2012. augusztus 30., csütörtök

Szappan szappan szappan....


Háromféle:)...





...ha a vágy egyszer testet ölt és jó, akkor újabb és újabb vágy követi, majd tett:
többé szappankészítésben nincs megállás:)

Sorozatban gyártom a szappanokat, ez bizony varázslat a javából.
Csak az a 4 hét amíg ki lehet próbálni, hát az ne lenne olyan hosszú...
de sebaj nézegetni lehet közben is.
Nézegetem, rakosgatom, ki-be hordozom a kosárkámban, megfogdosom
(utána alapos kézmosás), megszagolgatom:)





Az első sós-levendulásnál már bőven letelt a 4 hét, kipróbálásra került, sőt azóta csakis azzal mosakszik mindenki, sőt én a hajam is vele mosom.
Nagyon érdekes volt, mert a negyedik héten az utolsó napokban változott legtöbbet:
megérett.
Az illata jelentősen csökkent, igazából nem is levendula illata van,
hanem olyan tiszta illata, de tetszik, igaz nem levendula illatú, de jó:)
 Legközelebb a levendulásba, bizony sokkal több illóolajat kell tennem,
 ha azt akarom, hogy érződjön.
Nagyon jól habzik és a bőr utána olyan mintha a testápoló olajat is megkapta volna:
 selymes, puha, bársonyos.

Hát ezeken a tapasztalatokon igencsak felbuzdultunk és
 rögtön újabb háromfélét készítettünk a Fiammal.
 Egyet Ő talált ki, egyet én:) és készítettünk mósószappant.
Jó, hogy így is tudom hasznosítani a "maradék zsíradékot",
ráadásul ha minden rendben megy, akkor most már a mosódió és
más természetbarát szereim mellé jól betudom építeni.
(Amikor a mosódióhoz hozzájutottam a Mozsár utcában 9 éve(?), felnyílt a szemem,
azóta nem használok "szokásos" mosószereket, öblítőt stb.)
Nem volt már bennem félelem a lúg használatával kapcsolatban,
 természetesen a biztonsági előírásokat betartottuk :)
Mindegyiket hidegeljárással készítettük.


Mosószappan





1) Készült egy "sima" mosószappan: régebben használt libazsírból készítettük és ezen kívül csak napraforgóolajat, NaOH, tisztított vizet, tengerisót és lisztet adtam hozzá.
Egyet már le is reszeltem, de a próba mosáshoz megvárom a 4 hét leteltét, már csak pár nap.
 (Utószó 2014. 11.27.
Bár ez a szappan elfogyott, de többet nem készítettem használt zsírból/olajból és nem is tervezem.
Friss zsírból is kipróbáltam, nagyon jó minőségű szappanok lettek,
de ugye vegetáriánus vagyok, így ebből sem készül több. :)
Mosószappan rendszeresen készül de növényi olajokat/zsírokat használok fel hozzá.)

*

Kamillás szappan




2) Ezt a szappan én állítottam össze, összetevői:
elszappanosított olívaolaj, kókuszvaj, kukoricaolaj.
 Tengerisó, kókuszliszt, kamillatea, tisztított víz, kamillavirág, kamilla illóolaj

 *
Csokis-mézes szappan




3) A Fiam ötlete :)
Összetevői: elszappanosított olívaolaj, kókuszvaj, szőlőmagolaj.
Tengerisó, kukoricakeményítő, kakaópor, tisztított víz, méz,
100 %-os tisztaságú narancs illóolaj.





Barátaim :) szappanozásra fel :)






28 megjegyzés:

  1. Szia!
    Kérem szépen a receptet és a leírást.
    vamacs@citromail.hu
    Köszönöm szépen
    Erika

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók lettek, az a csokis-mézes különösen tetszik:)Később is el lehet kérni a receptet?

    VálaszTörlés
  3. jól láttam, hogy az egy kereszt szemes hímzés, na én annak a mintáját szeretném... ha lehet... :))) megszállottja vagyok, most is épp készülőben van 2.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen az:) Ennek sajna nincs meg, de ha küldöm a fotót, le tudod olvasni? ( ha nem akkor, megcsinálom én).
      Én is nagyon szeretek varrni, csak mostanában háttérbe került:( vannak más betűim, egyszerűek:)
      Hová küldjem? Írj Te nekem és küldöm válaszként:)))

      Törlés
  4. Gyönyörűek! És szuper lehet, hogy a fiaddal együtt készítitek:)

    VálaszTörlés
  5. Jaj de kívánatosak! Én biztos nem állok neki itthon szappant készíteni, de nagyon elfogadnám a csokisat is a levendulásat is. A kisfiaimnak szoktam venni házi készítésű szappant, őket azzal fürdetem.

    VálaszTörlés
  6. Szia! nagyon szépre sikerültek!! légy oly szíves küldd el nekem is a receptet és a leírást! előre is köszönöm! Móni

    VálaszTörlés
  7. jaj bocsi, a nagy izgalomban lemaradt az e-mail címem! nagy_monika@citromail.hu
    köszi: Móni

    VálaszTörlés
  8. Én is kíváncsi lennék a receptre.
    morchellae@gmail.com
    Köszönöm! :-)
    A vágy már régóta él bennem, csak még nem követte tett.
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  9. Én is sorakozom a többiek mellé.Mert bizony egy kézzel készített, finom illatos szappannak nincs is párja:)
    Én még csak lereszelt szappangolyót készítettem levendula olajjal, de hát ez a gyerekek szappanreceptje, a Mihály napi vásárra készülünk vele a csoportommal:)
    Már régóta használja a család a kézi készítésű szappanocskákat, nem is vásárolok mást. De , ha egyszer én is elkészíthetném őket!:)
    Azért leírom az email címem, hátha nincs már meg, vagy így nem kell keresgélned.
    Nagyon köszönöm! : erdoseva55@freemail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva drága! Valóban nagy öröm:)
      Elküldtem:))

      Törlés
  10. Ennivalóak a szappankáid! Azt ajánlom, inkább tedd ki a receptjét nyilvánosan, sokan kíváncsiak rá, én is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajni!
      Nem titkolózom, csak még nagyon kezdő vagyok:) Szívesen megosztom, a szappanok összetételét de még "tudni" nem tudok:)
      Elküldöm Neked is!

      Törlés
  11. De jól néznek ki, nagyon ügyes vagy. Milyen jó, hogy erre tévedtem... Nehéz elkészíteni? Sok időt igényel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella nem nehéz elkészíteni és sok időt sem igényel, inkább a ráhangolódás és a rákészülés követel magának időt, meg, hogy Magad legyél és csak erre tudj figyelni:)
      Most folyamatosan készítem, hogy legyen gyakorlatom, tapasztalatom.
      A legnehezebb a időt kivárni még kitudja az ember próbálni mit alkotott 1,5 hónapja:)

      Törlés
  12. Kedves Mági!
    Ma találtam rá a blogodra és egész nap nem tudtam "szabadulni" róla.
    Nagy élvezettel kalandoztam!
    Tudom ez a szappanos bejegyzés régi, de én is nagyon szeretném a szappanreceptet!
    El tudnád küldeni? beregszaszine1@gmail.com
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. Valahogyan en is ugy vagyok mint az elottem iro... ma talattam ra es nem tudok szabadulni rolla:):) Gratulalok!!! nagyon szep, otletes, erdekes es ERTEKES!!! Mar regota gondolkodom szappan keszitesen de meg nem kapttam meg azt a bizonyos igazi motivaciot, de most latva a blogodon nagyon kedvem lett hozza:):) ha lehetne kerlek kuld el nekem is a szappan receptjet es leirasat a szelyjulia@yahoo.com elore is koszonom:) szep delutant nektek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves <3
      Köszönöm szépen kedves szavaid :)
      Írtunk :)

      Törlés
  14. Kedves Magi!

    Szeretnek az elöttem szolokhoz csatlakozni en is: nem gyözöm böngeszni a különbözö recepteket, irasokat itt a blogodon; örülök, hogy rabukkantam! :))) Gratulalok!
    Megkerhetlek, elküldened nekem is a levendulas es a kamillas szappanjaid leirasat a szilvi.simon@gmail.com cimre? Elöre is nagyon köszönöm es tovabbi szep delutant kivanok! :)

    VálaszTörlés