2012. június 9., szombat

Levendulavirágos eperlekvár



...amit kimondottan vajas keksz összeragasztásához gondoltam ki.
 Ezért illatos, picit édesebb és nagyon sűrű.
Tartósítószer mentesen, száraz dunsztban hűlt ki.
Pici üvegekbe tettem, amit egy-egy alkalommal feltudok használni.




Hozzávalók

2 kg eper
1/2 kg cukor
14 szál levendula





- Az epret a késő délutáni szedés után, megtisztogattam, csumáztam és többször megmostam.
 Folyó víz alatt öblítettem (a folyó víz felfogható, a növények örülnek neki).
Lecukroztam és hozzáadtam a levendulavirágot.
A levendulavirágot (10 szálról) lecsipkedtem a szárról, hisz ez benne marad,
de a szárat is beletettem, amit később, főzés előtt kiszedtem.
Megkevertem és hagytam, hogy reggelig összeérjen és levet eresszen.




- Reggel előkészítettem az üvegeket, ami nálam azt jelenti, hogy kiszedem a dobozból,
ahová felhasználás után tisztára mosva, a tetejét szorosan rácsavarva szoktam eltenni.
(Külön a lekvárosokat és külön a savanyúságosokat.)
Ilyenkor már nem mosom (hisz tiszta) nem fertőtlenítem (minek) és
főleg nem sterilizálom (hisz nincs autoklávom).
Forralok egy fazék vizet belemerítem az üvegeket és a kupakokat, majd tiszta száraz konyharuhára borogatom, hogy kicsorogjon a víz és kész.
Semmi hókusz-pókusz.
Ha valaki parázik, akkor a kifőzést szoktam ajánlani:
a tisztára mosott üvegeket és kupakot (külön szedve) rakja fazékba, töltse fel hideg vízzel,
forralja fel, majd forralja tovább 20 percig.
Én is, az újonnan vásárolt kupakkal ezt szoktam tenni.
( Apropó kupak: külön gyűjtöm a lekváros, befőttes kupakos üvegeket és külön a többit,
-na meg az orrom is használom, ami igen jól szolgál engem-  így nem fordulhat elő velem,
 hogy egy jó kis ecetes tormás kupak kerül a baracklekvárt tartalmazó üvegre :)
Ha gyanús, akkor új kupakot teszek rá, ha nincs rávaló, akkor celofánnal kötöm le.)
A száraz dunszt nálam befőzés idején mindig startra kész.

- Tehát a cukros, levet eresztett epret felforraltam.
Belenyomtam a szűrőt (lásd kép), majd a forró levet szörpös üvegekbe meregettem, töltöttem.
Nyomban celofánnal (duplán) lekötöttem és ment a melegedőbe, azaz a száraz dunsztba.




A "visszamaradt" epret ( leve ugye alig maradt!) botmixerrel teljesen pürésítettem,
rászórtam még 4 szálnyi levendulavirágot, ráborítottam egy fröccsenésgátlót
és hagytam, hogy tovább bugyogjon.
Lassú tűzön eldudorászott 15 percig, aminek itt határt szabtam, a tüzet elzártam
(hogy engem ne pufogjon le ) és gyorsan üvegekbe töltöttem.
A lekvárt is a száraz dunsztba raktam, hogy ott hűljön ki.


A képen látható 4 pici üveggel lett, plusz 2x1/2 liter szörp
(a szörpöt nem fotóztam le, mert zöld üvegben van).







12 megjegyzés:

  1. olyan szép a blogod, úgy szeretem!

    VálaszTörlés
  2. kérem szépen: mi az a fröccsenésgátló?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan, mint egy szita, csak nincs fala, a gőz kijön, de a felfröccsenő lekvártól megvéd: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/10112530/

      Törlés
  3. Van időőőőm!Holnap, ha lesz egy kis eprem elteszem én is így! Szeretlek olvasni!
    Szép vasárnapot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök Veled, én is szeretlek olvasni Téged:-)
      Nektek is szép vasárnapot.

      Törlés
  4. Milyen ismerős ez a kupak sztori:DDD
    gyönyörűek az eprek. sajnos nálunk a szárazság miatt mikirnyókra nőttek csak meg , így örülünk, ha a gyerek jóllakik belőle....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minket sem kényeztetett el az eső ( de most az éjjel hatalmas volt ) de locsoltuk rendületlenül és árnyékolva van ( mint minden ) így az eper rekord termést hozott. Így amellett, hogy epret-eperrel eszünk, befőzni is jutott.
      Ma kölcsönzöm a csodás kifli recepted:-)

      Szép vasárnapot!

      Törlés
  5. köszönöm, elteszem az ajándék-listába! hasznos kütyünek nézem. :)

    VálaszTörlés
  6. Jó szolgálatot tesz, ha valami fröcsög, puffog, vagy nem akarom leborítani, de a gőz, jó ha távozik.

    VálaszTörlés