2013. május 9., csütörtök

"Zöldleves" sárgarépás túrógombóccal



Ennek a levesnek az alapját olyan zöldségek képezik, amiket akár a komposztba 
(rosszabb esetben a kukába) dobhattam volna. 




Ez butaság lett volna, hisz nagyon finom levest főztem belőle. 
Került bele reteklevél (már 5-6 retek levele rendes mennyiség), került bele hagymaszár
 (amit mindig megeszünk, no jó a Férjem a zöldjét nem szereti annyira, csak a "fehérjét" 
ezért volt belőle jó maréknyi, 30 cm hosszú), s belekerültek a spárgának letört végei.
 "Rendes" dolgokkal egészítettem ki: újkrumpli, új sárgarépa, zellerzöld, lestyán. 
Amikor megfőtt kétféleképpen folytattam. 
A levéből kimertem, hozzáadtam egy főtt krumplit, összeturmixoltam, újraforraltam és 
belekevertem 2 db Gyöngytyúk tojást (ez jóval kisebb a tyúktojásnál), Édesapának.
Az összes többiből kiszedtem a sárgarépákat és a spárgát, a levest öszeturmixoltam. 
A spárgát szintén összeturmixoltam, és egy szűrőn át visszaöntöttem a levesbe. 
A sárgarépát felszeletelve raktam a tányérokba tálaláskor.
Lévén krémleves, egy harapható belevalót találtam ki. 
Egy sárgarépát nyersen lereszeltem, hozzáadtam túrót, meg ami még kellett és 
kis gombócokat készítettem belőle. Belefőztem az összeturmixolt levesbe.
Elég macerásnak tűnik, de gyorsan ment, közben pedig másokat is készítettem.




Zöldleves sárgarépás túrógombóccal

Hozzávalók
reteklevél (1 csomag)
500 g spárga végei 
zöldhagymaszár  (kb. 1 köteg zöld része)
1 csomag sárgarépa (új, bő hüvelykujjnyi vastagok)
4-5 szem közepes nagyságú újkrumpli
2-3 szál zeller
1 szál lestyán
só, bors, szárított zöldségkeverék 1 ek.
kevés olaj
30 g hideg vaj 
3 ek zabpehely 

túrógombóchoz
120 g lereszelt sárgarépa (ez 2 db)
200 g túró (most krémes házi)
2 db tyúktojás
30 g zabpehely
50 g liszt
(A túró milyenségétől függően lehet még 1 ek tejfölt, hogy krémesebb, 1 ek vajat, hogy zsírosabb, 
vagy ha túl leves a túró, akkor több zabpelyhet  hozzáadni.)


A zöldeket tisztítás után néhány darabba vágva, a spárga végeket ahogy letörtem, 
a sárgarépákat egészben, a krumplit 2-3-ba vágva kuktába tettem, kevés olajat locsoltam rá.  
Rászórtam a szárított fűszert, a zabpelyhet, megsóztam és illatosra pirítottam. 
Felöntöttem kb, 1,5 liter vízzel és a kuktatető alatt 10 perc alatt megfőztem.

Közben összeállítottam a túrógombócot.
A sárgarépákat apróra reszeltem, a túrót villával kissé összenyomkodtam. 
Sóztam, kevés borsot is tekertem rá, hozzáadtam a tojásokat, megszórtam a zabpehellyel és a liszttel. Összekevertem és hagytam állni még a többivel elkészülök.

A megfőtt levesből kiszedtem a sárgarépákat és a spárgát, a levest öszeturmixoltam. 
A spárgát szintén összeturmixoltam, és egy szűrőn át visszaöntöttem a levesbe. Újra alákapcsoltam a hőt. 
A túróból 2-3 cm átmérőjű gombócokat formáztam és belefőztem az összeturmixolt levesbe.
Végül beleolvasztottam a hideg vajat.

A sárgarépákat felkarikáztam és tálalásnál minden tányérba raktam belőle.

Ez bizony finom leves. A hozzávalók variálhatók, éppen ami van itthon.
A reteklevelet csak akkor használjuk fel ha tökéletesen friss és  nem permetes,
 nem öreg (lassan lejár az ideje). 


 


A bejegyzésnek van folytatása, ami, már nem a leves elkészítéséről szól, hanem egy felkérésről....








3 megjegyzés:

  1. Nagyon finom, friss, üde leves lehet!
    Nálunk most lepermeteztek mindent, mert annyi a szúnyog, hogy nem lehet kint lenni. Nem tudom, ez mennyire árt a friss növényeknek? Gondolkodóba estem, leszedjem-e őket a főzéshez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva drága, sajnálom :(
      Biztosan várnék 3 napot...de a tudatunkban legyen az, hogy minden Rendben! és a kenyér felvágása előtti megörökölt szokás, mindenre kiterjeszthető. Legyen az Kereszt, Nap, vagy bármi jelkép a saját hitrendszerünk alapján.
      A Fény kísérjen, ölellek <3

      Törlés