2012. június 3., vasárnap

Kovászos uborka krumplival érlelve



...hogy ki volt ennek a módszernek a feltalálója én nem tudom, de azt sem, hogy én kitől hallottam.
Egyet tudok, mióta kipróbáltam és ismerem, azóta így teszem el a kovászos uborkát.
Egyszerre mindig keveset, amennyi a kertben 2-3 nap alatt érik.




Hozzávalók

1,5 kg uborka
1 nagy csokor vagy egy szál kapor
2 ek tengerisó
2 l víz
1 vagy 2 db öreg krumpli ( az új nem jó )
Ha bővében vagyok fokhagymának, akkor az is kerül bele. Néha csombor.


Édesanyámtól azt tanultam, hogy ahány liter víz, annyi evőkanál só.
Csupán a kenyeret váltottam fel az öreg krumplira.
Az uborkát egy zöldségmosó szivaccsal ( egy durvább bevonatút használok erre a feladatra )
 megmostam és a végén leöblítettem folyóvíz alatt.
A végüket erről is - arról is bevágtam keresztirányban.
Az 5 literes üveg aljára vágtam a megmosott kapor felét és állítva sorba ráraktam az uborkákat.
Rá a maradék kaprot, fokhagymát, csombort...végül 1 nagyobb vagy 2 kisebb 2-be
vagy 4-be vágott a héjától megtisztított krumplit.
A sót összekevertem a langyos vízzel és az uborkára öntöttem. Kiraktam a Napra.
Bár tudom, hogy az éréshez melegre és nem a Fényre van szükség, de
nekem a Fény legalább olyan fontos.
Melegtől függően 2-3-4 nap alatt érik be. Ekkor leszűrtem a levét  - bár ez áttetszően tiszta marad -
az uborkákat egy zárható dobozba átraktam és felöntöttem a lével.


Most ez az adag ebben a borongós időben 4 nap alatt készült el és egy délután elfogyott:)
A legtöbb esetben az üvegbe, a kimosás után, újabb uborka kerül:)




( Most jutott eszembe :) tetten értem magam: igaz kanállal kimértem a sót, mégis megkóstoltam.
Szóval ekkor belém nyilallt a felismerés: Édesanyám pont ezt tette, megkóstolta, pedig Ő mondta,
 hogy 1 l víz 1 ek só és mégis. Lemásoltam az Ő cselekedetét.
Még mondja valaki, hogy a gyermek nem a példából tanul :)
  Mellesleg nem szokásom az ételt kóstolgatni, mindig érzésből főzök, ízesítek. Amióta nem eszem húst,
 de főzök a családnak, nos azóta ez teljesen rögzült és az érzékelésem igen kifinomulttá vált. )




A feltalálónak, köszönöm.



25 megjegyzés:

  1. Nekem nagyanyám mindig krumplival készítette, meg pirított kenyérszelettel a tetején. A krumpli azt mondta azért kell, hogy a keményítőtől, ami benne van az uborka megtartsa ropogósságát. Már van a kertedben uborka?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen tudom, hogy a keményítő miatt. Édesanyám is pírítóssal készítette, de a krumpli lemaradt. Nekem meg most már a kenyér maradt le. Pont a ropogóssaága miatt szeretem így, persze ha elfogy az öregkrumpli akkor marad a kenyér:)
      Igen az uborka, van néhány tő korai, előnevelt volt, ajándékba kaptam:)

      Törlés
  2. Én sem hallottam, hogy a kenyeret krumplival cserélik fel. Hm! Az idén ki fogom próbálni. Köszönöm az ötletet. Nj, nj, ma is tanultam valamit!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is elképedtem, majd az elsőt túlérleltem, de a harmadik üveggel már tökéletes volt. Több éve már, hogy így készítem. Nyáron ha nagyon meleg van 2 nap alatt megérik, akkor leszedem a krumplit és átrakom a hűtőbe.
      Szép estét:)

      Törlés
  3. Nem hallottam krumliról kenyér helyett a kovászos uborkába, de én pirított kenyeret tettem bele eddig. Kipróbálom a Te módszeredet is:) Köszönöm, hogy megosztottad velünk édesanyád receptjét. jó volt olvasni róla, mindig örülök, ha régi bevált dolgokról olvasok, s szívesen hallok a családról is a blogban.
    Biztosan a jól bevált receptek, s főleg a jó szívvel főzött, örömmel elkészített étel finomsága érződik a főztödön, azért is nincs szükség a kóstolgatásra.:)
    nálunk még nincs uborka, tán 3-4 cm-sek csak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves szavaid.
      Már Babette-nek írtam, hogy pár tő előneveltet kaptam. Amit magról ültettem az egyik zacskó kikelt, a másikból egy szem sem. Termés napon újra ültetek.

      Törlés
  4. Köszönöm ezt az új eltevési változatot. Én is pirított kenyérrel tettem el eddig, ha megjelenik az ubi, kipróbálom. Jó dolog mindig tanulni valamit:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízom benne, hogy Nektek is ízleni fog: ropogósabb és kevésbé savanyú.
      :))

      Törlés
  5. Még én sem hallottam erről korábban, de biztosan kipróbálom.

    VálaszTörlés
  6. Én meg meggyfaággal /levéllel együtt/ kovászolom, isteni finom lesz attól is és nincs az a szétmálló kenyér rajta:-)))Egy leveles ágacskát és kaprot, meg sok fokhagymagerezdet teszek alulra és egy ágat meg felülre, 3-4 nap után tökéletes kovászos uborka van, isteni lével:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újabb kipróbálásra váró finomság!!!
      Köszönöm, hogy elmondtad:)

      Törlés
  7. Én kaporral és sok fokhagymával kovászolok, néha pirítóssal, máskor meg krumplival, mint most Te. Évek óta így váltogatom, mert mindkettőt szeretjük. A nyár folyamán gyakran kovászolok uborkát.

    VálaszTörlés
  8. Sok mindenre jó ez a meleg, de erre leginkább. Uborkák sorakozó ugrás az üvegbe..

    Ölelés Édes Mági

    VálaszTörlés
  9. Igaz, hogy január van, de most olvasom az uborka kovászolást. Erről a módjáról már hallottam, de még nem próbáltam. Azt hiszem épp itt lesz a nyáron az ideje. Most az uborka vetésével kapcsolatosan kérdezem, hogy mikor van a termésnap? Mert nekem sem kel ki mindig az uborkám. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva!
      Igen már lassan tervezgetni lehet a vetést :)
      Kerestem egy vetésnaptárt: http://www.naptarak.com/kert1.htm
      Hold mozgása (meg minden más Égitesté is) hatással van az élővilágra. Legegyszerűbben fogalmazva, ha a termést esszük, akkor a termésnapot vesszük figyelembe, ha a gyökeret, akkor a gyökérnapot, ha a levelet, akkor a levélnapot, ha a virággal van dolgunk akkor a virágnapot. Ajánlott a kerti munkát ennek megfelelően beosztani. A Hold segíti, támogatja a fejlődést, együttműködve megfigyelhető, jobb, egészségesebb "termés".
      Szívesen konzultálok, tapasztalatcserélek levélben is :)
      Szép napot kívánok,

      Törlés
  10. Köszönöm válaszodat, ennek utána nézek én is. Hát ezért is jó téged olvasni, na és persze a receptekért is. De ez így komplett. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva kedves, a legfontosabb -mint mindenben- hogy hallgass a szívedre, a belső hangodra: hogy alakulnak a dolgok, mikor érzed azt hogy eljött az ideje, és figyelni arra hogy kapsz-e hozzá támogatást, a Sors a kezedre játszik-e? Akkor már baj nem lehet, persze az is fontos, hogy megfelelő időben és helyre ültessünk. (de nekem is rosszul kelt az uborka, Tudod legjobb lenne saját magot hagyni, de azt csak régi fajtából érdemes. Édesapámnak elképesztő uborka termése volt mindig, -eladásra is- mindig meghagyta az első termést magnak, mindenből :)
      Remélem megadatik az idén, hogy több dolgot tudjak írni a kerti tapasztalatokról :)
      Köszönöm kedvességed, szép napokat!

      Törlés
  11. Köszönöm a sok-sok jó ötletet.Unokám és a Vőm lisztérzékeny.Mostmár Őnekik sem kell lemondani a kovászos uborkáról. Szeretettel:Vicamama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Nagyon örülök, minden ötlet értelmet nyer :)
      Fentebb Anikó hozzászólását ajánlom figyelmedbe, Ő meggyfa ágával, levelével készíti, az idén én is kipróbálom :)
      Szép napokat!

      Törlés
  12. És télire hogy lehet kovászos uborkát eltenni?Most kaptam egy nagy szatyor uborkát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lizi!
      Nem szoktam eltenni...de kerestem Neked olyan forrást akit ismerek :)
      Andreáét érdemes megnézned:
      http://napfenyesfuszer.blogspot.hu/2013/05/kovaszos-uborka-telire.html
      Olvasd el Tücsi hozzászólását is, ő nem tesz bele tartósítószert, bár a blogján nem találtam a téli variációt, de írj Neki, ha gondolod: picike9@gmail.com
      Minden jót!

      Törlés
  13. Én - most szőlőlevelet tettem az aljára és a tetejére, azonkívül csak fokhagyma és só /némi kapor,mert kevés volt/. 4 nap után kész volt, finom és kemény még 10 nap után is a hűtőben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Margit Rajda,
      köszönöm szépen!
      (Édesanyám télire tett el szőlőlevéllel, vizes uborka volt a neve, sajnos nem maradt feljegyzés róla...)
      Szép napokat!
      Mági

      Törlés