Follow by Email

2013. november 21., csütörtök

Már megint chili..



és bizonyára még sokszor, mert a chilit nem lehet megunni. 




Nem is nagyon hagyja, hogy megfeledkezzek róla.
 Egyrészt, mert még mindig munkát ad, másrészt mert olyan jól esik a "melegítő" ereje.
Most éppen a Balloon chili foglalkoztatott: hogyan szárítsam meg, hogy közben ne menjen tönkre.
Ugyanis ha szétterítve vagy felkötözve szárítom, úgy egészben ahogy leszedtem, akkor sok megromlik,
 mert ez igen vastaghúsú fajta.
Még az októberi fagyok előtt kosárba került, piros, zöld vegyesen. Eszegettük azóta rendesen, de a maradék nem akart száradni. Közben feltűnt közte egy-egy feketébe hajló darab. Így döntöttem.
Feldarabolom és úgy szárítom meg.




A kedvenc aprító ollómmal pár darabba vágtam egy-egy paprikát. Papírt terítettem egy tepsire, rá a paprikát. A sütőben picit nyitott ajtónál 70 fok körül megszárítottam. Igaz csak félig, mert a többi nedvességet már könnyedén veszítette el a radiátor melegétől.

Pehely lesz belőle. 
A pehely abban különbözik az őrölt paprikától, hogy nem olyan finomra darált.
Jobban kedvelem ezt a formát a csípős fajtáknál. 
Pl. ha sajtot készítek, sokkal jobban tudom kezelni, mint az őröltet.




A Chilipehelyről itt már írtam:








12 megjegyzés:

  1. Mi tudod mit szoktunk belole csinalni? Csipos olivaolajat. Alaposan megtomunk vele egy uveget, olaj ra, aztan par nap mulva mar mehet is pizzara, vagy barmilyen etelre. (Lehet, hogy az mar szaritott formajuk?!?!?! mi vengono i dubbi! )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...meg én is :) Igen én az olajba -amennyiben hosszútávra csinálom- mindig szárított növényeket teszek, a chilit is megszárítva teszem bele, de lehet pelyhes formában is. (ez jön is a blogra :)
      Viszont ha így rákérdeztél akkor ez lesz a vezérfonala az írásnak, mert ez bizony így is megér egy írást. Majd írom miért..

      Törlés
  2. Gyönyörűűű!

    Szeretettel: http://antikcsipke.blogspot.hu/2013/11/szeretem-nagyon.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Drága Mammka!
      Szeretet Hála Neked <3
      Csodálatos érzés ezt a szeretet érezni, amit kaptam Tőletek, komolyan, ettől a világ is jobb lesz <3

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Mária, jó szó ez, varázslat között élünk, csodás a növényvilág (na meg az állat is :)
      Köszönöm <3

      Törlés
  4. Csodaszép fotók - ismét :) Én a minap kaptam jó kétmaroknyi apró csípős paprikát - jó ötletet adtál a felhasználására.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, készülök egy olajos írásra is :) ebben Kristina meg is erősített (lásd fenn) szárított formában, akár pehelyként nagyon finom olajban :)

      Törlés
  5. ismét egy hasznos és gyorsan megvalósítható ötlet!
    és mennyi bejegyzés várt ma reggel, de jó lesz nekem ezeket olvasgatni :))

    lillácska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez nagyon jól esik! Ti is nekem! szerdán lehet, hogy el tudok jutni piacra, és találkozhatunk... nagyon reménykedem! :)

      Törlés