2012. június 20., szerda

Nyári Napforduló/Tejút


Meleg van,  hisz nyár van, lassan már hivatalosan is. Június 21-én éjjel 1 óra 9 perckor éri el a Nap éves járásának legmagasabb pontját, az Ekliptika 90 fokát. Csillagászati értelemben a nyár kezdete, egy  új  időszak kezdete.



A Nap a Tejúton, a Rák jegyben, az Ikrek ( Gemini ) csillagkép, Castor lábánál.
( A Nap "alatt" a Nimród ( Orion ) csillagkép, jobbra a Bika ( Taurus ) csillagkép látható. )


Régi hagyomány szerint lencsét fogyasztottak a következő három napon, hogy fizikai, lelki, szellemi bőségben, egészségben teljenek a következő hónapok.
Aki szeretné ezt a szép hagyományt feléleszteni, az 21-22-23-án fogyasszon 7 evőkanál lencsét ( mindegy milyen lencsét ) párolva, esetleg ízesítve de hús nélkül, hisz ez nem a étkezést szolgálja,  hanem szertartás.
A lencsét pároljuk meg, közben legyünk jelen neki, tehát ne terelje el figyelmünket semmi, természetesen ne szóljon a rádió, TV.
Én ezt is gyertya/mécses fénye mellett szoktam elkészíteni, mint a táplálékainkat.
Majd 11 és 12 óra között, amikor a legmagasabban jár a Nap a fejünk fölött, menjünk ki vagy ha erre nincs lehetőségünk vagy nem akarunk, akkor gyújtsunk egy gyertyát és a Nap felé fordulva fogyasszunk el 7 ek lencsét. Közben gondoljunk arra, miben is szeretnénk változást, mit szeretnénk.
1. nap a fizikai biztonságunk, gazdagságunkra ( nem csak a pénzzel fogható gazdagságunk ) egészségükre hangolódjunk.
2. nap az érzelmi életünk kiteljesedéséért-,
3. nap a szellemi szabadságunkért végezzük.
Hagyjuk, hogy átjárjon a Fény, picit lecsukott szemmel éljük át az örömet.
Majd oltsuk el a gyertyát, szintén régi hagyomány szerint nem fújjuk.
( Szerencsére újra divatba jöttek a koppintók/gyertya eloltók.)

Mi ha tehetjük családi körben szoktunk "ünnepelni" ekkor a következőképpen tesszük.
Főzök annyi lencsét, hogy mindenkinek jusson.
 Mindenkinek odakészítem a lencséjét az asztalra kis tálkában.
 Meggyújtja a gyertyát  -   az első nap újat  -  aki a szertartást vezeti.
Az asztal közepére tesszük és körbe üljük 
 ( a legjobb család összetartó asztal a kerek asztal ).  
A szertartást vezető a Nappal szemben ül.
Megfogjuk egymás kezét és egymás szemébe nézünk.
Várunk csendben néhány lélekzetvételnyi időt, hogy egymásra hangolódjunk,
 mindenki "megérkezzen". 
Ekkor mindenki gondol amit akar, de azt is lehet, hogy a vezető hangosan
elmondja mit kíván a családnak.
Megesszük a lencsét csendben. Megöleljük egymást, majd eloltjuk a gyertyát.



Tejút az Ikrek csillagképnél, bár ez még nem a Napfordulón készült, a Nap még nem lépett a Tejútra.
(Az eredeti kép, a nunukphotos.com tulajdona.)

2 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy ezt feltetted! Nem hallottam még a lencsefogyasztási szokásról, de nagyon szép, felemelő. Főleg az, hogy az egész család részt vesz benne.

    VálaszTörlés