2012. január 20., péntek

Aszalt paradicsomos "tekert" kenyér



Ma úgy döntöttem nem főzök ebédet, persze ez nem azt jelentette,
hogy kitettem az "ebéd elmarad" táblát az ajtóra. Készítettem csak nem főztem.
Általában du. 3 - 4 körül ebédelünk, így vacsorázni ritkán szoktunk, hétköznap általában nem. Viszont volt egy, még karácsonyra kapott igazi bivaly mozzarella,
 amit már igencsak szerettem volna felhasználni, ezért kitaláltam, hogy hideget ebédeljünk.
Ráadásul nagyon jutányos áron jutottam jó minőségű kéksajthoz és
körte pedig szintén volt itthon (recept később), úgyhogy alakult a menü.
A mozzarella lágyságához ropogós héjú kenyeret terveztem, amivel lehet "tunkolni"
persze az egyszerűség jegyében.
 És ha már mozzarella, akkor kerüljön a kenyérbe aszalt paradicsom,
főleg hogy még bőségesen lapul a hűtő rekeszében.
A tervek után jöhetett a kivitelezés.





 Aszalt paradicsomos kenyér

Hozzávalók
400 g rétesliszt
600 g finomliszt
6 dl víz (540 g)
25 g friss élesztő
2 tk. tengerisó
50 g aszalt paradicsom
4 ek. olívaolaj (ami a paradicsomon volt)

Előző este a 400 g réteslisztet és 100 g finomlisztet egymásra szitáltam,
belemorzsoltam 20 g élesztőt és hozzáöntöttem 3 dl hideg vizet.
Összekevertem egy fakanállal, lefedtem fóliával és betettem a hideg kamrába.

Ma reggelre szépen megkelt, hozzáadtam még 500 g lisztet, 0,5 g élesztőt, 2 tk sót,
3 dl hideg vizet, a 3 ek olívaolajat és belemetéltem -ollóval- a paradicsomszeleteket.
A keverőgéppel dagasztottam 10 percet, majd kézzel folytattam még 5 percet.
Félóra pihentetés után kettévágtam a tésztát és külön - külön cipóvá formáztam.
Leborítottam egy-egy tállal és hagytam duplájára kelni, összesen 3 órán át.
Előkészítettem egy tepsit, ráterítettem egy konyharuhát, erre sütőpapírt és megszórtam liszttel.
A kenyér tésztát egyenként megformáztam: a lisztezett deszkán szétlapogattam kerekre és feltekertem, ekkor egyszerűen megcsavartam, csak óvatosan, vigyázva, hogy ne törjem!
Áttettem az előkészített sütőpapírra. Így jártam el a másikkal is.
Mikor mindketten a tepsin csücsültek vagyis feküdtek, a papírt konyharuhástól megemeltem közöttük, hogy elválasszam a két tésztát egymástól.
 Letakartam őket konyharuhával duplán és hagytam nekik újabb 2,5 órát a kelésre.
(Nem biztos, hogy másnak is kell ennyi idő,
de nálunk 19 - 20 fok van és időm sem volt előbb megsütni.)
Előmelegítettem a sütőt 220 fokra, légkeverés.
A konyharuhát kiszedtem a kenyerek alól, egyszerűen kihúztam.
A kenyereket lespricceltem vízzel és betettem sülni. 30 perc alatt készen is voltak.
Újra kaptak egy hideg vizes frissítőt és hagytam, hogy a rácson kihűljenek.
Azaz hagytam volna, de a családom nem hagyta, azon nyomban melegen felszelték az egyiket, mondván:

 " ha már nincs meleg ebéd, hát legalább a kenyeret had egyék melegen "




Aszalt paradicsom



A kertünkben termett paradicsomból, több éve szoktam ily módom eltenni.
A Férfiak készítettek  aszalókeretet, amiben a Napocska szépen megaszalja.
Üvegekbe zárva tárolom, van amit csak úgy  (ebből levesbe, pörköltbe szoktam tenni)
 és van amit szorosan belerakosgatok pici üvegbe és felöntöm olívaolajjal
(ezt csak úgy eszegetjük, illetve ebből teszek kenyérbe és pestót is ebből készítek).



Nem csak érlelődött a Napon, hanem aszalódott is ...

3 megjegyzés:

  1. Nemcsak guszta, de finom is, pláne saját paradicsom, saját aszalású....mmm!

    VálaszTörlés
  2. Most kóstoltuk meg ebédre ezt a kenyeret. Az egész családnak ízlett! Annyi változtatást eszközöltem csupán, hogy rozmaringgal és kakukkfűvel ízesítettem, és 3 részre vettem: 2 rész kenyér, 1 rész zsömle.
    Köszönöm a receptet!
    Én is saját aszalású paradicsomból készítettem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést, nagyon-nagyon örülök!
      Isteni lehet kakukkfűvel és rozmaringgal, én is fogom így ízesíteni.
      Csodálatos, a saját aszalású paradicsom...
      :)))

      Törlés