2012. október 17., szerda

Zabos kekszek, az Egyéniségek:)



Úgy kezdődött, hogy TrollAnyu kekszét akartam megsütni, de kevésnek bizonyult a finomliszt,
a szállítmány meg.......... még csak úton volt.
 Gondoltam, akkor improvizálok újra egy zabost, (liszt helyett zabpehely) csak most legyen csokis.
 Keresem a csokit, de bizony a csoki is kevésnek bizonyult, így került bele, holland kakaó.




Ráadásul közbejött ez-az csupa jó dolog, de a zabosnak várnia kellett:) 
Megérkezett a Fiam, lett liszt, meg csokoládé, de az már nem kellett, hisz  
a zabos bekeverve várt a formázásra és sütésre.
Kellett viszont segítség.
Megkértem a Fiam: én porcióztam, Ő pedig formázta. 
A kekszek viszont nem akartak egyformák lenni sehogy sem.
Igazából a porciózással sem volt baj, meg a formázással sem, de még sem lettek egyformák (?)
Mondtam is a Fiamnak:
- Kedvesem, legalább hasonlítsanak egymásra:)
Mire Ő:
- Hasonlítani hasonlítanak mama,  de így!  EGYÉNISÉGEK.
Hát nem imádni való:) már mint a Fiam (na jó, a kekszek is:)
A legnagyszerűbb dolog a világon anyának lenni:)




Zabos EGYÉNISÉGEK




Hozzávalók
125 g olvasztott vaj
7 g holland kakaó
125 g apró (töret) zabpehely
100 g finomliszt
100 g nádcukor
1 ek (20 gr) méz
késhegynyi szódabikarbóna
csipet tengerisó
1 db tojás




A vajat megolvasztottam és belekevertem a kakaót.
A lisztet és a zabpelyhet összekevertem, belekevertem a sót, a nádcukrot, a szódabikarbónát.
Ráöntöttem a kakaós vajat és hozzáadtam az egy tojást, meg az egy ek. mézet.
Összekevertem.

Kb. 10 percet pihent. Közben érkezett a Fiam:) Előkészítettem egy tepsit, sütőpapírt tettem rá.
A sütő forró volt mert előtte sült a kifli.
A "tésztából golyókat formáltam, a Fiam szétlapította a két tenyere között és a tepsire sorakoztatta.
23 db lett belőle.
A 180 fokban, 8 perc alatt sültek meg.




Vigyázat nyersen is igen finom:)




Utószó (11.05.)
Sütöttem már többször, mert nagyon ízletes.
Készítettem úgy is, hogy sülés után, elzártam a sütőt, de a kekszeket bent hagytam.
A sütőajtót résnyire kitámasztottam és hagytam, hogy a kekszek teljesen kiszáradjanak.
Többünknek, így még jobban ízlett.
Üvegbe zárva, ropogós marad.

 (12.21.)
Karácsonyra ajándékba is készítettük.
1 púpos teáskanál "mézes" fűszerkeverékkel tettük ünnepivé.


18 megjegyzés:

  1. Guszta!
    Aranyos fiad van:-) nem is kell hasonlítsanak egymásra, így tökéletes ahogy van!
    Szép estét Nektek!

    VálaszTörlés
  2. ismét egy kis nyálcsorgató finomság, lassan már előkét kell dobnom a laptopra... :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A humorod páratlan....még hogy előke...meg futóművek:)))

      Törlés
  3. Lányaimnak való eledel:) Kakaós, édes, és süti:)köszönöm , hogy leírtad!
    A nagy Fiadnak igaza van, jó, ha különbözőek! :) egyik nagyobb, mint a másik:) Én biztos a legnagyobbat választanám! :))))
    És igazad van, bár én most helyesbítek: A világon a legnagyszerűbb dolog anyának, és nagymamának is lenni:))
    Ölellek:) / Már jobban is vagyok:)/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Éva Nagymama! Örülök, hogy jobban vagy:)

      Törlés
  4. :))) Milyen jó is, hogy a fiaddal együtt sütögetsz! Én is szeretek az enyéimmel, akár zabkekszet is, de az ő segítőkészségük nem merül ki ám abban, hogy lapítgatják a kekszeket, mindent ők szeretnének csinálni, na abból lesz aztán igazi egyéniség sütemény :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...tudod, ez a fajta segítőkészség (is) megváltozik, mint oly sok minden ahogy nőnek...élvezd ki:)))
      Ölellek,

      Törlés
  5. Az előbb sült ki, de a négyéves már bevágott hatot. Most elzártam. A kekszet.:) Nagyon finom, köszi a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)))
      Örülök, köszönöm, hogy jelezted:)
      Szép napokat!

      Törlés
  6. Szia Mági néni!

    Itt vagyok újra! :) Az előző kommentemből nem derült ki, hát most majd meglátod; nálam a nénizés mellé tegezés jár. ;) És Mági, persze, hogy Mági! Ekkora tudással és szeretettel. :)
    Szóval; elkészítettem a kekszet, mert vagy fél éve csak itt állt a szekrényben a karobpor, kakaó helyett (italnak) nem vált be. Gondoltam teszek vele egy próbát ebben a kekszben. Elég sötét lett tőle, így első alkalommal jól oda is égett. A második próbánál odafigyeltem, és bár most is kenyér sült előtte, garantált volt, hogy rövid idő is elég neki. Meg nem fordítottam, meg nem néztem, 5 perc és kész. Nagyon finom lett, cukrot alig tettem bele a mézen kívül; (a Te kakaó mennyiségeddel) az édeskés-kesernyés karob íz maradt domináns. Ezt is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, köszönöm, a kedves hozzászólásaid és főleg hogy ilyen alkotó, remek vagy!
      Örülhet Neked a párod <3

      Törlés
  7. Szia Mági néni! :)

    Ismét itt vagyok. Bár az előző kommentemből nem derült ki, nálam a nénizéshez tegező hangnem jár. ;)
    És igen, Mági! Ekkora tudással és szeretettel...

    Szóval; elkészült a süti, de karobbal. Halványan édes, inkább kicsit keserédes íze lett. (Ugyanannyit tettem belőle, mint Te a kakaóból, a mézen kívül csak egy minimális cukrot (1-2 e. kanál). És mondanom sem kell, roppant gyorsan elfogyott. A receptért, az üveges tárolós ötletért küldöm köszönetemet. Meg azon túl is. Sok bejegyzésedhez van még mit írnom! ;) Apránként pótolom.

    Szép estét;
    Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt vagy újra Ojli <3
      Mind a két komm. közzé tettem, mert sokat dolgoztál vele....:)
      Remek ötlet a karob, látod így segítjük egymást, mert bár karob mindig van itthon (szeretem), de ezt a kekszet még nem jutott eszembe vele készíteni. Köszönöm :)

      Törlés
  8. Szia,,,,csodálatos, ép perfect...nagyon kõszi....
    Tedtem még bele 3ek kókuszreszeléket....szuper... :)
    Nady

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nady :)
      Örülök, köszönöm kedves szavaid. A kókuszreszelék remek ötlet!
      Szép napokat,
      Mági

      Törlés