2012. március 23., péntek

Győzelem brownie


...s, hogy miért is neveztem el győzelemnek?
Az iskolába mindig szoktunk sütit, tortát vinni születésnapkor, a napján.
A tervem eredetileg az volt, hogy a Férjem kapja a tortát 20-án amikor született és a Fiam, -  igaz Ő is 20-án született - majd ha jönnek a haverok. ( Közös torta meg már volt ).
Közben kiderült, hogy a Férjem utazik, tehát torta elnapolva. Megnyugodtam, nem kell most sütni. Egy szó, mint száz, elfelejtettem az iskolát, már mint, hogy az iskolába is kell vinni.
20-án reggel megjelenik a fiam, az ágyamnál és azt kérdezi: mama, vihetek a héten sütit, a suliba? Nem kívánom azt az érzést senkinek, még akkor is ha nem dőlt össze a világ...
Elhebegtem, hogy igen és hogy bocsánat.
Elment és én szomorúan térültem-fordultam, majd gyorsan az órára néztem és számoltam mi fér bele fél 10-ig, úgy hogy oda is kell vinnem, ami 20 perc. Volt 70 percem. Nem volt időm recept után nézni, rögtönöztem. Mit szeretnek a 13 évesek: csoki, csoki, csoki.
Így született ez a süti, amit kerek formában sütöttem.
A végén kiderül, odaért-e a süti...




Győzelem brownie mogyoróval és egy hihetetlen krémmel...

Hozzávalók

120 gr vaj
300 gr cukor
4 db tojás
350 gr tejföl
100 gr 72 % olvasztott csoki
250 gr liszt
1 tk szódabikarbóna
3 ek kakaópor
250 gr pörkölt, sós mogyoró ( amiről a sót letöröltem )
-------------------------------
Krém a tetejére

100 gr 72 % csoki
200 gr tejföl
3 ek cukor


Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra.
A vajat megolvasztottam, a keverőtálba öntöttem és hozzáadtam a cukrot ( ami le is hűtötte ), habosra kevertettem, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat, amivel tovább habosítottam.
Amíg a gép dolgozott, én kimértem a lisztet, megolvasztottam a csokit, nem gőz fölött, hisz sietnem kellett, nem is tett neki jót, bár semmi baja nem lett, csak sűrűbbre sikerült.
(  Mivel hígíthatnám fel, hogy ne maradjon darabos a tésztába? Ekkor jött az ötlet, hisz adta magát, csak nem tudtam milyen lesz, hogy a tejföllel, amit még úgy is akarok a tésztába tenni.
A kettőből együtt viszont remek krém lett! Döntöttem ez kerül mellé vagy a tetejére is. )
Tehát a tejfölös csokit is a habos, vajas tojásba kevertettem, a kakaóporral együtt, majd kézi erőre váltottam és hozzáforgattam a lisztet ( amit előtte elkevertem a szódabikarbónával ) végül a sótól megfosztott sós mogyorót.
A kivajazott, lisztezett kerek piteformába kanalaztam ( kóstolónak még két kicsi tálkába ) és 180 fokon 25 perc alatt megsütöttem.
Még sült, elkészítettem a "krémet".
 Újabb 100 gr csokit megolvasztottam, hozzáadtam 3 ek cukrot, elkevertem, majd az olvadt csokihoz hozzákevertem simán egy kanállal, a tejfölt.

Zuhany, öltözés, kocsiba lábasostól a krém, egy marék mogyoró, kanál, kés, szalvéta, konyharuha. Táska.
A süti megsült ( a kettőt, a nyitott sütőben hagytam, ki is száradt, de elfogyott ), be a kocsiba úgy forrón. Volt még fél órám.
Mikor odaértem már langyos volt, felszeleteltem, rárakosgattam a krémet, megszórtam a mogyoróval ( lefotóztam ), felrohantam az 2. emeletre, lerogytam egy padra és azt mondtam: győzelem.
Hát ezért lett győzelem a neve.
Mikor kinyílt az osztályajtó 5.-nek jött ki a Fiam. Nagyon meglepődött. Később elmondta, hogy örült de a lelke mélyén nem csodálkozott, hisz ismer.


 


A lányoknak, srácoknak, ízlett, kérdezték volt-e benne só, de a pálmát a tetején lévő krém vitte el...
Ha a süti nem is érdekes, de a krém még többször készül nálunk.

 

 

6 megjegyzés:

  1. Mesés fotókat készítettél, és ez a tejfölös krém tényleg fantasztikusan hangzik. Nincs más hátra, ki kell próbálnom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálkozom, biztos voltam benne, hogy kifogod...
      Remélem ízlik.

      Törlés
  2. Én is ezt az utat választottam volna :) Tejfölös krémet használok sütikhez, sőt karamellizált sűrített tejjel is nagyon szeretjük, csokisan meg egyértelmű- mennyei lehet! Boldog szülinapot utólag is (mindhármójuknak ;)!!!!!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, azt hittem feltaláltam valamit...
      Köszönöm a nevükben.
      Lehet többet tudni arról a karamellizált sűrített tejes, tejfölös krémről?

      Törlés
  3. Ez nagyon tetszik, mentetem a kipróbálandók közé. Köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a tejfölös csokikrém, mindenképpen megér egy próbát...

      Törlés