2013. október 13., vasárnap

Lándzsás útifű mézben. Lándzsás útifű, mint gyógynövény.



A Lándzsás útifű (Plantago lanceolata) ismert nyálkaoldó és köhögéscsillapító szer. 


...Lándzsás útifű és virágja...
 
Nem jellemző ránk a betegeskedés, de aki közösségbe jár, 
annál a köhögés kizárhatatlan, gyakori tünetként léphet fel.
 Az ötletet a készen vásárolható Lándzsás útifűszirup adta, na meg persze az, hogy a kertben 
a fű között eddig nem látott mennyiségű Lándzsás útifű és Nagy útifű (Plantago major) kelt ki. 
(Gondoltam, nem véletlen, mert ugye véletlenek nincsenek.)


...Lándzsás útifű...

Mindkét növényt szokás az említett tünetekre adni, bár az utóbbi (Nagy útifű) nem annyira hatásos. 
A Nagy útifüvet inkább sebeink kezelésére ajánlott megjegyezni. Mióta tudomásom van róla, ezt keresem a kertben, ha elvágom az ujjam vagy kisebb sérülés ér. (Szélesebb levelével könnyebben boldogul az ember.)
A levelét lecsípem, ujjaim között kissé összemorzsolom (ne szakadjon el) és rátekerem a vérző vágásra. Pillanatokon belül eláll a vérzés, csillapodik a fájdalom. (Persze nem baltával vágtam le az ujjam, csupán egy kicsit, konyhai késsel. Nagyobb sérülésnél nem biztos hogy elegendő lenne ez a megoldás.) 
Amennyiben horzsolásra szeretném, akkor a morzsolás, picit összetörés után a kipréselt levét is lehet rácsöppenteni (ez igaz nem könnyű művelet). Rovarcsípésnél is megállja a helyét. 
Gyermekeknél jó móka, figyelem elterelésnek is kiváló a "bajról" ha együtt keresünk Útifű levelet.


...Nagy útifű...
 
Ennyi kitérő után, vissza a Lándzsás útifűhöz, mostantól róla lesz szó.
Tehát az ötletet a készen vásárolható szirup adta. S bár semmi bajom a sziruppal, biztos jó az is, 
de nekem van kiváló minőségű termelői mézem, így úgy gondoltam hatásosabb, 
ha hideg eljárással mézbe oldom ki a Lándzsás útifű hatóanyagait.
Ezt is tettem, s bár a folyamat még tart, gondoltam még időben,  
-amíg másnál sem fagyott el ez az értékes gyógynövény-,  megosztom.




Lándzsás útifű mézben

Hozzávalók
Lándzsás útifű
Hársméz


Természetesen más fajta méz is jó, de tekintettel, hogy légúti szerről van szó, így a Hársméz mellett döntöttem. Közismerten a Hársméz kiváló hörghurutra, lázas betegségek enyhítésére, görcsoldásra.

Tehát, déltájban, szedtem a kertben (tiszta, nem permetezett, sem állatoktól, sem autók kipufogó 
gázától nem szennyezett) néhány marék Lándzsás útifüvet. 
A fiatal, még nem virágzó egyedekből (magasabb hatóanyag tartalom a levelekben), 
a fiatal (belső) leveleket válogattam. Magamhoz híven, a teljesség igényével (minél inkább teljesség),
vettem néhány virágot és szárat is (ezt a népi gyógyászat nem így ajánlja). Megmostam. 
Hagytam teljesen megszáradni, hogy ne hígítsam fel a mézet. Majd a mozsár törőjével alaposan megdolgoztam a leveleket, nem volt egyszerű (mert igen erős rostjai vannak), 
így ollóval apróbb darabokra vágtam, közvetlenül a mézesüvegembe. 
Alaposan belenyomkodtam a mézbe.
Így fogom hagyni felhasználásig, de akit ez zavarna, nyugodtam leszűrheti, egy hónap elteltével.

Amennyiben nem köhögne senki a családomban, akkor megelőzésként :) elfogyasztjuk.
Szárítottam is belőle teának, illetve készíthetünk belőle tinktúrát 
(rovarcsípések kezelésére, pattanás kezelésére).




Lándzsás útifű, mint gyógynövény

Tőlevélrózsás növény, levelei keskeny-lándzsásak, 3-7 hosszanti érrel.
Virágai 1-3 cm hosszú, tojásdad, később hengeres füzérben állnak. 
Pártája négytagú, a porzók sárgásak.
Aki egyszer megtanulta felismerni, nem felejti, azaz könnyen felismerhető, 
nehezen összekeverhető növény.

A gyógynövény hatóanyagai: Iridoid-gliozidok (aukubin, katalpol....), acetozid, fenolkarbonsavak,
 nyálka-poliszacharidok, flavonoidok, cserzőanyagok, kovasav, kálium, cink, C-vitamin.

Antibakteriális/baktériumölő és gyulladáscsökkentő.
Véralvadást elősegítő hatása igazolt. Vérzéscsillapító, sebgyógyító, összehúzó, bőrnyugtató.

 A Lándzsás útifüvet nyálkaoldó és köhögéscsillapító szerként alkalmazzák hurutok esetén. 
Oldja a letapadt nyákot, köptető, csillapítja a köhögési ingert. 
Alkalmazható teaként, öblögetésre, gargarizálás formájában (na és a mézecském formájában :).
Szájüregi problémák, ínygyulladás esetén is segíthet.

Külsőleg, bőrsérülések esetén, (vágott sebek, horzsolások, rovarcsípések, kisebb égési sérülések, nehezebben gyógyuló sebek, gyulladt pattanások) az összezúzott növény leve hozhat enyhülést vagy vizes illetve alkoholos oldata. A levél hátoldalát beirdaljuk, vagy megtörjük, rákötözzük a sebre ( a virág szára jól jöhet), majd 3-4 óra múlva cseréljük. Forrázatával beborogatjuk, vagy alkoholos tinktúrájával beecseteljük.
Fertőtlenít, "kivonja" a szennyeződéseket, összehúzza a sebet, elősegíti a véralvadást, 
megnyugtatja a környező sejteket :).

Magja hatásos lehet enyhe hashajtóként, bár csekély a duzzadóképessége, de van neki, 
illetve gyomorégés esetén is segíthet. 
(Ennyi magot nem tudunk a kertben összegyűjteni, de lehet kapni készen, 
amit a sütés-főzés során is feltudunk használni. Készülök megmutatni, készülök....)

Ezt is, mint minden mást, várandósok, szoptatók, allergiások, általában érzékenyek óvatosan használják,
 vagy ne használják, minden esetben konzultáljanak hozzáértő szakemberrel, orvossal.

Felhasznált irodalom:
Gyógynövényhatározó, Ha már a gyógyszerek nem segítenek, Gyógynövények és gyógyteák, Gyógyfüveskönyv, Jegyzetek, Javas.huWikipedia.




A javas.hu, nagyon jót találtam a lelki hatást illetően.

"Csökkenti az égő érzéseket (lelkiről van szó! megj. Mági), az indulatok csillapítása által.
Fertőtleníti a lelkisebek miatt erjedő gondolatvilágot, fiatalítja az életerőt.
A viszonyokban megjelenő maró jelleget szünteti.
Tompítja a csipkelődések, marakodások okozta sérelmeket.
Javítja a rossz szájízt szülő élmények hatását...."


Csodás, és csodás a magyar nyelv...








11 megjegyzés:

  1. <3 férjem szedett egy csomót tavaly.és tegnap vettünk egy csomó termelői mézet, pont hársat és erdeit (az nagyon finom selymes - és még propoliszt is kaptunk :)). Úgyhogy megpróbálom, köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű de jó :) A Tündéred biztos szeretni fogja és mégis jobb a csodás méz, mint a szirup. Gondoltam, hogy kakukkfűvel is lehetne vegyesen :) mit szólsz?

      Törlés
    2. <3<3 igen, Tündérke! Imádja a mézet! nagyon jó ötlet kakukkfűvel is, meg is szokta inni ("jótea", mondja Mama neki)

      Törlés
  2. Mennyire szép az a feneketlen kút fotó (is)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) szeretem...belenéztem és nekem is tetszett :)

      Törlés
  3. A múlt héten készítettem szárítottból.Megfőztem teának, hagytam langyosra hűlni és jó sok mézzel elkavartam.
    Nagyon jó volt Bencének! Örülök, hogy feltetted ide.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Hajni!
      Igen a szárított is jó, jó a tea is. A lényeg, hogy szeresse Bence és gyógyuljon meg torkocskája <3

      Törlés
  4. Hogy nem vettem észre ezt a bejegyzésedet,pedig mindig olvaslak??? Ó,akkor nekem sajnos nem lándzsásom van a kertben,hanem nagy.:( Pedig úgy megörültem! Na,majd keresgélek tovább.
    Zseniális ez a lelki hatásokról való leírás!
    Én jelenleg fokhagymát tettem propoliszos mézbe.De nagyon szeretném ezt is kipróbálni! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Mammka! az a fő, hogy most megtaláltad.
      A széles levelű is jó ha van a háznál.
      Fokhagyma propoliszos mézbe, nos az is egy "lórúgás" :)

      Törlés
  5. azóta biztosan használtátok, mik a tapasztalatok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves "Viharhangya" <3
      Szerencsére nem szoktunk betegek lenni (most sem voltunk eddig :), de eszegetünk belőle (is), úgy megelőzésre :)
      Biztos hogy megéri szárítani, szedni, készíteni....

      Törlés