2013. június 28., péntek

Karamellizált cseresznyedzsem tartósítószer nélkül



Talán már két éve is van, hogy elterveztem, készítek ilyen cseresznyedzsemet. 


...oldalára döntött az üveg, így készítettem a fotókat...


Mi tartott ilyen sokáig? 
Hát először is, hogy nincs mindig ilyen cseresznye, másodszor, hogy nincs mindig "elég" ilyen cseresznye.
Ez a cseresznye, olyan sötétre érő cseresznye, talán nem "fekete", de jó sötét. Ilyenből akartam.
  Bár nem készítettem most sem sokat, mert olyan sok most sem volt, hogy sok maradt volna azon kívül, hogy rengeteget ettünk nyersen és sütöttem is párszor belőle. 
Hálás vagyok, hogy ebben részünk lehetett.

A Szüleim kertjében volt egy "fekete" gyümölcsöt termő fa. Édesanyám abból főzött dzsemet.
Akkor volt igazán érett, amikor már szinte fekete volt a fán. 
Így már érthető, ugye?
Talán ez nem "olyan" volt  -de lehet hogy csak az ahhoz fűződő emlékek miatt-  de ez is jó lett.


...azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a teteje "bebőrösödött"...


Miért jutott pont két éve eszembe a cseresznyedzsem? 
A használt kincsek között a piacon találtam egy üveget. Fehér porcelán, kék felirattal. 
Cseresznye dzsemes üveg volt.
Mikor megláttam, beindult a nyálelválasztásom, Édesanyám dzsemjének  képe jelent meg a szemeim előtt, 
az Ő dzsemjének ízét éreztem a számban...
(10 éve már, hogy Édesanyám  "Fölment", így legalább 20 éves ez a "ízélmény" :)


Sikerült valami hasonlót produkálnom. Hasonlót....de bízom benne, hogy a mi Fiunknak ez a dzsem lesz, majd  "A" cseresznyedzsem, az "édesanya dzsemje".
Ezt a dzsemet nem eszi nagykanállal az ember, ez afféle jutalom. Jutalom magunknak. Csak úgy :)




Karamellizált cseresznyedzsem

Hozzávalók
2 kg sötét színű cseresznye (nettó)
50 dkg cukor

A cseresznyét többször váltott vízben megmostam és kimagoztam.
 (Kaptam egy új cseresznye, meggy és olajbogyó(?) magozót.)
Lecukroztam, megkevertem és reggelig (10 óra) állni hagytam.
Feltettem forrni.
Amikor felforrt a levéből leszedtem  500 ml-t.
Forrón üvegbe mertem, rácsavartam a kupakot és fejére állítottam az üveget.
A gyümölcsöt előbb ritkán, majd egyre sűrűbben kevergetve, teljesen sűrűre főztem, annyira,
hogy amikor kivettem egy kanállal egy cseppet, cseppet sem akart semerre elfolyni.
3 db kicsike üvegbe fért bele ez a mennyiség, meg egy picibe :)
Az üvegekre  -1 kivételével- rácsavartam a kupakokat és szintén fejre állítottam őket.
Így hagytam kihűlni.
Az egyet amire nem csavartam rá a tetejét, nos azt fedetlenül hagytam. 
Hagytam, hogy "bebőrösödjön", mint Nagymamáink, Édesanyánk korában....de ez egy régi történet, legközelebb a ribizlidzsem kapcsán írok róla :)





Tehát, nem raktam dunsztba.
Egyszerűen a forró vízzel tisztára mosott üvegekbe kanalaztam, a forró vízzel elmosott saját kupakjaival lezártam és (feje)tetejére állítottam a lekvárral teli kész üvegeket. Így hagytam kihűlni.



...nem folyik ki...


Amennyiben egészséges tiszta a gyümölcs, tiszták! az üvegeink, elég forró a lekvár, 
jól zár a tető (ez ugye rögtön kiderül), akkor baj nem lehet, azaz nem romolhat meg.
Amikor kihűltek és visszafordítjuk az üveget, akkor a kupaknak nem szabad púposnak lenni, 
nyomásra nem szabad mozdulni.


...sok helyen a szilvalekvárt is így teszik el, csak agyagedényben....


Amennyiben szeretnénk, akkor főzzük ki az üvegeket és a kupakokat és 
tegyük száraz dunsztba a lekvárokat :)
Akinek megnyugtatóbb, a tisztára mosott üvegeket és kupakokat ( külön szedve ) rakja fazékba, 
 töltse fel hideg vízzel, forralja fel, majd forralja tovább 20 percig. 
Én is, az újonnan vásárolt kupakkal ezt szoktam tenni. 
Apropó kupak: külön gyűjtöm a lekváros, befőttes kupakos üvegeket és külön a többit, 
( na meg az orrom is használom, ami igen jól szolgál engem ) így nem fordulhat elő velem, 
hogy egy jó kis ecetes tormás kupak kerül a baracklekvárt tartalmazó üvegre:)

Száraz dunszt
Egy nagyobb kosarat kibélelek puha meleg takaróval és beleterítek egy terítőt vagy konyharuhát.
Így kerülnek bele a lezárt, forró, teli üvegek egyenként és mindig visszatakarva. Mikor mind benne van, akkor körbe rakom a kosarat kispárnákkal és még kerül rá takaró is. Így maradnak mindvégig még ki nem hűlnek, de legalább 24 órán át.
Ha csak pár üveg van, amit dunsztolni akarok, akkor a hűtőtáskából csinálok fűtőtáskát, hisz amilyen jól tartja a hideget, olyan jól tartja a meleget is. Belerakom a teli üvegeket és a táskát, még bebugyolálom.
( Az én táskám nem műanyag, hanem szövetből van.)











Utószó :) 06.29.

Két kérdés merült fel a karamellizált cseresznyedzsemmel kapcsolatban.

1) Mi lesz az 500 ml lével?
Olyan sokat írtam már a gyümölcsöntetekről, hogy most lemaradt, szóval nagyon finom.  
Jó öntetnek egy sütire, fagyira, joghurtra, gyümölcsrizsre, stb. illetve hígítva szörpnek, de akár fagyit is készíthetünk vele, vagy gyümölcsleves alapnak (bár ez utóbbiba kár lenne beletenni).

2) Mikor karamellizálom?
A karamellizálás megtörténik magától, a gyümölcs cukor tartalma és a + cukor a hosszú főzés során (mennyiség függő, nekem ebben az esetben 40 perc körül volt) karamellizálódik.





22 megjegyzés:

  1. Ági, köszönöm!
    Ma akartalak hívni a receptért... :)))

    VálaszTörlés
  2. Ó,de köszönöm!Éppen szedem le a cseresznyét,ami már a mi fánkon terem.:)Készítek belőle ilyen lekvárt!Tartósítószer nem kell bele semmi???????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mammka, én nem teszek tartósítószert semmibe, ebbe sem.
      Hallgass a szívedre <3

      Törlés
    2. :) ♥ Ez most másra is megnyugtató válasz volt.:)

      Törlés
    3. Drága Mammka!
      Nincs véletlen <3

      Törlés
  3. nahát :)) pont tegnap gondolkodtam cseresznyedzsemen. én anyukám is főzött 1x, mi is kaptunk "nyugatról" magozót. hát nem sokat ért, ha jól emlékszem :)) én is imádom ezt a fekete fajtát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szepniki :)
      Ez egy megoldás a cseresznyedzsemre :) nagyon finom, ez a fajta eleve édes, nem magas a víztartalma, közepes szemű gyönyör :)

      Törlés
  4. Amikor karácsony előtt átmentünk anyukámhoz fát díszíteni/ mert ez mindig a mi dolgunk volt, örömmel készülődtünk/ akkor ezt a dalt hallgattuk vidáman, szeretettel . Másnapra anyukám már nem élt!
    Kicsit megríkatott most ez az emlék kép, ez a dal. Azóta sokszor hallgatjuk, de karácsonykor mindig .Édes- fájó emlék .
    Én is így teszem el a lekvárokat, dzsemeket, tartósító szer nélkül. még nem romlott meg egy sem. Tőled tanultam, hogy felesleges bele :)Köszönöm!
    Gyönyörű a dzsem- lekvárod!)És biztos vagyok benne, hogy a Fiadnak ez lesz /ez is/ a világon a legfinomabb, amit senki más nem tud így! <3
    Nekem is vannak ilyen mami féle receptek, csak már az én unokáim mondják, hogy, " a tied a legfinomabb mama!" ami persze biztos nem így van, hisz a lányaim is ugyanígy készítik! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Éva, igen a Nagymamik varázslók, Ők tudják az unokáknak a legeslegfinomabbat készíteni, olyan jó, hogy a Te Unokáidnak részük lehet Belőled. Az Édesanyák már máshogy tudnak, az Övék is utánozhatatlan, csak másképpen. Nekem Nagymama élményeim nincsenek, az élet Édesanyám adta Nagymama helyett is :) Ő csodás volt, Mindent megkaptunk :)
      Köszönöm, hogy elhitted, bíztál Magadban és elmertél tenni tartósítószer nélkül :)
      Az élet igazolta jó döntésedet!
      Ölellek,

      Törlés
  5. Utoljára a nagymamámnál ettem igaz fekete cseresznyét. A fának lehajló ágai voltak, alábújtam és ott eszegettem. Ennek már 30 éve. Ő is főzött ilyen lekvárt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nia!
      Csodás lehetett a Nagymamádnál, édes lehettél :), na és a Nagymamák lekvárja, -meg az Édesanyáké- felejthetetlen :)
      Szép hétvégét!

      Törlés
  6. Nem is tudom mikor ettem utoljára ilyen cseresznyét, szép emlékeket idézett fel benne, na meg az írásod is édesanyádról:) Az enyém két és fél éve ment el, kimondhatatlanul hiányzik, nekem az ő szilvalekvárja ilyen, mint neked a cseresznyedzsem:) Jó pihenést a hétvégére:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Trollanyu, Te csodálatos Édesanya!
      Igen hiányoznak... sajnos az idővel sem szűnik a hiány, csak az elfogadás enyhít (és az életfelfogásom :)
      Köszönöm, hogy megosztottad és Nektek is szép napokat kívánok.

      Törlés
  7. Mági! Nagyon kellemesre sikeredett ez a bejegyzésed (is), valóságos kis novelle!
    No és a lekvárod! Nagyon kívánatos!
    Én még sose ettem cseresznyedzsemet, nálunk más gyümölcsökből készültek a lekvárok. A barack és a szilva elmaradhatatlan volt. Meggyből és körtéből készült még a bőtermő években. Körtelekvárt még sose főztem, nekünk nincs is körtefánk, és körtét is alig fogyasztunk. De most eszembe jutott anyukám körtelekvárja, és a számban érzem azt a több évtizedes utánozhatatlan ízt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marisz!
      Olyan nagyon jó, hogy sokunknak van mire emlékezni :) kinek szilva, kinek cseresznye, vagy barack, alma, körte.....
      Mindenhol azt főzték be ami volt, amiből akkor sok termett.
      Köszönöm szépen szép szavaid.
      <3

      Törlés
  8. Szia Mági!
    Sajnos nekem nincsenek nagyis emlékeim, egyik nagyim sem él már, amikor én születtem.
    Viszont a lekvár nagyon ínycsiklandó, s ha lehet még kapni most is fekete cseresznyét (lehet hogy már elkéstem vele idénre) akkor megcsinálom.
    Bár a lecsó nem ide tartozik, de most olvastam a lecsós receptedet, és meg kell mondjam a szüleim is mindig így rakták el, szóval ha nagyis emlékem nincs, akkor szülős azért van. Én imádom így elrakva, piritós mellé szoktam enni, de sajna a családom nem szereti. Szóval én még nem raktam el, de idén lehet hogy pár üveggel elrakok magamnak.
    A blogodra csak most találtam, de nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia "ercsa1"
      Köszönöm, hogy idetaláltál, remélem kapsz cseresznyét, bár már tényleg kifutottunk az időből.
      A lecsó eltevésnek viszont hamarosan itt az ideje :) remélem megajándékozod Magad néhány üveggel :) hisz "megérdemled" <3
      Köszönöm, hogy leírtad: a Szüleid is így rakták el, jól jön másoknak a megerősítés mindig, én meg nagyon örülök :)
      Szép napokat Neked!

      Törlés
  9. Szia! Valószínű, most butaságot fogok kérdezni:) nagyon szeretném elkészíteni a, csak egy gondom van, ami szerintem nem is az, csak az apának:) A cseresznye amit férjem szülei vidékről szoktak hozni , kukacos, sőt bevallom, hogy szerintem, nincs cseresznye kukac nélkül, ők valamiért össze tartoznak:). Kérdésem: Lehet "kukacos" egyébkét egészséges cseresznyéből ilyen csodát csinálni?. Köszönöm:) ILona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia charliefirpo <3
      nincs buta kérdés :) és igen a cseresznyéhez szinte hozzátartozik a kukac/nyű.
      (Nálam sincs permetezés, kukac meg akad :) bár ebben a cseresznyében nem volt.)
      A kukac nem szereti a vizet, sőt a folyadékot sem.
      Sok kibújik a mosás során, de lehet vízben hagyni 1 órácskát: kibújnak és feljönnek a víz tetejére.
      A "Lecukroztam, megkevertem és reggelig (10 óra) állni hagytam." ez idő alatt levet ereszt a gyümölcs, ekkor is kibújhatnak.
      A leszedett levet is átszűrhetjük.
      Szerintem mikorra eddig eljutunk, nem lesz benne a kukac.
      Amennyiben az "apának" az is gond, hogy "igen, de benne volt és benne az ürüléke" nos akkor csinálj csak Magadnak :)
      Üdvözlettel,
      mági

      Törlés
  10. Köszönöm szépen, a gyors választ:) Szép napo4! Ilona

    VálaszTörlés