2014. április 10., csütörtök

"Kenyérmagos" hosszú kenyér





A kenyérmagja, az előzőleg készült kenyérből félretett nyers tészta.
Itt írtam bővebben róla:  
Most a kenyérmagját nem az előzőleg készült kenyérből félretett nyers tészta adta, 
mert előzőleg nem is kenyér készült, hanem almával és kék sajttal töltött sütemény (sós).


 


Nem is előre megfontoltan félretett nyers tészta, hanem maradék. 
Maradék, ami a tészta széle volt, a kiszúrás során maradt.
Nos ezt egyszerűen összegyúrtam, beletettem egy zárható dobozba és a hűtőbe tettem.
Másnap reggel elővettem és ezt is a tervezett kenyérhez adtam. Ez lett az alap.
Teljesen egyszerűen készült kelt (kenyér) tészta (liszt, víz, élesztő, só, kevés olaj).
A "kenyérmag" nem szólt bele a víz-liszt egyensúlyába, egyszerűen csak hozzáadtam, 
ennyivel több lett a tészta, viszont a minőségébe beleszólhatott :)
Kevés élesztőt adtam még hozzá, az előzőben is volt.
Kevés teljes kiőrlésű rozsliszt került bele, mert ez a kevés volt még a zacskóban.
 (Gondolkodtam, hogy  "kenyér maradékokból" címet adom a bejegyzésnek :)
A rozslisztet cserélhetjük más teljes kiőrlésűre, vagy akár lehet finomliszt is. 
A víz kevéssel lehet több vagy kevesebb, vagy akár a liszt. 
Tudja ezt mindenki, akinek volt már a kezében kelt tészta, tudja, hogy minden liszt más, 
más a folyadék felvevő képessége, és azt is tudja, hogy a folyadék hőmérsékletétől is függ, 
hogy a liszt mennyi folyadékot vesz fel.
Amit leírok, csupán azt jelenti, hogy amikor készítettem nekem ennyi volt.




Kenyérmagos hosszú kenyér

Hozzávalók
"kenyérmag" 260 g (a hűtőből)
100 g teljes kiőrlésű rozsliszt
400 g finomliszt
300 g langyos víz
10 g friss élesztő
1 púpos tk só
2 ek olaj

- A kenyérmagot a keverőtálba tettem, hozzáadtam a langyos vizet.
Belemorzsoltam az élesztőt és szórtam rá kevés lisztet. 
Kissé összekevertem, leborítottam egy tányérral, napos helyre tettem 
(a kenyérmagot a hűtőből vettem ki, hideg volt) és
 hagytam, hogy "meginduljon", felhabosodjon az élesztő.
- Hozzáadtam a többi lisztet és sót, majd homogénné kevertem az egészet.
(Lehet kézzel és egyszerű keverőgéppel.)
Letakartam a tálat, vártam 10 percet.
- A munkafelületre olajat csorgattam, ráborítottam a tésztát és
 alaposan átgyúrtam, átdolgoztam, kidagasztottam.
Ráborítottam a tálat és hagytam 20 percet pihenni.
- Pici olajat csorgattam a tésztára, és óvatosan átdolgoztam: fentről lefelé, 
majd fordítottam a tésztán és újra fentről lefelé, átmozgattam a tésztát.
(Ha jelen vagyunk "neki", ráhangolódunk arra amit csinálunk, 
akkor a tészta megmutatja mennyire kell megdolgozni, simul a kezünk alá.
Nem kell addig gyömöszölni, amíg a tészta szakad, csak addig amíg nyúlik...)
Újra leborítottam és immár hagytam, hogy duplájára keljen.
- A tésztából óvatosan kinyomtam a levegőt  -a két kezemet ráfektettem-  majd kettévettem.
Egyenként hosszúra formáztam (úgy néz ki, mint az "Erzsébet kenyér" csak kisebb).
Sütőpapírral borított tepsire ültettem, megszórtam a tetejüket egy kevéske liszttel, 
letakartam és hagytam, hogy majdnem duplájára keljenek.
- A kenyereket három helyen zsilettel mélyen bemetszettem.
Betettem a hideg, nem előmelegített! sütőbe.
Bekapcsoltam a sütőt 200 fokra és kb. 1 dl vizet tettem a sütő aljába.
30 perc alatt ropogósra sültek.
- Kivettem a sütőből, majd közelről hideg vízzel lepermeteztem őket.
(Lehet egy ecsettel lekenni, vagy a vizes kezünkkel lefröcskölni. Ami van :)
Egy kosárra raktam és ott hagytam kihűlni.




Hideg, nem előmelegített sütőben való sütés indításról évek óta írok. 
Már csak így sütök kenyeret, de sok esetben más kelt tésztát is.
Idő és pénz. Nekem is van időm, és szeretem a pénzt jól beosztani :)
Előnyei:
- Nem kell előmelegíteni a sütőt: idő és pénz.
- Rövidebb idő alatt megsül: idő és pénz.
- Nem megy üresen, kihasználatlanul a sütő: pénz.
- Nem kell megvárni, még újra duplájára kel a kenyér: idő
- Amíg a sütő melegszik a kenyér kel és sül <3




Hátránya?
Nem találtam :)





4 megjegyzés:

  1. Kedvet kaptam, megyek is kenyeret sütni. :-) Nálam a hideg sütő egyelőre nem működik, mert a sparherdben sütök, de azért így is finomak lesznek... ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csipkerózsa <3
      Abban biztos vagyok, hogy nagyon finom a kenyered, a sparherdben főleg. Örömmel sütnék benne :)

      Törlés
  2. nálam virágzik a korallkaktusz, nálad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. N.D. <3 de igen kezd :) újra, mert képzeld már egyszer virágzott :)
      Köszönöm, sokat gondolok Rád!

      Törlés