2013. március 26., kedd

Piskótatekercs kakaós mintával



Nagyon régen nem sütöttem piskótatekercset, pontosabban abban az időben utoljára, 
amikor még nem volt sütőpapír (?) bizony volt olyan is, hogy még nem volt :) 
Akkor nedves konyharuhára lisztet szitáltunk és a forró piskótát arra borítottuk és a nedves konyharuhával tekertük fel. Túl macerás volt nekem, így hát nem sütöttem, sütöttem mást. Közben lett sütőpapír,
 ami megkönnyíti a dolgot, de tekercs, senkinek nem hiányzott.




Amiért most tekercs készítésre adtam a fejem, az két dolog. Az egyik, hogy többször rám talált részben Édesanyám receptes füzetében, részben a 100 éves füzetben. A másik, hogy egyre több blogon láttam felbukkanni mintás tekercseket (Pl. Andreánál, Marisznál, Erzsinél) és megtetszett :)




Piskótatekercs

Hozzávalók
 minta
1 db tojásfehérje
30 g olvadt vaj
30 g cukor
30 g liszt
30 g kakaópor
késhegynyi tengerisó

piskóta
3 db tojás
+ 1 db tojássárgája (mert ez ugye maradt és így volt legkönnyebb hasznosítani)
90 g házi vaníliáscukor
90 g finomliszt

krém

Bekapcsoltam a sütőt 175 fokra (légkeverés) és előkészítettem egy tepsit, amire sütőpapírt borítottam.
A tojásokat felütöttem, a három egészhez adtam még az egy sárgáját, 
az egy fehérjét külön mély tálkába tettem.
Az egy darab fehérjét felvertem habnak, fele időnél hozzáadtam a cukrot, pici sót, 
majd beleszitáltam a lisztet, kakaóport és a puha vajat. Elkevertem. 
Egy kicsi zacskóba kanalaztam, bekötöttem, a zacskó sarkán pici lyukat vágtam
 és a sütőpapírra tetszőlegesen mintát rajzoltunk a Fiammal.

 A sok tojáshoz adtam a 90 g cukrot és fehéredésig kevertem, majd fakanállal hozzákevertem a lisztet.
 A tepsi nagyságában szétsimítottam a piskótatésztát, vigyázva, óvatosan ott ahol a mintát rajzoltuk.*
A forró előmelegített sütőben 12 perc körül sült meg, de kérem minden sütő más, 
legyünk résen, nem kell neki nagy idő.
A sütőből kivéve, azon nyomban forrón (kesztyűs kézzel!) a sütőpapírral együtt feltekertem a piskótát, 
majd ki, majd újra fel, szorosan. 
Papírostól a tekercset, még egy vászonkendőbe csavartam és így hagytam kihűlni.
Később a  Fiam, simán baracklekvárral töltötte meg.
A piskótalapot papírostól kiterítette, szétkente a lekvárt a piskótán és immár a papír nélkül tekerte vissza újra. Logikusan a minta van kívül, de ha a papírral tekerjük fel, nem is lehet másképpen.
(A papírba és vászonba tekert forró piskóta, a gőztől, magától elvált a papírtól.)



  
*Most hogy írom, elolvastam az említett két Hölgynél a receptet, hát mindketten a fagyasztóba tették tepsistől a rajzolt mintát. Én ezt nem tettem, sőt eszembe sem jutott, de ha tudtam volna nagy bajban lettem volna, mert nekem bizony nincs akkora fagyasztóm, amibe befért volna a tepsi :) 
Nem tudtam, nem is hiányzott, és így is teljesen rendben volt minden, 
a minta láthatóan nem maszatolódott el. 
Mint említettem, csak óvatosan terítettem ott a tésztát, ahol a minta volt.
 Többször készítettem egymás után, mindig működött így is.




Kérem szépen megszerettem a piskótatekercset, az elmúlt napokban többször sütöttem, 
mindig variáltam egy kicsit. Elképesztő kreativitásnak enged teret :)
Nem is gondoltam, hogy mennyi lehetőség rejlik, 2 x 10 perc alatt elkészíthető nem túl drága, piskótában :)
Persze, amilyen gyorsan elkészül, olyan gyorsan el is fogy....




A 100 éves füzetben  "könnyen csavarható piskótatekercs" néven szerepel, részben a hozzávalók mennyiségében, de leginkább technikailag tér el Édesanyám receptjétől. Azt is el fogom készíteni.




21 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Drága Éva!
      meglepően egyszerű és pillanatok alatt kész :)
      Ölellek

      Törlés
  2. Gyönyörű lett:) Gyakran sütök tekercset, díszítettem is hasonló módon, nagyon ünnepivé teszi. Érdekes én most is konyharuhára borítom, lehúzom a sütőpapírt és úgy tekerem fel, valahogy ehhez ragaszkodom:) Szép húsvétot neked és a családnak, ha addig nem "találkozunk":)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsi, hát hogyne láttam volna a szép tekercseidet :) csak nem említettelek (én kis süsü), de most belinkeltem a pöttyöst :)
      Köszönöm a jó kívánságod,
      Nektek is vidám ünnepeket!

      Törlés
  3. Meg kellene próbálnom ezt a gyönyörű díszítést, nem gondoltam volna, hogy ilyen szépségesen megmarad, és nem kenődik el. Az unokáimnál biztosan járna egy piros pont érte :)
    Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, már írtam Neked :) biztos díjazzák, de duplát süss :)
      Ölellek,

      Törlés
  4. Ez olyan szép, hogy lehet csak nézegetném és nem is enném meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...akkor rózsaszín mintával készíteném Neked, mennyei illattal, nagyon finomat, hisz a rózsaszínt úgysem tennéd el :)

      Törlés
  5. Köszönöm! És a sütireceptet is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, nagyon szeretem a "szavaid" !
      Köszönöm, hogy olvashatlak.

      Törlés
  6. Gyönyörű lett és kívánatos, pedig én nem is szeretem a piskótatekercset! Nálam is játszik a sütőpapír is és a nedves konyharuha is, akár csak Trollanyunál :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Margaretta, én most felülbíráltam magam, bár nem is enni szeretem, de nagyon lelkesen gyártottam a Családnak :)
      Ti nagyon ügyesek vagytok, "konyharuha virtuózok" :)

      Törlés
  7. Mági! Nagyon ügyes vagy! Csoda mutatós a piskótatekercsed, és nagyon gusztusos a házi baracklekvároddal, meg a színei is nagyon tetszenek! Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, köszönöm, volt kitől inspirálódni :)

      Törlés
  8. Gyönyörű lett és köszönöm az említést :)

    VálaszTörlés
  9. Megvolt a bemutatónk,így ismét tudlak csodálni,nagyon szép,és a barack lekvár húú az mennyei lehet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Piroska, üdvözöllek itt!
      A baracklekvár saját "csodabarackból" van, hálás vagyok az Égieknek az biztos..

      Ölellek, és békés, nyugodt ünnepeket kívánok!

      Törlés