2013. május 26., vasárnap

Házi erjesztett orgonaecet. Mire jó az ecet?



Nem szoktam olyan dolgot megosztani, ami még nem "érett" meg, 
vagyis amivel nincs meg a kellő tapasztalatom.
Most mégis kivételt teszek (rögtön két esetben) mert mindjárt vége a bodza virágzásának....
Bár én orgonából készítettem a most bemutatásra kerülő kísérletet, 
még ma este szedek bodzavirágot és egy adagot azzal is megpróbálok.


 


Szeretek alkotni :) többek között az egyik kedvenc terület az esszenciák készítése.
Többféle anyagba tudjuk belevinni a gyógynövények hatóanyagait,
pl. alkohol, víz, ecet, méz, bor, olaj, stb.
A blogon már bemutattam, hogy a saját készítésű almaecetet, vagy bolti,
ez esetben bio almaecetet v. borecetet (ez nem bio)
hogyan ízesítek gyümölcsökkel, gyógy és fűszernövényekkel. 

Almaecetet rendszeresen készítek saját magam, ez nem bonyolult, van már "tizenéves" példány.
Készítettem már más gyümölcsből is, pl. málna, szeder, ez is rendben volt.
Most viszont eljött a virágok ideje.
Vagyis azt vettem a fejembe, hogy kipróbálom mi lesz a virágból, 
ha mézet és vizet adok hozzá :)




Anyák napján* szedtem egy csokor orgonát, (saját kertből, így hát nem mostam meg)
leszedegettem a kicsi virágokat (zöld nélkül) beleraktam egy 5 literes üvegbe,
tettem rá néhány evőkanál mézet és öntöttem rá 2,5-3 liter vizet.
Összekevertem és lefedtem egy papírral.
A konyhában hagytam, ahová délután besüt a Nap. 
Ha minden igaz  -az eddigi jelek biztatóak-  előbb-utóbb ecete lesz belőle.
Jól alakul, nagyon "durva" illata van.

A napokban Andrea tett közzé a Fb.
(komolyan nem beszéltük meg, de van egy-két drága Barát, 
akikkel egyre jár az agyunk :) egy vegyes virágból készülő kezdeményt,
mire Krinsz is reagált, hogy Nála is érik egy alma-bodza páros :)

Akinek kedve van kísérletezni, és azzal is számol,
hogy esetleg nem a várakozásának megfelelően alakul, 
az ne habozzon tegye meg. Nem nagy a költség (méz, v. cukor) amit befektet,
de még az is lehet, hogy várakozásán felüli lesz a siker :)

A bodzavirágból is így fogom készíteni: 20-25 fej virág, 5-6 ek. méz és 2-2,5 liter víz.
Az ecetsav baktériumok 25 fok körül szaporodnak legkedvezőbben,
úgyhogy érdemes hasonló hőmérsékleten tartani.
Amikor az erjedés beindul, akkor nem annyira kellemes szaga van,
 inkább szúrós acetonos, később ez eltűnik, feltisztul, kellemes illata lesz.
Az ecetsav baktériumok a felszínen, egy hártyát képeznek, amely majd idővel az aljára kerül, 
ezt nevezik ecetágynak. Amikor az ecetünk kész, és leszűrjük, akkor ezt ne dobjuk el, 
meggyorsítja/segíti majd a következő ecet készítését.
Az ecetágy viszonylag gyorsan kialakul (3-4 hét), de a teljes ecetté váláshoz azért több idő kell.
A jó minőségű ecet 3-6 hónap alatt érik be, vagyis kezd el beérni.
Ekkor egy kávéfilteren, papírtörölközőn, tiszta vásznon szűrjük,
a végleges szépséges üvegünkbe az ecetet.

Szokás az ecetet pasztörizálni: 60-70 fokon 10-15 percig forralni,
így a maradék alkohol is elpárolog, de én ezt nem szoktam. 
Viszont mindig sötét helyen tárolom, vagy sötét üvegben.


 


Az első ecetek állítólag a bor készítés során keletkeztek, még az i.sz. előtt,
 egyszerűen megsavanyodott a bor. Még az is lehet, hogy ennek akkor nem igazán örültek.

S mire jó az ecet?
Bár az ilyen ecet igen értékes, ezért főleg étkezésre használjuk fel.
Fűszerként vagy tartósítószerként, vagy gyógyírként fogyasztjuk.
Mint fűszert nem kell bemutatnom, de mint gyógyszerről a teljesség nélkül, néhány szó.

Az ecet jót tehet emésztési problémák esetén, de a légutak megbetegedései folyamán is.
Gyulladáscsökkentő, hurutoldó, fertőtlenítő.
(Kedves Barátom kifekélyesedett torok problémáit gyógyította nem oly régen, almaecetes öblögetéssel.)

Az ecet megöli a lábgombát (tömény ecetet csöpögtessünk rá).
Lehúzza a megduzzadt végtagot rándulás, ficam esetén, de a rossz nyirokkeringés miatt estére duzzadt lábaknak is felüdülést hozhat (ecetes vízbe mártott ruhával borogassuk be és polcoljuk fel).
Feszülő izomra is tehetünk ecetes ruhát, ellazítja az izmot.
Láz esetén is jó szolgálatot tehet
(szintén ecetes vízbe mártsunk zoknit és húzzuk a lázas beteg lábára).
Pont ma írta valaki az egyik fórumon,
hogy 2 nappal ezelőtt a lázas gyermekének így vitte lejjebb a lázát.

Az almaecet (a citromfüves v. levendulás még jobb) mézzel keverve,
egy pohár vízben az elalvást is segítheti.
(Akinek tartósan alvásproblémája van, az oldja meg az okot, ne ettől 
(netán altatószertől) várja a csodát!!!)


Az ecet kiváló szagtalanító, legyen az saját testszag (száj vagy izzadság)
vagy akár a hűtőszekrény szagtalanítására.
Szájszag esetén öblögessünk vele, aztán oldjuk meg az okát, (rossz fog, emésztési probléma).
Izzadásra való hajlam esetén, áztassuk a lábat ecetes vízbe (kihúzza a méreganyagokat), 
de ecetes vízben fürödhetünk is (ekkor kúra szerűen célszerű alkalmazni.)
A lakás rossz szagának elűzésére is bevethetjük (egy tálkába tegyünk ecetet pár órára).
A kezünk szagtalanítását is megpróbálhatjuk vele, pl. hagyma tisztítás után, 
igaz én erre a citromot jobban szeretem 
(a kifacsart citromhéjjal alaposan bedörzsölöm a kezeim, de ez jó a sarok puhítására is).


Ha már a bőrnél tartunk: szeptember óta  -egy kis kitérővel- szappannal mosok hajat, 
amit levendulás vízben oldott almaecettel öblítek le (100 %-os levendula illóolajat teszek az almaecetbe, alaposan összerázom mindig használat előtt -is-, és ebből teszek a vízbe, amivel öblítek).
A kis kitérő a szódabikarbónával való mosás volt (szódabikarbónából és vízből pépet készítettem
 és ezzel dörzsöltem be a hajam, majd öblítés után újra), sima öblítés után, 
ezt is almaecetes vízzel közömbösítettem (lúgot, ecettel).
Jó a szódabikarbónás hajmosás is, de a saját szappan amit magamnak készítettem, nos nem kérdés :)
Mindenkinek nem lehet jó minden, aki átakar térni a vegyszeres samponokról,
annak azt javaslom próbáljon ki több dolgot  -pl. tojással is lehet hajat mosni-
és ami nagyon fontos adjon időt! 
Időt, mert bizony sok idő is kellhet mire a bőrünk kitisztul.
Azt szoktuk mondani, hogy 2 hónap, de ez igencsak könnyen lehet több.

Eddig a természetesen erjesztett, bio v. nem bio ecetekről volt szó és az egészségünkről.
Mielőtt áttérek az egyéb felhasználási lehetőségekre, egy fontos dolgot ne felejtsünk.

Amennyiben valami bajunk van, nyugodtam vessünk be természetes szereket,
nézzünk/olvassunk/kérdezzünk utána, kinek mi vált be, DE ha nem múlnak a tünetek,
akkor forduljunk hozzáértő szakemberhez, orvoshoz.
Majd gondolkodjunk el rajta, mi lehet a kiváltó ok, mi okozhatja a mi problémánkat, betegségünket.
Az okokat ne kint, hanem magunkban keressük.
Vizsgáljuk meg a lelkünket, tudatunkat, gondolatainkat, mi fészkelte be magát:
aggódás, félelem, görcs, ijedtség, kétség, bizonytalanság,
önbecsülési probléma, önértékelési probléma, harag, ragaszkodás-elengedés probléma,
másokkal való túlzott foglalkozás/törődés, irigység, stb.
Van-e napi örömünk? Szeretünk-e élni? Szeretjük-e amit csinálunk?
A helyünkön vagyunk-e?
Kivel van megoldandó feladatunk?

Bármi is az, az a valami mennyire összeegyeztethető a szeretettel?
Mert mindig ez a kérdés.....
S bizony a betegség csak akkor szűnik meg teljesen, ha a mélyben lévő kiváltó okot megoldottuk. 
Akkor elmúlik a betegség és helyreáll a harmónia.




Az ecet a háztartásban "100" féleképpen felhasználható, ebben az esetben nem fontos,
sem a bio, sem a természetesen erjesztett ecet,
választhatunk szintetikus ecetet (ecet, ecetsav esszencia).

Két nagy csoportra osztom: 
-mosás
- takarítás
- illetve a kertben is alkalmazhatjuk, bár ez nem annyira szimpatikus.
Hatékonyan bevethető az ecet vagy hígított oldata, a gyomtalanításban is: ha van olyan hely,
ahonnan nehezen eltávolíthatók a növények, vagy nem szeretnénk, hogy kinőjenek,
akkor az ecettel v. oldatával spricceljük le.

Mosás
Az ecetet bevethetjük a folttisztításban, bár ezzel nincs nagy tapasztalatom, 
de állítólag a makacs foltokat ha ecettel átitatjuk akkor könnyebben kijönnek.
Amiben viszont van tapasztalatom: a mosás után az öblítés során használom, erről bőven írtam itt:

Szintén a mosással van összefüggésben, illetve a mosógépünkkel.
Évente többször, beleöntök 1 liter 20 %-os ecetet a mosógépbe (a mosogatógépbe is)
 és beindítok egy 90 fokos programot (ruha nélkül). 

Takarítás
Kimeríthetetlen téma :)
Egy gond lehet, ha valaki nem bírja az ecet szagát, akkor érdemes citromsavat használni.
Ha a Család nem bírja, azt kiküszöbölhetjük, akkor kell a takarítást  szervezni, csinálni, 
amikor nincsenek otthon.

Univerzális tisztítószer.
Ahol vízkő lehet, oda ecet is mehet. Hígítva vagy töményen.
(Vizeshelységek, konyhai eszközök.)
Ahol gomba/penész képes megtelepedni (pl. fürdőszoba) oda is. 
Tisztíthatunk vele szőnyeget, ecetes vízzel bedörzsölni,
vagy a másik kihagyhatatlan háztartási csodaszert bevetni: szódabikarbónával bedörzsölni a szőnyeget,
majd  kiporszívózni, ecetes vízzel átkefélni, majd száradás után újra porszívózni).
Tisztíthatunk vele ablakot, vagy üveg felületeket amit zsírtalanítani szeretnénk.


Természetesen az ecet sem jó mindenre, és a mennyiséget se vigyük túlzásba. 
Mindenre megvan az optimális mennyiség és a megfelelő szer.


*


*Tekintettel, hogy Édesanyám már "elment" és más felmenőm sincs akit köszönthetnék,
 így évek óta valami különleges dologgal teszem emlékezetessé ezt a napot:
vagy virágot, vagy fát veszek és ültetek, vagy rózsát oltok vagy kitudja mit találok ki,
most ezt az orgona erjesztést...
Így emlékezem.





2014. 04. 14.
Természetesen elkészült az ecet, valóban ecet lett belőle :)
Főleg a haj leöblítésére, hígított formában használom.






4 megjegyzés:

  1. olyan gyönyörű az utolsó kép... finom, tiszta és ragyogó!
    olyan, mint a gondolataid, amikkel egy-egy témát körbejársz, alaposan, gondosan.

    jó itt olvasgatni nálad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen elismerő szavaid. Jó hogy itt vagy :)

      Törlés
  2. Nahát ez több mint szuper! s már van orgona, pedig messze van az anyák napja. ki is próbáljuk! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nikimanó <3
      Igen, messze van az Anyák napja :)
      Tudod, az orgonából tudsz készíteni, ízesített cukrot pl. illatosíthatsz vele mézet, de készíthetsz belőle zselét is (utóbbit megtalálod a blogon vagy szólj).

      Törlés