2013. július 26., péntek

Őszibarackos joghurt (házi)...



...rózsaszirmos mézzel :)


 


Napok óta nem jártam a "gép" közelében, csak  gondolatban "sokszor"...
Sütök, főzök, befőzök, alkotok, kísérletezgetek, fotózok, kertészkedem, ..., ...,  
de a mindennapos teendők és munka mellett, csak a luxust (pl. a blogírást) tudom elengedni....
Nem végleg, csak amikor nem fér bele a napi időbe :)
Ezt a gyümölcsös joghurtot,
reggelire készítettem a Fiamnak az első Napérlelte barackokból, amit a szépsége miatt fotóztam le.
S mert finom, és egyszerű elkészíteni, gondoltam megmutatom, hátha más is kedvet kap hozzá.
Annál is inkább, mert szeretnék emlékeztetni az itthon könnyen elkészíthető joghurtra. 
Egyszerű és bizony jóval olcsóbb, na meg nem szennyezzük vele a környezet, 
nem utolsósorban magunkat sem.


 


Már többször elnéztem a boltban, hogy milyen sok joghurtot vásárolnak. 
Persze nekem mindegy, vagy mégsem(?) 
Pl. egy ismerős idősebb házaspár, akik az egész heti mennyiséget vették meg maguknak, 
örömmel fogadták a "receptet". Igazán hálásak a sorsnak, hogy azóta maguk készítette friss joghurtot
 fogyaszthatnak (és ehhez még tehén vagy tehéntej sem kell). 
Másik alkalommal, láttam mennyi gyümölcsös joghurtot vásárolt egy Anyuka. 
Három gyermekkel volt (ugye szünidő). 
Egy karton joghurtot pakolt a bevásárlókocsiba. 
Számoltam: ha minden Gyermek csak egy joghurtot kap/nap, akkor az heti 35 doboz!!! 
és akkor a felnőttek nem ettek és a gyermekek is csak azt a falatnyit....
Azt nem számoltam ki hogy mennyibe kerül, nem az én dolgom, mint ahogy az sem, hogy ki mit vesz és csinál...csak gondolkodom. (Sőt nem is a joghurt gyártók ellen irányul a megjegyzésem.)
Mennyi szemét keletkezik (fölöslegesen), és ami ettől is fontosabb: ha mi készítjük a joghurtot, 
akkor biztos van benne valami, amitől több, mint a bolti, 
ez pedig a gondoskodó szeretet. 
Ha mi készítjük a gyümölcsjoghurtot, akkor biztosan friss, érett gyümölcsből, ízlésünknek, 
vagy a Gyermekek ízlésének megfelelően készül. 
És még valami, a gyermek nem csak egy "falatnyit" ehet, hanem amennyi jólesik...egy kamasz gyermek meglepően sok joghurtot képes megenni. 
Ha pedig szeretnénk, akkor a Gyermekkel együtt készítve, igazán jó móka. 
A legjobb pedig az, amikor, már a kamasz lep meg minket a saját alkotásával....




Az itthon készíthető joghurtról már írtam:

Arról, hogy milyen sokféleképpen tudom asztalra tenni, arról még nem.
Most nem az ízesítésre gondolok, hanem az állagára és az érettségére.
- Ha 1 liter tejet kevés (pl.3 ek) joghurttal oltok be, akkor hígabb lesz az eredmény.
- Ha 1 liter tejet egy egész kis pohár joghurttal oltok be, akkor sűrűbb.
- Ha görög típusú joghurttal oltom be, akkor még sűrűbb.
- Mást kapok, ha a tej zsírosabb házi, vagy teszek hozzá egy fél deci habtejszínt.
- Mást kapok, ha rövid ideig (4 óra) "érlelem".
- Mást kapok, ha "érlelem" egy éjszakát.
Folytassam....a lényeg, hogy a magam ízlésének megfelelően, 
azaz akár személyre szólóan tudom alakítani a milyenségét.
A minősége pedig magáért beszél.
Tehát, ha az első próbálkozás nem nyeri el a tetszésünket, akkor még ne adjuk fel, hanem kísérletezzünk tovább, amíg vidáman csettinthetünk az eredményt látva/ízlelve.

 

Őszibarackos joghurt

Hozzávalók
friss barack
házi joghurt (most hígabb fajta)
rózsaszirmos méz

A tiszta barack héját lehúztam és falatokra vágtam. 
Üvegbe rendeztem, rácsorgattam a mézet, felöntöttem a hideg joghurttal. 
A tetejét 1 kiskanál mézzel és friss rózsaszirommal díszítettem.


 


 Örömmel veszem, ha megosztjátok a joghurt készítéssel kapcsolatos saját tapasztalatokat,
 mindannyiunk gyarapodására.
Köszönöm.






 


2 megjegyzés:

  1. :)) és már megint úgy érzem, lelki társ vagy! mi pont így szoktuk nézni a boltban a vásárlókat: jé miket vesznek, mennyi pénz és persze szemét...(és sokan közülük azt hiszik, hogy spórolnak, nincs pénzük, mégis mennyi felesleges dolog). én is így készítem a joghurtot már jó ideje. most pl. az eperlekváros a kedvenc. bár először meglepett, hogy nincs kárminpiros színe. (ez is de guszti, mi? :)) na egy kivétel van, a cserpes, az finom és örülök a magyar márka sikerének, de ami a szemetet illeti, persze ugyanaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szepniki!
      Mind megtaláljuk egymást :)
      Igen a cserpesről már sokat hallottam, de erre nincs :( viszont ettől függetlenül örülök a sikerüknek.
      Volt közeli vállalkozó, aki szintén minőségi termékeket juttatott a boltokba, kicsibe és nagyobba. Igaz drága volt (bár nem Ő volt drága, hanem a bevételünk kevés hozzá, hisz tudjuk, hogy a kétkezi munka megfizethetetlen), de ami nagyon jó volt, hogy visszaváltható volt a göngyöleg. Sajnos már nincs...
      Ölelés Neked!
      Á.

      Törlés