Follow by Email

2014. június 1., vasárnap

Édes pizza, túrós, epres.



Persze nevezhetjük másnak is, pl. lepénykenyérnek.
A lényeg, hogy kelt a tészta, rajta édes túró, gyümölcs és mozzarella.




A napokban amikor a jól bevált pizzát készítettem, "elvitt" a kerti munka, nem végeztem időben.
A pizzatészta megkelt, már szétadagoltam, tepsik előkészítve, a sütő forró volt.
Itt tartottam, amikor a Családom megérkezett.
Éhesek voltak. Segítettek.  
A kezeim végezték a begyakorolt mozdulatokat, a gondolataim valami édesség után keresgéltek. 
Szerettem volna még valami desszertet.
A leszedett eper a mosogató mellett mosolygott. 
Tudtam, hogy van egy 25 dkg-os túró, a hűtőben. 
S akkor összeállt a kép: az egyik tésztára édes feltétet csinálok. 
A legegyszerűbb, hisz minden kéznyújtásnyira adott hozzá.
Bár az ötletem némi csodálkozást váltott ki a társaságomban  -ugye a berögzült megszokások-  
de komolyan mondom, akkor csodálkoztak igazán, 
amikor beleharaptak az illatos, édes, szaftos, vékony, szélén ropogós tésztába.





Túrós epres édes pizza

Készíthetjük a jól bevált kedvenc pizzatésztánkból, én is abból csináltam.


tészta
1)
2 tk só
600 g finomliszt
 25 g friss élesztő
400 g víz
4 ek olaj
dagasztáshoz: 2 ek olaj
feltét
250 g túró
2-3 ek házi vaníliáscukor
1 dl tejföl
1 csomag mozzarella
10 szem eper
1 bazsalikom levélke
tálaláshoz
friss bazsalikom
egy hintésnyi porcukor


- A sót a keverőtálam aljára szórtam.
A kimért lisztből öntöttem rá keveset és a kezemmel összekevertem.
Ráöntöttem a többi lisztet.
A közepére mélyedést nyomtam az öklömmel és belemorzsoltam a fél csomag élesztőt. 
Ráöntöttem a vizet (minden hozzávaló szobahőmérsékletű).
A vizet az élesztőt összekevertem, kevés lisztet kevertem hozzá.
Lefedtem a tálat és hagytam hogy az élesztőgombák aktiválják magukat.
 - Körülbelül 1 óra telt el. Összekevertem a tésztát (lehet géppel is).
Hozzádolgoztam olajat. 
- Hagytam (lefedve) 10 percet pihenni, majd olajozott (1 tk olajat szétkentem) 
munkafelületre borítottam és alaposan átdagasztottam a tésztát.
 Leborítottam a tállal és újabb 15 percet hagytam pihenni, ekkor pici olajat csorgattam rá és
 újra átdolgoztam a tésztát. 
(Ekkor már nem kell dagasztani, csak minden irányból áthajtogatni, nyomással dolgozni.)
- Ezt a műveletsort 15 perc múlva újra megismételtem.
 Újra leborítottam és hagytam duplájára kelni.
- 4 felé vettem a tésztát és egyenként olajos felületen kerek lappá nyújtottam/húztam, a kezeimmel. 
3-ból sós feltétes pizzát készítettünk.
 A negyediket is sütőpapírral borított pizzatepsire fektettem (jó a hagyományos tepsi).
- A túrót édesítettem. Az eperből megmostam pár szemet és papírtörölközővel leitattam róla a vizet.
 A tésztát megkentem vékonyan tejföllel.
Rátettük a túrót, majd az eperszeleteket.




Dísznek bazsalikom levelet a közepére, majd vékonyra szeletelt mozzarellával borítottuk be.




 - A forró sütőben alig több mint 10 perc alatt sült meg.
(Minden sütő más, a sütési idő csak tájékoztató jellegű, meg függ a tészta vastagságától,
 ez egészen vékonyra húzott volt.) 




Megjegyzés
A friss bazsalikom tönkre megy sütés/főzés hatására, így mindig frissen a kész ételhez kínáljuk.
Lehet sokkal több gyümölccsel, legközelebb többet teszek rá.








2 megjegyzés: