2013. szeptember 7., szombat

Mákos (egész mákszem) tönkölykiflik


 
Kívül belül mákos  :)


 
 


Visszafordíthatatlanul átballagtunk az őszbe. 
A hajnalok igen csípősek, a reggeleken is összébb húzzuk a szvettert.
A paradicsomtőről már nem szedünk, csak azt vesszük le amit frissen fogyasztunk. 
Üvegbe került már ami megadatott: különféle sűrűségű levek, szószok (erről most nem készült bejegyzés), 
A gyümölcsök nagy része letermett, bár a nektarin most kezd érni. 
A folytontermő szamóca és málna érleli terméseit, de koránt sem annyit, mint csúcsidőben.
A fügefa az idén már több szemmel ajándékozott meg, mint tavaly, 
de a termés nagy része zölden még rajta (van tervem vele).
A szilva is üvegbe került (ecetes-fűszeres és öntet, meg tömény klasszikus dzsem minden nélkül). 
Az idén a körtefa is megmutatja termését, egy szem növekszik a természet és a szívünk melegétől.
Az almafa rogyásig van, a szőlőtőkék még sosem termettek ennyit.
Boldog vagyok. A természet ajándékának köszönhetően bőven van mit tennem a Családom asztalára.
A blogon mindebből csak annyi látszik, hogy igen kevés időt tudtam szentelni ide.
Próbálok később, majd összesítőket írni, hogy jövőre legyen hová visszanézni. 
A  folyamatában elmaradt erjesztett ecetes bejegyzéseket sajnálom leginkább, de sebaj, 
jövőre már több tapasztalatot tudok leírni.
S bár most nem összegzést akartam/akarok, mindez azért jutott eszembe, mert a péksüteményeimbe 
és a kenyereimbe egyre több mag, "hasznos" tápanyag kerül. 
Köszönhető ez az ősznek és az iskolakezdésnek. 
Ugyanis a gyermekem, nem akart az iskolában rendelni ebédet, itthonról visz magának, 
én gondoskodó anyaként, pedig igyekszem minél értékesebb tápanyagokkal ellátni.
 Most a tönkölykifli, szemes mákot kapott belül és kívül.
A mák gyógyhatásairól itt írtam:




Mákos tönkölykiflik

Hozzávalók
200 gr tönköly finomliszt
220 gr norm. hőmérsékletű víz
1 tk méz
10 gr friss élesztő
+
100 gr teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
500 gr tönköly finomliszt (búza finomliszttel felváltható)
260 gr tej
10 gr friss élesztő
1 tk só
100 gr olaj (vegyes hidegen sajtolt olajat tettem)
30 gr mák (egész mákszem)
+
1 ek tej
3 ek mák (egész)

  Reggel korán bekevertem a kovászt.
Lefedtem folpack fóliával a tálat és 20 fok körüli hőmérsékleten hagytam a konyhában kora délutánig.
 
 
 
 
Hozzákevertem a tejet, az olajat, belemorzsoltam az élesztőt és
alaposan elkevertem egy fakanállal. Hozzáadtam az átszitált liszteket, a mákot és a sót.
Az egészet a keverőgép spiráljával összekevertem.
Vártam 10 percet és a munkapultra borítottam és alaposan átgyúrtam.
Cipót formáltam, leborítottam egy nagy tállal és hagytam hogy duplájára keljen, 
jóval több mint 1 óra volt (mert nem jutottam előbb hozzá).
 
 
 
 
Az alaposan  megkelt cipót, lisztezett felületre borítottam és hatalmas kerek lappá nyújtottam 
(60 cm-t meghaladta az átmérője).
Derelyevágóval 12 közel egyforma háromszöggé vágtam.
A szélesebb végétől kezdve, egyenként feltekertem a tésztát, nagy részét picit meghajlítottam, 
van amit egyenesen hagytam.
Sütőpapírral borított tepsikre sorakoztattam őket, 6-ot, 6-ot.  
Lekentem tejjel és alaposan megszórtam mákkal (néhányat nem szórtam meg a Nagypapának). 
 Leterítettem egy-egy konyharuhával és vártam, hogy duplájára keljenek. 
A sütő forró volt (sült más előtte).
A közel 200 fokos sütőben 25 perc alatt sültek meg.
 A tepsin hagytam őket kihűlni. 

 


Minden sütő más, másképpen süt, nem lehet egy kalap alá venni  a gáz és villanysütőt.
A fent jelzett sütési idő irányadó, mindenkinek a saját tapasztalatát kell megszerezni. 
Legyen résen, legyen jelen amikor süt (főleg amíg kiismeri a sütőjét). 
A péksütemények, kenyerek akkor jók, amikor az aljukat (gyakorlat után akár a tetejüket :) 
megkopogtatva, kongó hanggal válaszolnak. 
 
 






 

8 megjegyzés:

  1. Ági ez gyönyörű! Imádom a mákot. :)
    Erzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsi kedves :) köszönöm szépen. Igen, nagyon finom a mák, és az egész mákszem picit roppan a ropogós kifliben.
      Ölelés Neked!

      Törlés
  2. Csodálatosan szépek és a recept is nagyon jó, érthető! Gratulálok, igazán szép munka :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves elismerő szavaid!
      Szép napot :)

      Törlés