Valamikor régen - miután több évben egymás után nem tudtam a virág szépségét megőrizni, magyarán meghalt - eldöntöttem, hogy lemondok róla, nem nekem való. Egész jól megvoltam nélküle. Az utóbbi években a Fiam kérte, hogy vegyünk, de én ellenálltam. Minden évben. Nem és nem, nem akartam halálra ítélni.
Fiamat viszont nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. Tovább vágyakozott, míg nem, elérkezett az idei év, vagy is a mai nap.
Egy karácsonyi vásárt látogattunk meg, ahol bizony ott mosolyogtak a MIKULÁSVIRÁGOK.
Természetesen a Fiam azonnal elkezdett kérlelni, hogy vegyünk. Ellenálltam.
Na de Ő már zsebpénzzel rendelkező fiatal ember és nagyon udvarias. Imád örömet okozni, kényeztetni, igazi "gentleman".
Megvette nekem, a legszebbet, a legnagyobbat, sőt még piros kaspót is hozzá. Most örül és én is. Elvégre mikulás van.......nem igaz?
Kettőnknek már könnyebb lesz gondoskodni róla, a kényes hercegnőről. Bár ahogy gyűjtöm az információkat, hát.................hegyvidéket szereti, max. 18 fok, fényességet de nem napot, ablakhoz közel de még is távol, állott vizet de csak ha felszine kiszáradt, ne érje huzat, de mi sem érjünk a leveléhez, viszont érje pára, ha száraz a lakás, párásítsunk ő kelmének.
Hinnye a kutyafáját, akarom mondani a kutyatejét!
( Kutyatejfélék családjába tartozó, Mexicóban honos növény, hazájában hegyvidéken 3 m magasra is megnő. Ja és mérgező. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése