2015. március 9., hétfő

Túrótorta sütés nélkül




Születésnapra készítettem.
Kekszből van az alap, egész vékony réteg.
A túró felét étcsokoládéval tettem stabillá, a másik felébe fehér csokoládé került.
(Persze a csokoládé helyett lehetett volna zselatint tenni, de azt nem szerettem volna,
így a csokoládéval váltottam fel.)
A tetejére néhány arany cukorgyöngy és aszalt szilvával töltött marcipángolyó került.


 


 Túrótorta

Hozzávalók
alap
20 dkg keksz (Győri zabos, aminek az egyik oldala csokoládéba mártott)
2 ek kakaó
10 dkg puha teavaj

"krém"
1 kg túró
20 dkg fehér csokoládé
20 dkg 70 %-os étcsokoládé
10 dkg porcukor
1/2 liter habtejszín

tetejére
10 dkg marcipánmassza (aldi)
pár szem aszalt szilva (muller)
kakaópor
arany cukorgyöngy

A kapcsos tortaformát kibéleltem folpack fóliával.
- Az alaphoz a kekszet összedaráltam, hozzáadtam a vajat, a kakaóport és összedolgoztam.
3 evőkanálnyi kivételével, egyenletesen belenyomkodtam a tortaforma aljába. 
- A túrót kissé összenyomkodva tálba tettem, ráöntöttem 4 dl habtejszínt és 
botmixerrel krémesítettem. Hozzáadtam a cukrot.
- A krémtúró felét átpakoltam egy másik tálba. Pontosan kettémértem. 
- Két edénykében felforrósítottam 0,5 dl - 0,5 dl habtejszínt. Levettem a tűzről.
Egyikhez adtam az összetördelt étcsokoládét, krémesre kevertem.
Másikhoz az összetördelt fehér csokoládét ezt is krémesre kevertem.
- A fele túróhoz hozzácsorgattam a megolvadt "fekete" csokoládét, 
gyors mozdulatokkal elkevertem.
Rásimítottam a kekszrétegre.
- A félretett kekszmorzsát rászórtam.
- A túró másik feléhez hozzákevertem az olvadt fehér csokoládét és ez is a helyére került.
- A túrókrém tetejét a kanállal hátával mintáztam.
- Hidegre tettem a tortát.

- Elkészítettem a marcipángolyókat.
A szilvát kettévágtam, csíptem egy golyónyi marcipánt, 
közepébe ültettem a puha aszalt szilvát, gömbölyűre formáztam 
majd kakaóporban megforgattam.
- Másnap díszítettem a torta tetejét.




(Tekintettel, hogy utaztunk a tortával, a tortaformában szállítottuk.
Így nem kapott más díszítést, a fotó is "kutyafuttában" készült, 
na meg az Ünnepelt Kutyájának őrző tekintete előtt :-)









14 megjegyzés:

  1. Nagyon finomra sikerülhetett, nem is olyan nehéz, sütni sem kell, ilyen való nekem is! <3
    Gyorsan hétvégén ki is próbálom, lesz nálunk is szülinap, névnap bőven :)
    Köszönöm a leírást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva <3
      Igen, rövid idő alatt kész és finom, egyetlen hátránya, hogy "nem olcsó", de, lehet egyik torta sem az.
      Igazából évente csak a párszor készül nálunk torta, nem vagyok túl gyakorlott, túlbonyolítani sem szeretem...ebben a hónapban még 2 születésnap lesz a Családban, össze kell kapnom magam :)
      Örömteli ünneplést!
      <3

      Törlés
  2. Hmm, ez nagyon fincsi lehet! :)
    Erzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsi <3
      Kóstoltam, remek az biztos.
      Szép napokat Neked!

      Törlés
  3. Mági, ez nagyon finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  4. Amilyen egyszerű, olyan finom :-) Csoki, túró és egyik kedvenc kekszem...csakis jó lehet! :-)

    VálaszTörlés
  5. Valóban zseniálisan finom és káprázatosan gyönyörű lett, el sem merem mondani, mennyi idő alatt fogyott el:-) Jók lettek a képek is, azért még egy-két alkotással gyakorolhatod a fotózást az erkélyen, ha kedved támad, én vállalom utána a "bekebelezést":-) az "Ünnepelt" és Lilikuty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ünnepelt <3 és Lilikuty <3
      Na de évente csak egyszer van születésnap :)

      Törlés
  6. Szeretném megkérdezni, hogy cm átmérőjű formában készült a torta? Nagyon gusztusos:)
    köszönöm a választ előre is
    Üdv
    Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bogi <3
      22 cm átmérőjű.
      Köszönöm szépen :)

      Törlés
    2. Köszönöm, rendszeresen olvasom a blogod, és csak csodálni tudom azt a harmóniát és egységet, amit még így, az interneten keresztül is sugároznak írásaid. Én köszönöm. Bogi

      Törlés
    3. Bogi <3
      köszönöm szépen felemelő szavaid.
      Hála <3

      Törlés