2013. november 20., szerda

Gyapjas tisztesfű



Az én nyuszifülem :)




Amikor kislány voltam, az egy egyik meghatározó növénye a virágoskertünknek a Gyapjas tisztesfű 
(Stachys byzantina) volt. Az utak szegélyeként díszített.
Persze akkor még nem tudtam a tisztes nevét, egyszerűen neveztük nyuszifülnek. 
Természetes volt, hogy a magam tervezte, építette kertbe ültetni szerettem volna. 
Nem sikerült az elsők között, mert sokáig nem jutottam hozzá. Végül találtam egy kertészetben. 
Nagy örömmel ültettem el az első tövet, gondoltam, majd gyorsan elszaporodik. 
Sajnos pillanatnyi volt az öröm, nem sokáig tartott, az első virágzás után nem bírta tovább.
 A maradéka a komposztba került.
Gondoltam, akkor ennyi, megmarad emléknek.
Nem úgy a "Nyuszifülek angyala" :)
Írtam már többször, hogy a veteményesem nem (sem) kapálom, nem ásom, mert rájöttem nincs rá szükség.
A komposztot viszont évente egy alapos átrostálás után visszajuttatom oda ahonnan jött, 
ahová való, a földbe.
Nos, a én nyuszifülem magja a veteményesbe került.




A komposztálóban a lágyszárú növények 1 év alatt átalakulnak, csodálatos tápanyag dús földdé válnak, 
de a belekerült magok egy része továbbra is életképes marad.
Így történhetett, hogy egymástól pár méter távolságra 2 tő nyuszifül is kikelt.
Amikor megláttam, még nem tudtam hogy mi az, felmerült bennem a zsálya gondolata is.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy tisztán lássam, mivel (kivel) van dolgom.
Az egyik tövet átültettem egy cserépbe, a másik még a veteményesben van,
 az epertövek és az édeskömény között színesíti a sort.





<3 






<3








4 megjegyzés:

  1. Én is próbálkoztam már vele, nem sok sikerrel. De nem adom fel. :)
    Erzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Erzsi!
      ha szabad javasolni, próbáld meg cserépbe/kaspóba ültetni ( a 2. kép: a nyáron talált kicsike levélkéből ekkora bokor lett). Nem szereti ha levelét nedvesség éri, sokkal jobban érzi magát a teraszon, ahol csak alulról öntözöm, és gondolom az eper mellett, meg az édeskömény takarásában sem kap olyan sok vizet, mint a nyílt terepen a virágágyásban.

      Törlés
  2. Én is csak nyuszifülként hívom.:)Mert olyan a tapintása.Gyerekkor: nyuszik és nyuszifül.....Nálam is kipusztult,pedig gyerekkoromban nőtt vadon.Ezek a maiak nem bírják úgy,vagy nem tudom mi van...
    Csodálatosak a fotók-is!!!!!!!!!!!!!!!
    Hiányzik a nyuszifül-em.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mammka!
      írtam Neked választ a szamócához :)
      tovább bővül az ajánlatom, ha akarod :) a nyuszifüllel.....

      Törlés