2014. január 30., csütörtök

Univerzális krém. Szépségápolás természetesen.



Szépségápolás természetesen <3





Sokan gondolják sok időm van :)  pedig nekem is 24 órából áll egy nap.
Viszont az évek során  megtanultam elengedni az "irányítást".
 Tanulok a "mostban" lenni,
 így csak azzal foglalkozom, amit a "sors-élet-Isten-véletlen..." elém tár.
Nem mondom, hogy könnyű megregulázni az embernek magát,
elcsípni a múltban keresgélő, vagy a jövőbe száguldó gondolatokat.
Viszont állandó gyakorlással sikerült és ettől könnyebbedett az életem.





Kb. 1 éve "akartam" ezt a (remélem) sokaknak örömet okozó krémet feltenni.
Hát most jött el az ideje :)


 Méhviasszal kevert extra szűz olívaolaj, amit készítettem. 
Olyan alap dolog, nagyon sok módon felhasználható krém,
úgy a szépségápolásban, mint a háztartásban.
Csak két összetevőből készült, kb 10 perc munkával.
Mire használom vagy ajánlom?

Kezdjük a fejnél :)
- A hajvégek ápolására.
- A szempillák, szemöldök gyönyörűek lesznek tőle.
- A kicserepesedett ajkak varázsszere.
- Készíthetsz belőle arcpirosítót, vagy színezett ajakápolót :)
kevés céklapor vagy kakaó hozzákeverésével.
- A kezet és a körmöket ápolja.
- Tökéletes megoldás a száraz könyök, térd védelmére.
- Tökéletes megoldás a száraz sarok ápolására.
(Fürdés után vastagabban bekenem, majd egy pamut zoknit húzok a lábamra.)
 - Ezeken túl, ha a bőr táskád vagy a bőr cipőd fénye megkopott, csak vékonyan kend be vele.
- Ha  a bútor foltos, vagy csak szeretnéd ragyogóvá varázsolni, csak töröld át vele.
- Ha nyikorog valami, vagy nehezen nyílik, csak egy pöttyintést kenj oda.
- Ha nehezen fordul a kulcs a zárban, nosza egy pöttyintés oda is mehet.
- No és a ha a Kutyád talpacskáját kiszárította az utakon szétszórt só, csak masszírozd meg
azt a talpacskát ezzel a finom kenőccsel. Le is nyalogathatja a fölösleget, hisz természetes.
Az én Kutyám igen nagy érdeklődést mutatott iránta, amikor a Férjem kézfejét krémeztem.
Bár az érdeklődésen nem jutott túl, de nem riasztotta az illata.





Univerzális krém

Hozzávalók
100 g extra szűz olívaolaj
20 g termelői méhviasz

Roppant bonyolult eljárással készítettem. 
A méhviaszt lereszeltem, ez tényleg nem is annyira könnyű munka :)
Közben egy edényben vizet forraltam.
A fortyogó víz fölé helyeztem egy másik edényt, de előtte belemértem az olívaolajat
és beleszórtam a méhviaszforgácsot.
A gőz fölött összeolvasztottam. 
(A méhviasz olvadáspontja 62-65 fok, ettől nem is igen kell följebb menni.
Amint az összes elolvad, már készen is vagyunk.)
Az előre elkészített tiszta (kiszoktam főzni) üvegekbe töltöttem.
Hagytam hogy megszilárduljon, ekkor lezártam, és felcímkéztem.



A méhviasz védelmezi a bőrt, nem tömíti el a pórusokat.
A bőrünk puhává, feszessé válik, megnyugszik :) javul a sejtek regeneráló képessége.
Bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő, baktériumölő, serkenti a vérkeringést. Antiallergén.
(Felhasznált irodalom: Méhdoktor)


 


- Ez egy keményebb állagú krém.
Amennyiben lágyabbat szeretnénk, akkor lehet kicsit lejjebb venni a méhviasz tartalmát.
Bár én nem ezt javaslom, inkább keverjük fel.
Magam nem keverem fel az egészet, mert így "levegőmentes",
mindig csak a krém tetejét, egy egész keveset lazítok fel.

- Más olajból is elkészíthetjük.
Az olívát   -a jó tulajdonságait figyelembe véve-   azért választottam,
mert nagyon sok háztartásban fellelhető.

- Méhviaszt javaslom megbízható termelőtől vásárolni, egyrészt közvetlenül azt segítjük
aki dolgozott vele, másrészt olcsóbban juthatunk hozzá.

- Tehetünk hozzá 100 %-os tisztaságú  illóolajat.






 Szeretetrehangoltan a Facebookon <3




23 megjegyzés:

  1. Drága Mági!
    Ugye, ugye, a nem létező véletlenek... Szombaton unokaöcsémtől, vasárnap pedig barátnőmtől kaptam egy nagy zacskó méhviaszt, saját "termés" mindegyiküknél, és szinte azonos volt a kísérő mondat is: Te biztos tudsz kezdeni vele valami jót.
    Már készült méhviaszos-mézes szappan, de még rengeteg a viasz, hétfő óta csak kerülgetem, és gondolkodom, hogy mi készülhet még belőle. Most már tudom. El is készült.:-)
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Megcsináltam, mmm hogy szeretem az oliva szagát! Igazad van, nagyon finom gazdag és nem is komedogén. (argánolajjal úgy megjártam, hogy arckrémet szerintem soha házilag...de ez jó). <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon finom.
      Készítek hamarosan arckrémet, úgyhogy ne mond soha, hogy soha :) <3
      Az argánolaj meg felejthető....

      Törlés
    2. Kíváncsi vagyok. te tudtad, hogy argán nem jó? azért, mert komedogén?

      Törlés
    3. Igen, így igaz magas a komedogén indexe, csak tudod nekem nem problémás a bőröm, meg nincs is argánolajam:)
      Magas még a kókusznak, kakaóvajnak és a búzacsíra olajnak, de biztos ezeket is tudod :)
      Tehát akár jó is lehet az argán :) csak nem mindenkinek :) és nem mindenbe :) testápolóba mehet, meg kéz-, lábápolókba is.
      <3
      Ölelés Neked!

      Törlés
    4. Erről a krémről már nem tudok lemondani. a finom nyers szaga és közben Petrik A, vagy Frances M. könyvei...<3

      Törlés
    5. Nikimanó <3 örülök :)
      Folytatásnak: - Erica Bauermeister, Ízek életre-halálra
      - Daniel Glattauer, Gyógyír északi szélre
      - Mary Moody, Au revoir

      Törlés
    6. Köszönöm, drága vagy! <3 (gyógyírt láttad színházban? Én igen, tetszett!)

      Törlés
    7. <3
      nem láttam, a Belvárosi Színházban, ugye?
      http://belvarosiszinhaz.hu/musorfuzet.php?eloadas_id=34

      Törlés
    8. Köszi :) betervezem...megnéztem a rövid videót :) szeretem Őket, biztos remek :)

      Törlés
  3. óó... pont elfogyott a "mindentkenő kenőcsöm" :)))
    csinálok gyorsan ilyet, puszillak érte!
    lillácska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lillácska <3
      örülök :) hogy pont most, ez nagyon jó, itt van :) én is ölellek <3

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Pont ennyi méhviaszom volt...véletlenek nincsenek. A krém elkészült, kipróbáltuk nagyon jó! Vitó kutyánk tappancsa is leápolva, felesleg lenyalva. ;) Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea <3
      Nagyon köszönöm, olyan jó érzés, pont ennyi és máris kész :)
      Vitónak meg külön örülök, mert ugye nekem is van és tudom mennyire kiszárad.
      Olyan jó adni nekik :) mert megérdemlik :)
      én is köszönöm kedves szavaid!

      Törlés
  6. készen is lett, már mindent bekentem vele...:)))
    lillácska

    VálaszTörlés
  7. Ki kell ezt is próbálnom száraz sarok(szenvedek vele már ezer éve)
    Amint tudok méhészektől méhviaszt szerezni meg is írom mi lett az eredménye ;)
    Ölellek Ági! <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága GGabi <3
      Finoman dörzsöld le sarokkővel, majd sós vagy szódabikarbónás vízben áztatás után vastagon kend be és jöhet a zokni <3 (ha repedés is van, akkor szólj :) meg akkor is ha nem jutsz méhviaszhoz :)
      Járj füvön, földön, hóban mezítláb :) <3

      Törlés
  8. Szia!
    Köszönöm, írtam Neked a fb.oldaladra levelet :)

    VálaszTörlés