Szőlő "Karácsonyra"....

Tegnap leszüreteltem az utolsó tőke szőlőt.

Ne tessék hatalmas mennyiségre gondolni, 3-4 kg-ról van szó.

Ismereteim szerint fehér Delavári fajta, bár mindig Delevárinak neveztük.

 Édesapám ültette még nekem, amiért hálás vagyok, hisz így tovább tudom vinni ezt a szép hagyományt.

(Bár ma már a bortörvény rendelkezése szerint a telepítése tilos......)

 Eredetileg nem magyar fajta, de engem mégis a gyökereimhez köt.....

Édesapámnak igen sok szőlője volt, mint volt sokaknak abban az időben.

 Többek között ez a fajta, apró szemű, elég vastag héjú, viaszos bevonatú.

Mindig a tőkéken maradt egészen a fagyokig.

Amikor leszedte, az esti program a szőlőfürt kötözés volt.

A zsineg két végére egy-egy fürt szőlőt kötöztünk és a szellős, de nem fagyos kamrába Édesapám egy rúdra aggatta, pont úgy ahogy a kolbászt szokás.

Karácsonykor mindig került az ünnepi asztalra ebből a szőlőből.

Nagy kincs volt ez akkoriban, bár nekem/Nekünk ma is az:)

Tudom ma már lehet frisset is kapni, de ez más.

 Ez a szőlő, igaz most termett, de generációk "lenyomatát" hordozza magában:)

 Így tették a Szüleim, így tették az Ő Szüleik, és feltehetően előttük is.

Most így teszek én is...lehet, hogy én vagyok az utolsó a mai világban, de kitudja, ha más nem,

akkor az én Gyermekem ismerni fogja még ezt az ÍZT.

Szóval leszedtem a szőlőt: napok óta készültem rá, nagy vágyakozással a szívemben

vártam a megfelelő pillanatra.

Kosárkámba rakosgattam, de előtte a nem odavaló szemet lemetszettem (megettem),
hogy csak is a hibátlanok maradtak. 

Előző nap az eső is besegített, lemosta, bár ha nem tette volna, én sem tettem volna.

Ez a szőlő kezeletlen, nem látott még permetet, az út porától is messze van.

A konyhapultra szétrakosgattam, és egy méteres zsinegre több fürtöt kötöztem,

olyan távolságra, hogy ne érjenek egymáshoz.

A kicsike (kincses) kamránkba felaggattam a kicsinyke rúdra, amit a férjem rögzített a mennyezetre

és a Fiam készített rá kampókat.

(Imádom az ilyen családi vállalkozásokat, valami különleges érzés keríti hatalmába az embert:
az Édesapám ültette a szőlőt, a Férjem készítette a rudat, a Fiam a kampókat,
én szeretgettem a szőlőtőkét, szedtem le a fürtöket és kötöztem fel, benne vagyunk Mindannyian:)))

A felkötözött fürtök igencsak összetöpörödnek Karácsonyig, de az ízük ettől sokkal koncentráltabb lesz.

Miden szem maga lesz a csoda:)

Tegnap este párán szót váltottunk a Facebookon.

Egy kedves Hölgy elmesélte, hogy Édesanyja cukros füsttel füstölte meg régen: a cserépkályhából parazsat vett ki a szeneslapáttal. A felkötözött szőlőfürtök alatt elhúzta párszor, de előtte cukrot szórt a parázsra.
A felszálló füst, viaszos réteggel vonta be a szemeket.

Az egész beszélgetés, az áfonyás kalács bejegyzésemnél ezen az oldalon található:
 http://www.facebook.com/szeretetrehangoltan#!/groups/340434509368132/

Találtam egy érdekes írást is a "hálón" Dr.Gradvohl Edina munkája, érdemes beleolvasni, nem csak a szőlő tartósításáról szól: http://www.ookor.hu/archive/cikk/2005_3_gradvohl.pdf

Asklépios konyhája a címe és a szőlő tartósításról ezt írja:

"" Szedj le ép fürtöket,
fõzz el esõvizet a harmadára,

majd öntsd abba az edénybe, amelyikbe a szõlõt teszed.

Szurkozd be az edényt, gipszeld le, s tedd hûvös helyre, aholnem éri nap.

Bármikor megkívánod a szõlõt, frissen találod.

A vizet méhsör helyett adhatod a betegnek.

Szintén ép marad a szõlõ, ha árpával feded be.
(Hegedûs Zsuzsa és Orlovszky Géza fordítása)""

Örömmel fogadom és megköszönöm, hasonló történeteiteket.....

Szeretetrehangoltan a Facebookon:)