2012. október 20., szombat

Csirkemell csíkok párizsi bundában(?)

 
 
 Nohát kihitte volna, hogy a párizsi bunda nem is olyan egyértelmű (?)
 
 
 
 
Édesanyám gyakran készített rántott csirkét párizsi bundában.
Sajnos nem emlékszem hogyan csinálta
és ha nem emlékszem hogyan csinálta, hát az azt jelenti, hogy én még nem is csináltam.
Most viszont eszembe jutott, hogy milyen jó lenne a Fiam és Barátját ezzel meglepni
(hisz a Fiam ugye még nem evett így elkészítve).
Megvettük a csirkemellet, amit hosszú keskeny csíkokra szeleteltem,
 majd elkezdtem az interneten keresni, hogyan kell készíteni.
Meglepődtem rendesen, ugyanis parázs vita folyik erről: hogyan is kell bundázni a párizsi szeletet:)
Van aki azt állítja, hogy palacsintatésztát kell készíteni és ebbe forgatni a húst, sőt abban is megoszlanak a vélemények hogy a palacsinta tészta előtt kell lisztbe mártani vagy sem.
Van aki azt állítja, hogy a felvert tojásba kell tenni csak kis lisztet és ebbe forgatni.
Vendéglátós úr pedig azt mondja Ő úgy tanulta, hogy lisztbe kell forgatni,
majd a felvert tojásba mártani, majd újra lisztbe.
Ezzel szemben én úgy emlékszem mintha Édesanyám tejfölt tett volna a tojásba.
 
No de sebaj ez nem jelent mást, mint hogy valamennyi variációt előbb utóbb kipróbálom,
így majd csak kiderül Édesanyám hogyan csinálhatta.
Ez úgyis csak nekem fontos, csak is az emlékek miatt, hisz én már "olyant" úgy sem eszem,
hisz már kapirgáló csirkénk sincs és sajnos Édesszülém is a fenti országba utazott...
A Fiam akinek megszerettem volna mutatni, meg lehet, hogy nem is úgy szereti és majd
Neki az lesz a mama párizsi szelete ahogy én készítem.....
és én pedig úgy fogom végül készíteni, ahogy Neki legjobban ízlik:)
 
Végül is tegnap, a vendéglátós úr receptjét alapul véve, liszt-tojás-liszt variációt alkalmaztam.
Mindenkinek ízlett, kivéve engem, mert én ugye húst nem is eszem:)
 
Párizsi bundás csirkemell csíkok I.
 
 
 
 
Hozzávalók
csirkemell hosszú csíkokra szeletelve
tojás
liszt
tengerisó
a sütéshez olaj
 
 
 
 
A mellet csíkokra szeleteltem és egy tányéron hagytam, hogy  megszikkadjon a felülete.
A tojásokat felvertem.
A lisztet tálba szitáltam és szórtam hozzá sót.
Az olajat egy nagy serpenyőben felforrósítottam.
A csirkemell csíkokat először a lisztbe, majd a felvert tojásba, majd újra a lisztbe mártottam és a forró olajban mindkét oldalukat megsütöttem.
 
 



 

18 megjegyzés:

  1. de szép képek (már megint)
    ennél szebb csak az a szó, hogy "édeszülém"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, ó Istenem, az a dal szól a háttérben amit feltettél és Ti Évával olyan kedvesen szóltok és igen valahogy Édesszülém is itt van, ó Istenem akkora bennem a bolgdogság...
      Köszönöm.

      Törlés
  2. én a párizsi bundát a tojásba pici tejjel, lisztbe hempergetve

    van aki sörtésztát csinál, annak az a párizsi, sőt reszelt sajttal és az meg a borzaska

    sosem gondoltam, hogy ez egyáltalán kérdés:))

    VálaszTörlés
  3. Mindig úgy megfájdul, összeszorul a szívem, amikor édesanyádról írsz. Mert eszembe jut mindig az enyém is / nem mintha máskor nem lenne velem/ . Sose tudott nekünk pénzt, különböző tárgyakat venni, de annyi szeretet kaptunk tőle, amennyit csak ember adhat. Azért is olyan nehéz a szívem, amikor róla beszélek. persze itt van velem az összes simogatása, szeretete, szép élmények, örömök, de még sincs.
    Bocsánat , hogy ezeket ide írtam, de átjön Tőled a sugárzó szeretet ,akkora szeretettel írsz a családodról:)
    Én is ezt a változatot szoktam elkészíteni, amikor párizsit készítek:)
    Szép, kellemes napokat kívánok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Éva!
      Köszönöm, hogy ide írtad...
      Remélem ezek olyan "szép fájdalmak" fáj nagyon, de olyan örömmel teli fájdalom:)
      Ölellek,

      Törlés
  4. Én a sörös változattal szoktam csinálni,finom szeretjük nagyon!

    VálaszTörlés
  5. Most szomorú lettem kicsit,mert az én anyukám 300 km-re él (én jöttem el)és nagyon ritkán találkozunk.Persze "ingyen beszélünk" csomag van,de az más.De van ! És ennek örülök!:)Én pedig palacsinta tésztát készítek valamilyen zöldfűszerrel és úgy sütöm.A legkedvencebb főzelékfeltét.De szerintem az kicsit más:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reménykedem, hogy mihamarabb kebletekre ölelhetitek egymást:)))
      Igen, jön a palacsinta tésztás, a zöldfűszer ötleted meg, megkoronázza:)
      Köszönöm.

      Törlés
  6. Sütőben sütve is ki lehetne próbálni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, az azt jelenti, hogy olajos tepsire rakosgatva? Vagy?

      Törlés
  7. Sörtésztában roppanós lesz a bundája, az is nagyon finom, de így ahogy írtad is. Nálunk mindkét variánst nagyon szeretik.
    Jó ötletet adtál, jövő hétre beiktatom én is:-)
    Csodás napot Nektek!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jön a sörtészta is:) csak meg ne unják a sok bundát...
      Nagyon szép a tortád, élj soká!!!

      Törlés
  8. A második lisztbe forgatás nekem elmarad, de kipróbálom. Szeretem a csirkét párizsiasan. Anyuét is, magamét is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...tehát liszt, tojás, olajba vele:) Értem:)
      Egészségetekre:)

      Törlés
  9. Még sosem csináltam párizsi bundás húst, pedig anyukám gyakran készít. Jó, hogy eszembe juttattad, hogy kérdezzem meg tőle ezt! :)
    Örülök, hogy a fiadnak ízlett és igazad van, ő már ezt, a Te verziódat örökítheti majd tovább...

    VálaszTörlés