2012. március 16., péntek

A Fiam első kenyere...




..."mama pihenj, ma én sütök kenyeret".
Az ifjú ember 13 éves.
Semmilyen nehézséget nem okozott Neki, a Kubai forró elkészítése.





A recept ugyanaz, mint eredetileg.
Hozzávalók
500 g liszt
300 g forró víz
25 g friss élesztő
2 tk tengerisó
1 tk nádcukor






Kimérte a hozzávalókat, a víz kivételével, majd alaposan összekeverte. 
Hozzáöntötte a forró vizet és addig dagasztotta, nem is kicsi kezével, amíg ruganyos tésztát kapott. Cipót csinált belőle 2 csepp olajjal bekente és berakta a gőzzel 
(egy edénybe forró vizet tett a sütő aljába) felmelegített sütőbe 15 percre. 
Újra formázta, visszatette a tepsire, bemetszette a tetejét és bekapcsolta a sütőt 200 fokra,
 a vizet pedig kicserélte forróra. 40 perc alatt sütötte készre.

Mikorra észbe kaptam, hogy lefotózzam az első teljesen önálló kenyerét, a fele elillant. 
Mint kiderült egy ősszel eltett zakuszkával Isteni....












8 megjegyzés:

  1. Ágikám, a Fiad egy angyal, hogy pihenni hagyott! :) A maga 13 évével mintha több éves tapasztalattal bírna, úgy áll neki házi kenyeret dagasztani és sütni,- ebbe a konyhai procedurába sok felnőtt ember is félve kezd bele. Bravo!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vicuska, hát sok Angyal vesz körül...
      Ő nagyon szeretett mindig is készíteni, meglepni és komolyan mondom, elképesztő alázattal van a Hölgyek iránt. Hát jól esett.
      A Kubai kenyér receptjét, azért szorgalmazom és híresztelem ennyire, azért örülök neki, hogy rátaláltam, mert Te már tudod, hihetetlen egyszerű és mindenki aki vágyakozik neki állhat, hisz biztos a siker.

      Törlés
  2. wow de ügyes fiad van!! erről a kubai forró kenyérről még nem hallottam....nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az oldalamon megtalálod az eredeti receptet és már néhány variációt amit próbáltam. ( Februári bejegyzések ) Egyszerű, gyors, ropogós kéreg, puha bélzet.

      Törlés
  3. Ez nagyon komoly! 13 évesen ilyen gyönyörű kenyeret sütni! Én meg 25 vagyok és még sosem mertem próbálkozni vele:)) Lehet, hogy itt lenne az ideje??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előtted az élet, lehet, hogy tényleg itt az ideje ( ha akarod ).
      Az oldalon megtalálod a részletesebbnél-részletesebb leírást, februári bejegyzéssel ( van három-négy? )
      Ha kérdésed van itt vagyok. Az a célom, hogy minél többen merjenek kenyér sütésbe fogni! Ez pont a Fiataloknak, dolgozóknak való: mint már írtam gyors, egyszerű semmi bonyolítás. Aki evett belőle, mindenkinél kiváltotta a "csettintést".

      Törlés
  4. Le a kalappal, gratulálok a Fiatalembernek, és Neked is!! :)

    VálaszTörlés