Follow by Email

2012. május 31., csütörtök

Vaníliamagos eperlekvár tartósítószer nélkül



 Bőségesen terem az eper.
Már kétszer tettem el lekvárt és szörpöt.
Az első alkalommal tettem hozzá egy vaníliarúdat  és a kikapart magocskákat.
A második alkalommal ugyanígy, plusz belereszeltem egy kezeletlen citrom héját.




Házi eper, szeretgetve nevelve,
szeretgetve szedve és
szeretgetve befőzve.

1. befőzés

4 kg eper
1 kg cukor + 250 gr cukor
1 rúd vanília magjai és a rúd is

A megtisztított epret a kezemmel kissé összenyomkodtam és ráöntöttem az 1 kg cukrot.
Az este folyamán többször megkevertem, majd úgy hagytam másnap reggelig.
Akkor kimertem belőle egy 7 dl-es üvegnyi lét, amit felforraltam  -éppen csak-  és beleszűrtem egy üvegbe. Rácsavartam a kupakot és félre döntöttem, majd 5 perc múlva száraz dunsztba raktam.
A maradék eperhez adtam még 250 gr cukrot, a vanília magjait és a rudat. Így hagytam késő délutánig. Akkor alágyújtottam és hagytam, hogy egy óra alatt kellően besűrűsödjön,
közben jó néhányszor megkevertem.
Üvegekbe töltöttem, rácsavartuk a tetejüket és fejre borítottuk,
majd 5 perc után vissza és mentek a száraz dunsztba.
(A vaníliarúd darabokat kivettem, de a 2. befőzésnél még pluszba ezt is beletettem.)

2. befőzés

7 kg eper
2 kg cukor + 250 gr cukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja és leve
1 rúd vanília magjai és a rúd is.
Az előzőek szerint jártam el csak 3 x annyi szörpöt mertem ki, amit úgy csináltam,
hogy egy tésztaszűrőt az epres fazékba nyomtam,
a lé a lyukacskákon keresztül befolyt és én kimeregettem.
A lekvárt ebben az esetben 1,5 órán át rotyogtattam.

Tartósítószer?

Nem, én nem használok tartósítószert. Jól elvagyunk nélküle.
Sok-sok ( nagyon sok...) éve semmi, nem romlott meg a kamrapolcon.
Semmi, sem befőtt, sem lekvár, sem paradicsom, sem szörp.
Igaz ha megromlana sem esnék kétségbe, tehát nem félek...
(Utólagos megjegyzés: a tartósítószertől sem félek,
csak eddig nem láttam szükségét, hisz nélküle is működik:):)
Ami felbontás után nem fogy el, azt hidegre tesszük, a hűtőbe.




Száraz dunszt

( Romlást okozó mikroorganizmusok pá-pá!)
Egy nagyobb kosarat kibélelek puha meleg takaróval és beleterítek egy terítőt vagy konyharuhát.
Így kerülnek bele a lezárt, forró, teli üvegek egyenként és mindig visszatakarva.
Mikor mind benne van, akkor körbe rakom a kosarat kispárnákkal és még kerül rá takaró is.
Így maradnak mindvégig még ki nem hűlnek, de legalább 24 órán át.

Ha csak pár üveg van, amit dunsztolni akarok, akkor a hűtőtáskából csinálok fűtőtáskát,
hisz amilyen jól tartja a hideget, olyan jól tartja a meleget is.
Belerakom a teli üvegeket és a táskát, még bebugyolálom.
( Az én táskám nem műanyag, hanem szövetből van.)




Amikor kislány voltam, Édesanyám sokkal de sokkal nagyobb kosárban "dunsztolt".
Amikor kiszedte az üvegeket én mindig belefeküdtem ( amíg belefértem ), vagy rám terítette a dunyhát. Imádtam azt a meleget, azt az összetéveszthetetlen illatot:)
Amikor most kiszedem a befőtteket, mindig egy picit "újra kislány leszek" eszembe jut ez az emlék,
hisz az illat ami ugyanolyan, feleleveníti, előhozza belőlem:)






   Szeretetrehangoltan a Facebookon :) 





2012. május 30., szerda

Virágos tésztasaláta



Vendégségbe készítettem, ezt a hideg
Tésztasaláta -t




Hozzávalók

500 g durum farfalle
250 g-os fekete olajbogyó
250 g paradicsom
5 szál újhagyma
nagy csokor friss kakukkfű
 nagy csokor friss oregánó
 némi salátalevél
tyúkhúr
macskamenta virágja
muskátli virágja
körömvirág virágja
1 citrom leve és kezeletlen héja
1 dl olívaolaj
tengerisó
frissen őrölt bors




A tésztát al dentére főztem, igen sós vízben. Leszűrtem.
Meglocsoltam olívaolajjal és megvártam amíg kihűl.
Ekkor hozzáadtam a feldarabolt paradicsomot, apróra vágott zöldhagymát,
egész olajbogyót és a levelekre szedegetett két csokor fűszernövényt.

A citromléből és olívaolajból krémes vinaigrette-t készítettem és a salátára öntöttem,
ráreszeltem a citrom héját, sóztam, tekertem rá borsot és óvatosan az egészet összeforgattam.
Egy üvegtálat kibéleltem a saláta leveleivel.
A salátát a tálba rendeztem, a  tyúkhúrral és a virágokkal díszítettem.




2012. május 29., kedd

Mézes kókuszos kocka



Édesanyám receptes dobozából, immár a hatodik.

Anyámra emlékezvén, a Gyermekemmel együtt készítettük:)




Kókuszos kocka


Az eredeti címe Kókuszkocka, de vajon miért? Gondolom a válasz egyszerű: csak.
A hozzávalóknál zárójelben az eredeti mennyiségeket jelölöm,
előtte pedig amennyit én tettem hozzá.





Hozzávalók

Tészta

200 g cukor ( 400 g cukor! )
100 g vaj ( 100 g vaj )
4 ek méz ( 4 ek méz )
1 db tojás ( 1 db tojás )
3 dl tej ( 3 dl tej )
1 mk szódabikarbóna ( 2 késhegynyi szódabikarbóna )
400 g liszt ( 400 g liszt )

Máz
150 g cukor ( 250 g cukor! )
200 g vaj ( 200 g vaj )
40 g holland kakaó ( 40 g holland kakaó )
7 ek tej ( 5 ek tej )
nem volt nekem itthon rum ( 0,5 dl rum )
-----------------
150 g kókuszreszelék

A máz nem volt elég, ezért még egy fél adagot készítettem, tehát plusz
75 g cukor
100 g vaj
20 g kakaó
5 ek tej
Kókuszreszelékből is több kellett, de összesen 200 g belül elég volt.




A vajat habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam a mézet, a tojást és a tejet.
A lisztet  a szódabikarbónával elegyítettem, majd az alaphoz kevertem.
Egy mély tepsit kibéleltem sütőpapírral, előtte a sütőpapírt bevizeztem, hogy szépen belesimuljon.
A masszát a tepsibe simítottam és 180 fokon 25 perc alatt szép méz színűre sütöttem.

Amikor megsült sütőpapírostól kivettem a tepsiből, több réteg konyharuhára tettem
( sütőpapírostól ) és hagytam, hogy kihűljön.




Ezt követően 2 ujjnyi széles kockákra szeleteltem.
Elkészítettem a mázat és előkészítettem a kókuszreszeléket, melyet egy sütőpapírra öntöttem.
A mázhoz a cukrot elkevertem a kakaóval, hozzáadtam a vajat és a tejet és az egészet összemelegítettem. Az elemes kávéhabosítóval megkevertem, hogy biztosan csomómentes legyen.
Nem kell, hogy forrjon, éppen forró legyen.
Egyesével hústűre szúrtam a süti kockákat és a szószba mártottam.
Éppen csak belemártottam ( éppen csak érje, mert egy pillanat alatt magába szippantja a
 csokink nagy részét !) és máris a kókuszreszelékre raktam.
Előfordul, hogy kihűl a máz, akkor újra melegítsünk rajta ( vigyázat könnyen odakap!)
esetleg adjunk hozzá még 1-2 ek tejet.

A Fiam megforgatta a kókuszban és onnan tálra pakolta.
A tálon még egy kevés reszeléket szórt rá, hogy dúsan legyen rajta.
Egy sort pakolt ( a tetejére nem, később ha megszikkad lehet ), a többit szintén egy sorban
a sütőpapíros tepsire, szikkadásig.



Tömény finomság.



2012. május 28., hétfő

Parasztkenyér

...a BBB májusi kiírása, amely Karen blogján található.  
A kenyér eredeti neve:  Shepherd's  Bread
Beth Hensperger "Bread for all Seasons" című könyvéből.
Ez egy egyszerű parasztvekni (pásztor), friss fogyasztásra.
Eredetileg a finomlisztből készült kenyeret römertopfban javasolták megsütni, de az nekem nincs. Üvegből készült hőálló tálban meg gyakran sütök, ezért most úgy döntöttem, hogy egy vastagtalpú lábasban sütöm meg. A lábas füleit leszereltem és az aljára  sütőpapírt tettem, amit előtte formára szabtam. A kiírás szerinti mennyiség felét készítettem el, hisz a több mint 1 kg lisztből számunkra túl nagy kenyér sült volna ki. Tehát fele mennyiséget vettem minden hozzávalóból,
az én leírásomban ezt adom meg, az eredeti Karennél
Egy hozzávalón változtattam még, a száraz élesztőt frissre cseréltem.
Különleges kihívást nem láttam a kenyér elkészítésében, nagyon kíváncsi voltam vajon milyen  új élménnyel gazdagodom.
A végén elmondom.




Parasztkenyér




Hozzávalók
I. fázis
10 gr friss élesztő
230 ml langyos víz
140 gr finomliszt
45 gr cukor(!)

II. fázis
20 gr friss élesztő
120 ml langyos víz
 1 púpos tk tengerisó
0,5 dl olívaolaj
385 gr finomliszt
-----------------
+ kb. 50 gr liszt a formázáshoz




Az első fázis
Az élesztőt elkevertem a langyos vízzel. A lisztet és a cukrot kimértem és hozzákevertem az élesztős vizet. Semmi faxni, simán fakanállal. Letakartam egy fóliával és 2 órán át magára hagytam, igaz a közelében ténykedtem és időnként felé vetettem egy mosolyt:)

A második fázis
A megerjedt előtésztához mértem a hozzávalókat, a sót, lisztet és az olívaolajat.
A vízben feloldottam az élesztőt és azt is hozzáadtam.
 Ruganyos tésztát dagasztottam belőle, jó 5 perc alatt.
Újra letakartam a fóliával és újra hagytam neki három óra pihenőt és újra kapott mosolyokat:)

A három óra letelte után, a munkapultra  lisztet szórtam és erre borítottam a tésztát, liszteztem és áthajtogattam, majd kerek cipóvá formáztam.
Előtte már elkészítettem a lábast és a sütőt is bekapcsoltam 200 fokra.
Így most szépen átemeltem a cipócskát a lábasba,
tetejére egy kevés olívaolajat csöpögtettem és hagytam, hogy lecsorogjon,
majd két helyen bemetszettem egy pengével.
A lábas fedelét nem akartam szétszerelni ( esetleg az üveg eltörik a feszítésről ) ezért tető gyanánt két réteg alufólia szolgált.
Az alufóliát bespricceltem vízzel és szorosan a lábasra simítottam.
A kenyér a lábasban most már csak 15 perc pihenőt kapott, majd beraktam mindenestől a forró sütőbe, egy mosoly kíséretében:)
30 percig sütöttem lefedve, majd levettem az alufóliát, hogy most már mosolygósra süljön, még 10 perc elteltével, szép pirult színe lett.
Kivettem a sütőből, készült egy fotó, majd kivettem a lábasból a biztonság kedvéért (ha-ha) megkopogtattam az alját és picit sem lepődtem meg, hogy kongó hangot hallatott.
Hagytam meghűlni, mielőtt felszeleteltem.




Tapasztalat
Ez egy egyszerű alap kenyér recept, amely hozzávalói a  későbbiekben jól variálhatók.
A kenyér héja vékony, ropogós, az idő múlásával megpuhult, de ez sem vált hátrányára. 
A bélzete könnyű, lyukacsos, levegős.
Az íze, hát az íze, a fánkra hasonlít de ez nem leértékelés, hanem pont ellenkezőleg.

Ez az a plusz amit ettől a kenyértől kaptam.

A nagyobb mennyiségű cukornak és a több olívaolajnak köszönhetően,
 én  a fánk ( lángos) ízére asszociáltam.
Nagyon finom:)))
Bevallom, hogy amikor a szeletet fotóztam, nem vártam tovább a kóstolással és a fotóalanyt még közben elcsipegettem:)




Karen köszönöm ezt az egyszerű receptet, amiért szét szereltem egy lábost, de igazán megérte!:)
Ezentúl bátrabban nyúlok a cukortartó és az olívás üveg után a kenyérsütés kapcsán.


Joghurttorta eperrel



Mivel mással, ha eperszüret ideje van:)
 S amíg tart a szezonja, lesz még epres finomság.
Természetesen nyersen-gyümölcsként hatalmas mennyiséget fogyasztunk, nem tudunk betelni vele.
Az ember ízlelőbimbói viszont másra is vágynak: egy kicsit édesebbre, egy kicsit krémesebbre.
Miért is ne?
A túrós-tejfölös után a Férfiak azt mondták: "pont olyat" de tiltakoztam,
akkor azt mondták, "valami hasonlót".
Hát így lett most ilyen.




Joghurttorta
A krém hideg eljárással, a lapot most sütöttem.

Hozzávalók
Tészta
2 db tojássárgája
30 g vaj
4 db tojássárgája ( volt 2 db fehérje maradék, hát beletettem, nem ártott neki )
100 g rétesliszt
50 g finomliszt
1 tk sütőpor ( foszfátmentes )

Krém
300 ml tejszínhab
400 g görög joghurt
zseléfix (dr) vagy agar-agar
100 g porcukor

Díszítéshez
 13 szem eper




A cukrot a tojássárgájával és a puha vajjal "fehéredésig"  kevertem.
A tojásfehérjét kemény habbá vertem. A lisztet elkevertem a sütőporral. A tojásos masszához hozzáforgattam a fehérjehab felét, majd a sütőporos lisztet végül a maradék habot.
A kapcsos tortaformát vajjal kikentem, liszttel beszórtam.
A masszát beleöntöttem és 25 perc alatt 170 fokon megsütöttem.
Ez a lap kb 4 cm magas lett, de ez is volt a cél.
Amikor kihűlt kettévágtam. A sütőpapírból kivágtam egy kör alakot és a tisztára mosott
tortaformába tettem, rá az egyik lapot.
Elkészítettem a krémet: a nagyon hideg ( előtte betettem a fagyasztóba 10 percre ) tejszínt habbá vertem, majd hozzáadtam a porcukrot, a zselésítőt. Végül alacsony fokozatra vettem a gépet és  kanalanként hozzáadagoltam a joghurtot.
A tésztára simítottam és beraktam éjszakára a hűtőbe.
Reggel a másik lapot 12 közel egyforma szeletté vágtam.
Szedtem epret és kiválasztottam 13 db egyforma szemet.
A joghurtos habon egyenlő távolságban elhelyeztem az epreket
és ferdén ráraktam a piskóta szeleteket.




Tetejére középre a 13.szemet.
Egy kiskanálnyi porcukrot szitáltam a tetejére.




Most a Fiamnak volt meglepetés...:)




2012. május 27., vasárnap

Sült újkrumpli Aiolival



 ...a meglepetés ebéd, amit nem én adtam, hanem kaptam:)
Igen ritkán fordul elő, hogy valaki nekem főz, úgy értem, hogy rám gondolva készíti el a finomságot.  Valaki kitalálja én mit szeretnék, minek örülnék és rám gondolva belefőzi a szeretetét.

Hát az étteremben nem ezt teszik még a luxus kategóriában sem...
Az Édesanyám már nincs közöttünk, Anyósommal ritkán találkozom, a Férjem nem az a főzős típus. Néha a Barátnőm meglep ezzel-azzal.
DE
most megadatott.

A Fiam már egyedül is neki mer vágni, hogy meglepjen amikor hazaérek.

 Sikerült.
Az aiolit a tapas könyvből olvasta, a sült krumpli elkészítése már ismerős volt számára.




Újburgonya aiolival



Hozzávalók
2 kg apró krumpli
( ha sikerül találnunk, akkor az egészen picikéket válasszunk amit egészben lehet  megsütni. )
olaj
tengerisó

Aioli
2 db nagyobb tojássárgája
2 ek frissen facsart citromlé vagy fehérborecet (ízlés szerint több )
4 gerezd fokhagyma ( nagy)
tengerisó
frissen őrölt bors
20 ek ext.szűz. olívaolaj
opcionális: reszelt citromhéj

Az aiolihoz: a mozsárban pépesítette a fokhagymát, a két tojássárgáját hozzáadta és erős csuklóit tovább erősítve krémesre keverte, előbb cseppenként majd fokozatosan adagolva az olajat besűrítette. Hozzáadta a citromlét, belereszelte a citromhéját és fűszerezte.

A krumplit megsikálta, leszárította és 1 ujjnyi olajban néha meg-megrázva "pirosra" sütötte.

Köszönöm:))




Megjegyzés
A franciák (Provence környéke) és a katalánok időnként elvitatkoznak róla kik találták fel, de így szokott ez lenni:) Mi pedig ha kissé mélyebbre ásunk, rájövünk, hogy minden népnek megvolt a magához való esze...
Az eredeti aioli tojásnélkül készül, csak fokhagymából és olajból keverik.
A Fiam, most ezt a tojással készült változatot készítette, több citromlével és citromhéjjal.


Mindennap...

és minden nap, Gyermeknap:)


"" A gyermek akkor emlékezik rád holnap, ha ma vagy vele. ""  ( T. Krachmer )






Szép bejegyzés Katalinnál.

2012. május 26., szombat

2012. május 25., péntek

Zöld spárga Mornay mártással



Könnyű vacsora vagy előétel vagy a menü egy fogása.
 Ha tehetjük készítsünk rögtön dupla adagot, hisz finom, hidegen is finom és
bizony nem egy nagy adag.
Legközelebb én is ezt teszem:)




Spárga Mornay mártással

Hozzávalók
500 g zöld spárga
30 g vaj

mártáshoz
25 g vaj
30 g finomliszt
500 ml tej
tengerisó
frissen őrölt bors
frissen őrölt szerecsendió
1 tojássárgája
100 ml tejszín
30 g parmezán
2 ek tejszínhab

tetejére
30 g parmezán




A spárga legvégét letörtem, ahol engedte.
 A zöldség pároló kosárba raktam, amit csomagostól a fazékba engedtem,
amibe előtte 3 dl vizet öntöttem.
Forrástól számítva 10 percig pároltam, majd hideg vízzel gyorsan leöblítettem,  félre raktam hűlni.

A mártáshoz megolvasztottam a vajat, beletettem a lisztet és egy habkeverővel folyamatosan kevergettem.
A hideg tejjel felöntöttem és állandó keverés mellett besűrítettem ( 20 perc) közben fűszereztem.
A tojássárgáját felvertem a tejszínnel, óvatosan szoktatva a forróhoz, hozzáadtam a mártáshoz.
 Tovább kevergetve forrásba hoztam, majd késznek nyilvánítottam.
Egy finom szűrőn átszűrtem de nem volt benne csomó:)
Végül feltettem az íre a pontot és a selymes mártásba kevertem a reszelt sajtot és a 2 ek tejszínhabot.

Egy tűzállótálat kikentem vajjal és a Fiam szépen belefektette a spárgákat.
A mártást a spárgára öntöttem és a tetejét megszórtam még sajttal.
 200 fokos sütőben 20 perc alatt átsütöttem.
 Forrón tálaltam de most is bebizonyosodott,
hogy mi sokkal jobban szeretjük az ilyen fogásokat langyosan.
Sőt a fotóalany megmaradt, már teljesen kihűlt, hát úgy még finomabb.
Ezt tovább gondolva, hideg előételnek is kiváló és akkor ugye előbb is elkészíthető.

------------------------------

Mornay mártás

Phillippe de Mornay, 1549-1623 között élt francia író, politikusról kapta a nevét.
A Mornay mártás alapja a Béchamel mártás, tejszínnel, tojássárgájával és sajttal tuningolva. 
 Bár megoszlanak a vélemények, hogy a Béchamel hol végződik és a Mornay hol kezdődik,
 de ez már nem az én dolgom: a mártás finom:)





A recept a Sajtkonyha könyvből származik.


Üdvözlet "GYONGYI"-nek


 Örömmel láttam, hogy erre jártál:)  Köszönöm.



Túrótorta eperrel (sütés nélkül)



Vége a "tejtermékmentes" időszaknak.
Volt házi túró és házi tejföl.
Az idén először szüreteltünk nagyobb mennyiségű epret.

 Így hát semmi akadálya nem volt, hogy hipp-hopp elkészüljön ez a torta.
Ráadásul, volt némi régebbi mézeskalács és cantuccini, tehát megvolt az alap is.





Túrótorta




Hozzávalók
Alap
200 g keksz ( most a fent említett )
Természetesen más keksz is kiváló, csak a "maradéktól" olyan izgalmas és mindig más.
3 ek kókuszreszelék
100 g puha vaj
ha szükséges, cukor (most nem)

Krém
250 g túró (házi, bolti, ricotta)
250 g mascarpone
 ( én házi tejfölt tettem bele, itt írtam róla, ez egészen más még a házi tejföltől is más,
sűrű, tejszínes, krémes, egyáltalán nem savanyú. )
250 g  tejföl, sűrű bolti
7 ek vaníliáscukor vagy ízlés szerint
1 cs agar-agar vagy 1 csomag zseléfix (dr)

A kekszeket összedaráltam, hozzáadtam a kókuszreszeléket és a puha vajjal összedolgoztam őket.
A kapcsos tortaformába simítottam és jól ledöngöltem.
Tekintettel, hogy a sütő más miatt forró volt, így beraktam 10 percre,
hogy összesüljön, de ez kihagyható.
A túrót és a kétféle tejfölt, a cukorral és a zselésítővel össze "botmixereztem"
hogy selymes krémmé váljon, ne maradjanak benne darabok.
A krémből egy centi vastagon raktam a keksz alapra, majd ráraktam egy sor epret úgy,
hogy pici hely maradjon köztük.





Erre az összes krémet rásimítottam. A pultra tettem több rétegben konyharuhát és
 óvatosan oda ütögettem a tortaformát, hogy szép légmentes legyen a torta belseje.
Hűtőbe raktam.
5 órai hűtő tartózkodás után előszedtem és 70 %-os fekete csokit forgácsoltam,
 a zöldséghámozóval a tetejére.





 Legfinomabb egy nap érés után volt.


2012. május 24., csütörtök

Kecske ricottás kelkáposztás pite


Úgy kezdődött, hogy kecsketejből, krémsajtot szerettem volna készíteni. Már megaludt a joghurttal oltott tej és szerettem volna picit felmelgíteni, hogy teljesen elváljon a savótól. Kissé túl sikerült hevítenem:) így lett belőle ricotta jellegű "túró". 45 dkg. Ehhez találtam ki ezt a egybesültet. 
Vajon párolt fokhagymás spenóttal, kiváló ebéd kerekedett belőle.
Igaz egy picit magasabbra gondoltam, de finomnak így is nagyon finom volt.




Kelkáposztás ricottás pite tészta nélkül




Hozzávalók
250 gr kelkáposzta
450 gr ricotta
3 db tojás
1 tk köménymag
1/2 tk frissen őrölt bors
tengerisó
1/2 kápia paprika
2 ek kukoricakeményítő
3 ek zabpehely
1 kisebb fej fokhagyma (még sosem sikerült nagyfejű fokhagymát nevelnem)
1 dl tejszín
3 ek olívaolaj
----------------------
Tetejére 20 gr szeletelt mandula

A kelkáposztát vékony csíkokra vágtam.
Összekevertem a ricottával, a tojásokkal, a fűszerekkel, a keményítővel és zabpehellyel. Hozzáadtam a vékonyra szeletelt paprikát és beleöntöttem a tejszínt, olívaolajat.




Összekevertem az egészet és egy vajjal kikent pite formába rakta, és 200 fokon 30 perc alatt megsütöttem.
Tortaszelet szerűen szeleteltem.

A spenótot fokhagymás vajra dobtam és hagytam, hogy 3 perc alatt a leborított fazékba összeessen.


2012. május 23., szerda

A mi kertünk/virágok



...hogy NEKTEK is illatozzanak...
hisz ennyi szépséget nem tarthatok meg:)
Köszönöm, hogy megoszthatom:)


 

















































Ha szeretne Valaki hozzájuk tartozó nevet: írom :)