2013. június 26., szerda

Rózsaszirmos méz




Szeretek mézbe "érlelni" gyógynövényeket. Jó hatással vannak egymásra és persze rám. 
Most az illatos rózsát.
A mézbe beleolvad a rózsa finom illata, aromája, energiája. Kell ennél több (?)



 


Ez a rózsa, egyszer csak lett, a barackfa alatt. 


 
 


Nem ritka az ilyesmi nálunk, hisz nem ásunk, nem kapálunk,
így ami kiakar bújni a Földből, az ki is tud.
Persze sajnos minden nem maradhat meg, mert akkor már lépni sem lehetne a növényektől 
(Férjem szerint így sem :), meg nem tudnám hová ültetni a paradicsomokat, 
így nem győzök huzigálni, osztogatni, de sajnos ez-az kerül a komposztba is....
Szerencsére ez a rózsa nem került oda... 
Évekig csak elhullajtotta a bimbóit, gondoltam mégsem jó helyet választott. 
Tavasszal szorgalmasan metszegettem és vártam, de minden évben leesett mielőtt kinyílt volna. 
Eddig. 
Ebben az évben történt valami,  -talán csak meghálálta a hűségem,
vagy az eltelt időben megértettem valamit-  sok-sok,
nagyon sok gyönyörű illatos rózsa nyílt rajta. 
Köszönetem azzal szerettem volna nyomatékosítani, hogy szinte az összes szirmot begyűjtöttem. 
Azt és akkor, amit a kezembe pottyantott.


 


Szárítottam, készítek belőle Nap érlelte "szirupot", kerül hidegen sajtolt olajba 
-ebből majd szappan lesz-  került limonádéba, fagylaltba, lekvárba és került ebbe a mézbe.
Ma megkóstoltuk a Barátnőmmel :) hm. fenséges :)


 


Rózsaszirmos méz

Hozzávalók
2 marék rózsaszirom
2 dl akácméz

 A rózsaszirmokat begyűjtöttem, majd vékonyan kiterítettem egy vászonra,
hogy a "bogárkák" eltudjanak menni. Elég 30 perc.
Választottam egy szép üveget és a szirmokat belepotyogtattam.
 Rácsorgattam a mézet.
 Lezártam az üveget.
Az első napokban, naponta lenyomkodom egy tiszta kanállal (jó ha üveg, porcelán) 
a szirmokat a méz alá, s persze utána megkóstolom <3
Nem szoktam leszűrni. Hűvös kamrában tárolom.




Mire használom?
Nos, fokozza az örömhormont :)
Rácsorgatom fagylaltra, meg tejszínkrémre, joghurtra
de akár rizsdesszertre, vagy túrókrémre, stb.




Megjegyzés
- Készíthetünk többet is, akkor arányosan emeljük a méz és rózsaszirom mennyiségét is.
- Az akácméz kevésbé hajlamos a kristályosodásra,
ezért választom a "fűszeres mézeim" alapjául.
- Válasszunk illatos rózsát.
- Csak kezeletlen (vegyszerrel nem kezelt) rózsát fogyasszunk.
- Figyeljünk oda, hogy ne hígítsuk túl a mézet! 
A szirmok idővel kiszáradnak a mézben és a méz is megőrzi konzisztenciáját.




"Fűszeres" mézek a blogon.
Vadrózsaszirmos
Hársvirágos
Fenyőrügyes


E bejegyzést kiegészítő írások a blogon.











15 megjegyzés:

  1. honnan van ennyi ötleted? és persze időd? szépek a fotók és az írások is. mikor ide jöttem, alig voltak még itt, de úgy látom, sokan felfedeznek maguknak. nekem is egyik kedvenc blogom lett a tiéd. érdekelne, h merre laksz és mivel foglalkozol, hogy ennyi szépség is belefér az életedbe :) irigyellek, de jó értelemben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szepniki!
      Köszönöm elismerő szavaid. Ötletem rengeteg van, időm nekem is "kevés" mint mindenkinek :) de sok "erőt kapok" Tőletek, ezért az időt jól kitudom "használni" :)
      Gödöllő mellett lakom.
      Egy lány vagyok a sok közül, az idősebbek közül :), ezért már volt időm megtanulni, hogy mi a fontos nekem, hogy már csak a szépséget engedjem be az életembe, ha sikerül ebből kifelé is juttatnom, akkor az maga az öröm :)
      Köszönöm, hogy Vagy <3

      Törlés
  2. Szia!

    Nem tudom, hogy isered e, de a SAD 16. fordulójába tökletesen illene ez a recept ;)
    http://sunisuti.blogspot.hu/2013/06/sad-16-kiiras-rozsas-kedvemben.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Kedves Süni!
      Küldöm a linkeket és válogass kedvedre, rózsás kedvedben :)
      Köszönöm.

      Törlés
    3. Elküldtem, köszönöm.

      Törlés
  3. Én is készítettem! Látványnak is kellemes, szépségesek a fotók, és tudom, hogy a mézzel nagyszerű párost alkot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy tapasztalatból tudod, Éva, Te csodás Éva :)
      Ölelés Nektek!

      Törlés
  4. megerősíthetem, ez a méz maga A rózsa... az illata, a színe, az aromája...csodás !
    köszönöm !
    <3

    VálaszTörlés
  5. Méz és rózsa és gyógynövények....Hú,de jól hangzik!megmozgattad a terveimet.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mammka, Benned nem lehetett nehéz megmozgatni :) Gyönyörű lelked <3

      Törlés
  6. Ezt nekem előbb kellett volna látnom! akkor így készítettem volna limonádét!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika drága :) készíts így is :)
      Köszönöm, szép napot Neked!

      Törlés