2013. június 13., csütörtök

Orbáncfűolaj. Közönséges orbáncfű hatásai.



Közönséges orbáncfű/Hypericum perforatum L.
Lyukaslevelűfű (a levelek szélén lévő mirigypontokra utal), 
Szent János füve, Szent János virága (az utóbbiak virítási időre mutatnak, azaz János napra.)




Eljött a Közönséges orbáncfű virágzásának kezdete (egész nyáron virágzik). 
A többi csodás mezei növény közül, már messziről hívogat sárga virágernyője.
Itt az ideje, hogy szedegessünk, szárítsunk a virágból és készítsünk olajat.


Hogyan ismerjük fel?
Nem nehéz, főleg aki már egyszer látta, megfogja ismerni.
Dúsan ágas szárán, két hosszanti él fut végig, azaz kétélű, ez igen ritka. 
A hosszúkás vagy tojásdad levelek áttetszőn pontozottak, 
ha fény felé tartjuk világos pontokat fedezhetünk fel rajta, ezek az olajmirigyek.
Virágai sátorozó bogernyőben nyílnak. 
A sziromlevelek szegélye feketén pettyezett, hosszúságuk 13 mm-t érhet el.
 A csészelevelek kihegyezettek.  Évelő gyógynövény.

Amikor egy sziromlevelet a két ujjunk közé veszünk és kedvesen megnyomjuk/dörzsöljük, 
akkor a ujjunk  picit bordós/lilás lesz, a kristályos formában benne található Hypericintől. 
Ekkor már biztosak lehetünk benne, hogy ez az Orbáncfű :)
Mivel "Egy kép többet ér száz szónál" (tartja a közmondás), íme egy kép :)


 


Hol találjuk, ezt a gyakori növényt?
Útszélek, cserjések, sovány gyepek, puszták, különböző talaján fordul elő.

Mire jó?
"A virágjának, magjának főzete vese és epe betegségek, szív-, és ideggyengeség, 
depresszió kezelésére alkalmas. Gyomor-, és bélfekély, magas vérnyomás, emésztési panaszok,
 külső és belső vérzések esetén is javallt. (Az utóbbi esetben az azonnali orvoshoz fordulás inkább!) Öblögetőként fogínysorvadás esetén, vagy ellen. 
Borogatásként bőrbetegségekre. 
Levelének és virágjának őrleménye nehezen gyógyuló sebek esetén használatos. (Forrás)"

A közönséges orbáncfű napjainkban számos készítmény alkotórésze, amelyek ideges nyugtalanság, depresszió kúraszerű kezelésére alkalmas.
A Közönséges orbáncfüvet a népi gyógyászat levertség, álmatlanság esetén is ajánlja.
Javaslom, hogy Gyuri bácsi, a bükki Füvesember oldalán feltétlenül olvassuk el.

Az Orbáncfűolaj (Oleum hyperici) a friss virágok olajjal készült kivonata, 
külsőleg reumás fájdalmak enyhítésére, égési sérülések utókezelésére, 
bőrbetegségek esetén sebgyógyítóként alkalmazhatunk.
Homeopátiás készítményként, a sérülések nyomán fellépő idegfájdalmakat csillapítják.
(Minden kötelező(?) oltás előtt, megelőzésképpen adtam a  Fiamnak, a Homeopata orvos javaslatára.)


Orbáncfűolaj


 


Így készítettem
A virágokat egyenként szedegettem, vigyázva, hogy a növénynek a legkevesebb sérülést okozzam. 
Egy kicsi papírzacskóba gyűjtögettem.
A majdnem kinyílt bimbóból is került bele.
Otthon kiterítettem egy tiszta vászonra/papírra és hagytam hogy néhány órát szikkadjon.
Üvegbe raktam és leöntöttem hidegen sajtolt olajjal.
Pár hét múlva leszűröm és hűtőszekrényben vagy más hideg helyen tárolom.
Egy évnél tovább nem érdemes meghagyni az olajat. 
Megszerettem volna mutatni csodás színátváltozását, 
így a bejegyzés kedvéért még van a tavalyiból, de hamarosan szappan készül vele :)


...balról-jobbra, az idei és tavalyi olaj...


Most hidegen sajtolt vegyes napraforgó, repce, szőlőmagolajjal tettem.
 Természetesen az extra szűz olívaolaj is megfelel.
Sötét üvegbe érdemes tenni, vagy sötét helyre. 
Amennyiben egyikünk sincs, akkor csomagoljuk be az üveget.
Magam, soha nem gyűjtök egyszerre sokat (amíg örömmel teszem, és nem is kell sok) 
és az üvegbe sem teszek egyszerre sokat (ne híguljon fel az olaj).

Mire fogom használni?
Készítek vele krémeket, és szappant, de maga az olaj is bemasszírozható.
Amire figyelni érdemes!
Az Orbáncfű fotoszenzibilizáló hatású :) azaz fényérzékennyé tesz. 
Ha teáját isszuk, vagy kivonatát használjuk, akkor bizony kerülni kell a napot!!!


...bimbók...


Mire érdemes figyelni gyűjtögetésnél?
Amikor gyógynövényt gyűjtjük, azt tegyük, a természet iránti alázattal. 
Tiszteljük a természetet.
Ne tapossunk le fölöslegesen növényeket, nézzük meg hová lépünk, 
ne úgy közlekedjünk, mintha viháncoló kiscsikók lennék. 
Ami a lelki állapotunkat illeti, nos abban meg pont legyünk olyanok, mint egy vidám, önfeledt kiscsikó :) Jókedvünkben gyűjtsünk, örüljünk, hagyjuk magunk mögött a feladatokat 
(ha nem tudjuk, vagy "nehéz" napunk van, akkor aznap csak sétálni menjünk:).
Csak azt vegyük le, amire szükségünk van, és csak annyit, amire szükségünk van. 
(Persze ehhez jól kell felmérni a szükségletünket :) saját tapasztalat, hogy nem kell sok!!! 
a kevés is elég, sőt a kevés sokszor több :).
Egy növényt soha ne kopasszunk meg, ne az összes virágot (máskor levelet) szedjük le. 
(Ha gombát szedünk, akkor sem!  mindig hagyjunk belőle és a "gyerekeket" hagyjuk megnőni.)
Gondoljunk arra is, hogy másnak is maradjon...állatnak, embertársnak.

Használjunk megfelelő eszközt a szedéshez, bicskát, ollót, metszőollót, jelen esetben elegek az ujjacskáink.
Papírzacskóba vagy tiszta papírral kibélelt kosárkába, esetleg vászonzacskóba gyűjtsünk.
Amikor elmegyünk majd, szinte ne is látszódjon, hogy ott jártunk.
Viszont ha hozunk, vigyünk is valamit cserébe. Ugyan mit vihet az ember(?) 
Hát nyugalmat, örömet, szépséget. 
Ha belefeledkezünk a természet nagyszerűségébe, megcsodáljuk a tájat, a növényeket, az elég is.
 Persze megköszönni mindig lehet, mindig illik. Magam így teszek.


...készítettem néhány fotót mikroszkóp "alatt", jól láthatóak a "fekete pettyek"...


Ne feledjük, bármit is csinálunk, mindig tudjuk mit csinálunk. 
Legyünk tudatosak, jelen a pillanatnak, jelen a pillanatban.
Ha valami tünetet észlelünk magunkon, vagy családunkon, mérlegeljük, 
hogy mit tudunk tenni, mi a feladat. Elkezdhetjük ismereteink alapján öngyógyításunkat, 
de tudjuk, hol a határunk. Merjünk segítséget kérni időben, ha elakadunk. 
Forduljunk hozzáértőbbhöz, szakemberhez, orvoshoz.


...mikroszkóp alatt...


természetesen :) található Náluk is bejegyzés, az Orbáncfűről.


...mikroszkóp alatt...





 (Forrás: saját könyvek - Gyógynövényhatározó, Mi virít itt, Természetgyógyászat könyvek)





6 megjegyzés:

  1. először mindig a képeidben gyönyörködök (jó sokáig), ahh, annyira szép
    csak aztán olvasok
    és az egy külön kincs

    köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, de jó, hogy itt vagy :) köszönöm <3
      és köszönöm mindig kedves szavaid!
      Szép délutánt!

      Törlés
  2. Csak gratulálni tudunk minden Gyönyörű


    .

    VálaszTörlés
  3. Nekem,aki Erdélyben születtem,ez mind természetes,de így szórni a világba nem tudtam--köszönöm a tanítást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Unknown 🌻
      Köszönöm szépen a felemelő szavakat!
      Üdvözlettel,
      Molnár Ágnes Mági

      Törlés