2012. április 5., csütörtök

Csupa csoki Brownie kávés krémmel


A Brownie receptje a Good food 2. számából való, amin valamicskét változtattam. A recept azért tetszett meg, mert 6 féle összetevőből áll és tényleg pillanatok alatt összeállítható
A kávés krémet a tetejére Philaderphia sajtból kreáltam. Nagyon jó lett.


Brownie kávés Philaderphia krémmel

Hozzávalók
100 gr vaj
100 gr 72 % étcsoki
200 gr nádcukor
2 db egész tojás
50 gr mandula, amit nagyon apró szemcsésre daráltam
50 gr finomliszt



A vajat megolvasztottam és az előtte apróra darabolt csokit, beleöntöttem. Elzártam a tüzet. Hozzáadtam a cukrot, amely le is hűtötte annyira, hogy rögtön keverhettem bele a tojásokat. Ezt úgy tettem, hogy a kézi habverővel folyamatosan kevertem, egyik tojás, kevertem, másik tojás, tovább kevertem. Habosítottam rajta, de nem vittem túlzásba. Fakanálra váltottam és hozzáadtam a mandula darát és a lisztet, beleforgattam. Pici szív formájú szilikon kapszlikba adagoltam. A 20 db pont megtelt. Ha szintén ilyen kis formákba kívánja valaki megsütni, akkor csak háromnegyedig töltse, mert ugye megnő. Lehet egyben is sütni tepsiben, vagy kerekre.


Nagyon finom, az ízek fokozására, készítettem hozzá egy kis kávés nyalánkságot.

Kávés Philaderphia krém



Hozzávalók
 1 doboz natúr Philaderphia krém
2 tk jófajta nescafé
2 tk méz
1 ek forró víz
A kávét a forró vízben feloldottam. A sajtkrémhez adtam, a mézet is és teljesen elkevertem. Lehet nyomózsákba tenni és úgy díszíteni a kis süti tetejét, de én csak pici kanállal ügyeskedtem. ( túl sok maradt volna a nyomózsákban!) A krém tetejére néhány szem nescafét és néhány szem nagyszemű nádcukrot szórtam.

14 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű lett és biztos vagyok benne, hogy az íze még azt is felülmúlja. *.*

    VálaszTörlés
  2. Egy igazi egyszerű és nagyon finom recept. Elraktározom és majd ha jönnek hozzánk vendégek előkapom, hadd ámuljanak. :)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon klassz, vittem a recipét:-))))

    VálaszTörlés
  4. Ohó!A szedres cobblerem után még lecsúszna...mennyei lehet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szedres cobbler? Hűha, van még szedrem a fagyasztóban...

      Törlés
    2. Jövő héten,az ünnepek után beírom....a fagyasztott szeder a legjobb hozzá.

      Törlés
    3. Nagyon jó lesz, köszönöm.

      Törlés
  5. Ez azt hiszem nálam igazán nyerő lenne!

    VálaszTörlés
  6. Szia drága, most végigsöprök a blogodon :) Szeretem a kávé ízét, viszem a brownie-at!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hiányoltalak, sokszor benézegettem hozzád...

      Törlés