2013. július 27., szombat

Szilvás fordított diós sütemény



Egy pillanatig sem akarom az őszt idézni  -bár nagyon szeretem-,  minden bizonnyal eljön majd az ideje, addig pedig élvezzük a nyarat.


 


Van még bőven tavalyi dió (héjában, töretlenül évekig eláll), korai fajta szilva pedig már kapható a piacon.
 Így, ennek a fordított finomságnak ők képezik a bástyáit.

A diós tészta kísérletezgetés eredménye. 
Vágytam egy könnyű  -szinte habos-  diót tartalmazó tésztára, ami passzol a nyárhoz. 
Többszöri próbálgatás után, úgy ítéltük meg akik kóstoltuk, hogy ez már az.

Igaz, ízben akkor is remek volt, amikor barackot raktam a tetejére, de túl könnyűre sikeredett, 
nehezen lehetett szépen tálalni, magyarán, "kanalazni" kellett.




Ízben akkor is rendben volt, amikor málnát raktam a tetejére, de attól a tésztától, 
meg lazábbat szerettem volna.




Így teljesen kihagytam a folyadékot, a liszt/dió mennyiségét lecsökkentettem, gyümölcsöt váltottam 
és megfordítottam a rétegek sorrendjét. :)


 


A teljes siker érdekében, már most megjegyzem, hogy egy sugallat hatására a diót sikerül teljesen liszt finomságúra őrölnöm. Nem finomliszt, hanem durvább, teljes kiőrlésű liszt finomságúra....
Ez fontos a tészta tökéletes állagának eléréséhez.




Szilvás fordított diós sütemény


 


Hozzávalók
4 db tojás
70 gr + 30 gr cukor
100 gr teavaj (olvasztott és visszahűtött, vagy puha vaj)
50 gr finomliszt (tönkölyt használtam, de ezért nem kell külön vásárolni)
50 gr finomra őrölt (öreg) dió
1/2 tk sütőpor (alnatura/dm)
+
700-800 gr zamatos szilva (annyi, ami egy sorban felezve kitölti a sütőedény alját)
2 ek étkezési keményítő
2 ek cukor
1 tk őrölt mézeskalács fűszerkeverék 

A kerek sütőtálba, sütőpapírt simítottam. A sütőt bekapcsoltam 175 fokra (légkeverés). 
A megtisztított szilvákat feleztem, rájuk szórtam a fűszereket, a cukrot és a keményítőt, összeráztam/kevertem, hogy mindenhol bevonja a száraz keverék. 
A sütőpapírral bélelt tál aljára a vágott felével felfelé belerakosgattam.
A tojásokat kettéválasztottam. A sárgákat a 70 gr cukorral habosra kevertem 
(egészen addig amíg kivilágosodott), hozzáadtam a puha vajat tovább habosítottam.
A lisztet a dióval és a sütőporral együtt a (késes)aprítógépbe tettem (nem ilyen, de ez a típus), 
és teljesen finomra őröltem.*
A tojások fehérjét pici sóval elkezdtem verni, majd amikor már nem volt "folyékony", már habbá vált 
(de még nem tökéletes) akkor hozzáadtam a 30 gr cukrot és tökéletesen kemény habbá vertem.




A sárgás masszába beleforgattam a (fehérje)habot, majd nagyon óvatosan, 
hogy ne törjem teljesen össze, összeforgattam a diós-lisztes, diólisztes keverékkel. 
A fűszeres szilvarétegre simítottam.
Az előmelegedett sütőben, 25 percig sütöttem.


 


*A bevillanó gondolat ez volt, hogy a diót a liszttel együtt őröljem. A lisztnek köszönhetően, 
egészen finomra tudtam őrölni, anélkül, hogy a dió zsírja kicsapódott volna, illetve összetapadt volna.
 Laza szerkezetű egyveleget kaptam.









11 megjegyzés:

  1. Gyonyoru, de mivel orolted a diot a liszttel egyutt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Hát a késes (milyen lenne :) aprítógéppel, ott egy link :)

      Törlés
  2. Dió-szilva- csak finom lehet!!!! A dió és liszt párosítás nagyon jó ötlet! Panírnál szoktam használni.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tücsike, annyira örültem, hogy sikerült ilyen finommá őrölni :)
      Hű, ez a diós-lisztes panír, nagyon jól hangzik :) Mond, liszt tojás és dió? és milyen finomságúra őrölt? a következő cukkini vagy padlizsán panírozásnál kipróbálom :)
      Köszönöm szépen az ötletet :)

      Törlés
  3. Ági! Ez nagyon finom lehet! Őszi íz ide vagy oda, most is megenném egy könnyű ebéd utáni desszertnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Margaretta!
      Igen, a szilva annyira finom sütiben (is), a dió meg megunhatatlan.
      Örömmel tálalnám Neked!

      Törlés
  4. könnyű, ízletes finomság, letesztelve :))

    VálaszTörlés
  5. Ó, évekig eláll :(( kidobtunk egy nagy zsákkal, nem volt, aki megtörje. tényleg, mogyoróra nincs szükséged? szedd magad-alapon tudunk adni korlátlanul, nálunk sajnos eddig az is komposztra került. majd egyszer...(mindenesetre aki elmegy a ház előtt, felszed párat,és örül neki)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szepniki, :(
      Csodás, hogy jut az úton járóknak. Nagyon szeretném, ha nekem is lehetne az utcán olyan fám, amiről az enne, aki akar...sajnos keskeny a kerítés előtti rész, meg még az út sincs kész....
      Nagyon csodás lenne, ha szedhetnék a mogyorótokból :) kérdés hogy hol és megadatik-e az idő :) Mit szólnál, ha levélre váltanánk, persze csak Te tudod a címem :)

      Törlés