Rozskenyér pirított dióval

Vendégeket vártam másnap.

Tudtam, hogy szeretném megkínálni Őket valamivel.
Valamivel, Rájuk hangolódva, amiben tényleg benne vagyok. 

Azt is tudtam, hogy amikor már itt lesznek, akkor már Nekik is szeretnék jelen lenni,

 így bármit is készítek akkor, az már másról is szól. Tehát előző nap készültem pár üdvözlő falattal :)

Ghít készítettem. Nem tudtam ismerik-e, de azt igen, hogy szeretném megkóstoltatni.

Milyen kenyeret süssek hozzá?  csak ez volt a kérdés.

Egy nagyon rozsos, pirított diós mellett döntöttem.


 

Magam is szeretem az ilyen tömény kenyereket. A magokat is szeretem a kenyérben, a diót is. 

A frissen tört, pirított diót főleg.

Pirított diós rozskenyér

Hozzávalók

350 gr teljes kiőrlésű rozsliszt

150 gr finomliszt

2 ek (20 gr) búzasikér

3 marék pirított dió

1 púpos tk tengerisó

1 (lapos) tk nádcukor

20 gr friss élesztő

270 gr langyos víz

A  liszteket a tálba mértem, hozzá a sikért és a sót, majd a kezecskémmel kevertem, kevertem (mindig az óramutató járásával megegyezően teszem :) amíg szellős lett. Minél több levegőt viszünk a "lisztbe", annál "lazább" lesz a tésztánk/kenyerünk, de nem ez az egyetlen szempont.

Közepébe öntöttem a langyos vizet (a víz kicsivel lehet több, vagy kevesebb liszttől függ)
 belemorzsoltam az élesztőt és beleszórtam a cukrot.

A lágyrészt megkevertem, úgyhogy kevés liszt is kerüljön hozzá. 

Tetejére is hintettem a kimértből és megvártam amíg felhabosodik, felfut.

Összekevertem a tésztát (a gép dagasztó spiráljával homogénné kevertem, de lehet kézzel/fakanállal is). 

A rozs jobban ragad, de ne ijedjünk meg, lesz ebből kenyér.

Így hagytam 15 percig, hozzáadtam az előzőleg megpirított és kihűtött felezett diót. 

Kevertem rajta a géppel még egyet (1-2 perc), majd a lisztezett munkafelületre borítottam és 

szép kecses mozdulatokkal áthajtogattam a tésztát. 

(Nem kell gyömöszölni, összenyomkodni, összetörni, hanem csakis finom, szelíd mozdulatokkal.

 Az élesztő dolgozni fog,  ha mi összenyomkodjuk, gyúrjuk, törjük, attól nem lesz jobb, legfeljebb belevezetjük a feszültségünket, de azt ésszerűbb mással levezetni. Pl. mezítláb a füvön/földön járva :).

Szóval a tésztát csak is azért "hajtogatjuk", dolgozzuk meg kézzel, hogy mi magunk is benne legyünk.
Ne fejtsük, "amit beleteszünk, azt vesszük ki"  úgyhogy egy pillanatig se csodálkozzunk, ha nem ízlik a főztünk :) vagy a kenyerünk. Akkor sajnos velünk van a baj.
Ha félelmet, feszültséget, dühöt, csalódottságot, akkor azt.
Ha a másik iránt érzett figyelmet, gondoskodást, szeretetet, akkor azt fogja érezni.)

A kenyérkét hosszúkásra formáztam, sütőpapíros tepsire ültettem és beraktam a nem előmelegített,
de egyenletes hőmérsékletű sütőbe.

Alálöttyintettem (be a sütő aljába, de tálkába is tehetjük) 1 dl forró vizet, 

ezzel ideális környezetet teremtve a kelő kenyérnek.

Hagytam, hogy megkeljen. Nem lesz akkora, mintha csak finomlisztből készült volna.

A megkelt kenyeret a sütőben hagyva, bekapcsoltam a sütőt 200 fokra és 35 perc alatt
készre sütöttem a kenyeret.*

A hőt elzártam a kenyeret a tepsiről levéve, a rácsra visszatéve,
a sütő ajtaját 4-5 cm-re kitámasztva, a sütőben hagytam kihűlni.

*
(Minden sütő más, ezek az értékek tájékoztató jellegűek,
a saját tapasztalatunkra hagyatkozzunk a tökéletes eredmény érdekében.)

  Ez a kenyér nagyon finom, de csak annak fog ízleni, aki valóban szereti a tömény rozsos,
már már desszert kenyeret :)

Szeretetrehangoltan a Facebookon, ahol mindig van napi aktuális.

 Akinek kedve van, azt örömmel látom a privát oldalamon :)