2014. április 11., péntek

Sóskamártás Édesanyám szerint



Sóskamártás, pont ahogy Édesanyám készítette. (Bár kevésbé édes....)
Anyám vajon megdinsztelte a zsenge sóskát, liszttel, cukorral, sóval megszórta,
elkeverte és zsíros tejjel (tejszínnel) felengedte :)
Mindig elképesztően krémes volt.
Akkor is főtt krumplival és sült tojással ettük :)




Sóskával bővült a kert kínálata :)
 csodálatos milyen bőség van már hetek óta és még csak április eleje van :)
A sóska remek vitamin forrás, bővelkedik A-, C-vitaminban, Magnéziumban, Vasban, 
Foszforban és Oxálsavban.
Ügyes készítési móddal, még főzve is megőrizhetjük a vitaminok nagy részét.

Annyira zsenge, hogy bár szokás a száráról lehúzni, nem kellett.
Szétment a szára is. Semmi szálka.
Hihetetlen, de pár perc alatt készen volt.

 Szeretem a legfrissebben tenni az asztalra az ebédet, 
ezért csak azt készítem el előre, ami melegítve is jó.
A legtöbb ételt alig sütöm, alig párolom,
 így ezeket   -némi szervezéssel-  mindig akkor frissen közvetlenül tálalás előtt készítem. 

Kedden a Férjem házon kívül ebédelt, a Fiam iskolából jött 
(Budapestről HÉV-vel a szomszéd településre érkezik, oda kell menni érte).
Másnapra a kenyeret már megsütöttem, 
meg magos kenyérrudacskát (olyan krékerszerű, recept jön).
Az ebédhez a burgonyát megtisztítottam és odatettem főni, a legkisebb fokozatra.
Volt benne némi kockázat őrizetlenül hagyni...(nagyon ritkán teszek ilyet),
de tekintettel, hogy a szabad Ég alatt főzök, az indukciós lap legkisebb fokozatára tettem. 
Pontosan tudom mennyi idő kell a krumplinak, hogy megfőjön, hát bevállaltam.
Így a krumplival nem kellett többet foglalkoznom.
A sóskát megmostam, fazékba tettem, a tojást kikészítettem a hűtőből, meg a serpenyőt is.
Gabonakolbászt kínáltam még, azt is kikészítettem.
Kocsiba pattantam és nyugodt tempóban elmentem a Fiamért a HÉV-hez.
Amíg Ő "megérkezett" (Kutya simogatás, kézmosás, másik ruha, stb...) és enni adott a cicáknak,
nos ennyi idő elég volt, hogy a sóskamártás elkészüljön, a tojás megsüljön és tálaljam az ebédet :)




Sóskamártás főtt krumplival, tükörtojással és füstölt gabonakolbásszal

Hozzávalók

1/2 kg zsenge sóska
3 ek vaj
2 ek cukor
 só
2 ek liszt
tejszín és tej (2-2 dl)


 Mint írtam, a sóskát megmostam, lecsorgattam róla a vizet és fazékba tettem kevés vajra.
Fedővel leborítottam és közepes lángon melegítettem, a sóska pillanatok alatt összeesett.
Rászórtam a lisztet, cukrot és sót, elkevertem és azonnal a hideg tejszínnel felöntöttem.
Krémesre kevertem és hozzáadtam a tejet.
Kevergetve összeforraltam.

Közben a serpenyőt felmelegítettem, megsütöttem a tojást és tálaltunk :)




Megjegyzés

- A hozzáadott folyadék mennyisége függ, hogy mennyire sűrűn szeretjük a mártást. 
Lehet ettől jóval több is. 

- A sóska igen savanyú, ezért óvatosan habarjuk be a tejjel, hogy ne kapja össze és ne legyen túrós.
Édesanyám, házi tejjel készítette, ami jóval zsírosabb. 
Ha bolti tej van csak itthon, akkor szoktam előbb a 30 % zsírtartalmú tejszínt hozzáadni, 
ez után már mehet bele a tej.
Ha csak tejjel készítjük (bolti), akkor érdemes fokozatosan adagolni a tejet.

- Amennyiben a sóskát vásároljuk, akkor nem elég megmosni, alaposan  -akár darabonként-
át kell válogatni. Lehet közte nem sóska, erre mindig gondoljunk, 
ne csak a vadontermő zöldeknél, pl. medvehagyma.
Bármilyen más növény kerülhet közé.

- Előfordulhat, hogy a sóska már nem annyira zsenge, a szára rostos, elrághatatlan.
Ebben az esetben a szárról húzzuk le.

- Magas oxalát tartalma miatt mértékletes fogyasztás ajánlott. 
Vesekőre, reumára, ízületi gyulladásra való hajlam esetén jobb kerülni.

- A kerti sóska mellett ismerjük meg a vadon termő változatát. 
A Mezei sóska (Rumex acetosa) kis gyakorlattal könnyen felismerhető. Fogyasztható.


- A gabonakolbász, füstölt, növényi összetevőkből készült kolbász formájú finomság.
Készen, reform boltban kapható "Gabona csemege" néven.








10 megjegyzés:

  1. Én Édesanyámtól tanultak szerint a sóskát egész tojásokkal habarom, levesnek és mártásnak is, tej nem kerül bele. Így is nagyon finom krémes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. G. Marta <3
      Köszönöm Márta, elfogom így is készíteni. Azt írtad tojásokkal, többel? kb. 1/2 kg sóskához mennyit teszel?

      Törlés
    2. Huhhh, ez most nehéz kérdés, mert lehetőségeim korlátozottak és beteg, nem kijáró panellakóként csak mirelitből csinálom, az általában már pürésítve 40 dkg, ha jól emlékszem(most nincs itthon),
      ahhoz szoktam 2 egész tojást tenni 2ekanál liszttel elkeverve mártáshoz. Vízzel felengedem és úgy engedem a püréhez.
      Ha levesnek készül a tojkó ugyanannyi, de csak 1 ekanál liszt kerül bele és ha felfő, akkor még szoktam 1-2 felvert tojást is belecsurgatni.

      Ha kipróbálod, remélem így is ízleni fog. Én a makrobis étkezésemben kipróbáltam más lisztekkel is(hajdina, tönköly pl.), az is ízlett. Jó étvágyat hozzá!!

      Törlés
    3. G.Marta <3
      Köszönö szépen, ennyi elég :) megoldom, kíváncsi vagyok.

      Törlés
  2. Én is nagyon szeretem a friss, kertben szedett sóskát :) Tejszínnel készítve milyen selymes lehetett!!!

    VálaszTörlés
  3. Ezt ebédeltem, főtt tojással. Gondoltam, hogy bugyantom a tojit, de a Pici lány kicsit nyűgösebb ma, így maradt a főtt, azt ott lehet hagyni, mint te tetted a krumplival. Én fagyasztott sóskával, vastag rántással habarással. Most házi tejjel, mert volt itthon. Még az is eszembe jutott, felteszem a blogra, de aztán ikább megettem jóízűen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. N.D. <3
      Olyan jó látni Tőled "Pici lány" csodálatos <3
      Egészségedre!

      Törlés