2013. február 12., kedd

Mosás, szárítás, vasalás.... (2.)



Folytatás 2. rész


...saját készítésű mosószappan, "A" mosószappanom....

A bejegyzés 1. része itt található, amiben arról írtam, milyen út vezetett vissza a természethez :)


...a kép forrása...

Az én szívemnek az (lenne) a jó, ha élek és élni hagyok, embert, növényt, állatot. 
(Embert ha lehet, szóval és gondolattal sem szeretek bántani, állatot, ha tehetem,  már régen nem ölök, szúnyogot sem, bár ez néha előfordul...növényt ugye eszem, de nem bántom, mind emellett igen elhamarkodott lenne kijelentenem, hogy én már ezen e téren mindent megoldottam és, hogy ilyen öléssel kapcsolatos dolog már nekem nem jelent feladatot, mert jelent, így vagy úgy minden nap.)
Az   "élek"   alatt azt értem, hogy most élek, ebben a korban, a mosással kapcsolatban, nem akarok, mosóteknőben hideg vízzel mosni, sőt a patakban sem, nem akarok faszenes vasalóval vasalni, élvezni szeretném a technika vívmányait (forró víz, mosógép, gőzös vasaló) de amennyiben a tudásom engedi a környezetem tehermentesítve, minimálisan károsítva teszem.

Tudatos változtatásom során, használtam mosódiót (pedig sokat utazik!) boraxot, mosószódát, szódabikarbónát, sütőport! epeszappant, Na. perkarbonátot (vegyszerboltban kaphatók, tehát vegyszerek!) Froscht (mosószergyártó gyártja), nagyon drága bio mosószert (bár én fillérekért jutottam hozzá egy leárazáson) hamulúgot, mosószappant. Egyik sem a legjobb, mind mellett tudok felhozni dolgokat.


A mosás kapcsán nekem most a mosószappan jelent megoldást, a saját készítésű szappan kihívást.

Mosószappant,  lehet boltban vásárolni és lehet saját magunk előállítani, de tudom ez is sok kérdést vet fel.
Amikor Anyám mosószappannal mosott, akkor picit egyszerűbb volt, "a miből készüljön a szappan", sőt ez nem is volt kérdés, hisz, a ház körül fennmaradt hulladék zsírokból (bőrök, faggyú, avas szalonna, ez-az) főzték a szappant, mert voltak állatok. De itt jön az első bökkenő, igaz állatok nálunk is laknak, de én nem eszem meg őket, tehát zsírom sincs saját. (A mi állataink, "a szőrös gyermekeink", ahogy Csányi Vilmos mondja és én így is érzem, bár a Férjem nem nevezi a kutyánkat, a gyermekének.)
Akkor miből főzzek szappant? Hát veszek olajat, vagy zsírt, bár az utóbbit is kipróbáltam tapasztalat szerzés céljából, kiváló minőségű szappan készült belőle, de hosszútávon nekem nem járható,
mert a gyomrom nem veszi be, nem véletlen nem eszem húst.
Marad az olaj: használt olaj és ilyen, olyan, amolyan, tudom mindegyik hagy maga után kívánnivalót.
Lúg: a vegyszerboltban veszem, tehát vegyszer, iparilag állítják elő, terhelve ezzel a környezetet.
Hamulúg: nekem sajnos nem keletkezik hamu a háztartásban, de Barátaim szeretettel hozzák nekem,
viszont a fahamu fából van, ami szintén terheli a környezetet és bizony az erdőből is hiányzik. 
Nagyon! Kérdezzük csak meg a madarakat!
Amiért még is jobbnak tartom, a magam háztartásában a mosószappant és a hamulúgot, 
annak az oka egyszerű: mennyiség és hulladék.

Kezdem a hulladékkal.
Hamu
A fa amit tüzelésre használnak, elenyésző az ipari felhasználáshoz képest, és ami ettől is fontosabb: a fa elégetése során valakik melegedtek mellette, esetleg finom falatok is főttek a melegétől. 
A hamu már hulladék   -s bár a komposzt minőségét emeli, vékonyan kiszórva a növényeink földjére, igen jót tesz nekik-   a ruháink mosására megfelelő.
Magasan lúgos kémhatású, kiváló zsíroldó az oldata, a visszamaradt sűrű anyag pedig súrolószer, vagy csúszás mentesítő (még itt a tél). Az elkészítése egyszerű, a tárolása szintén, és nem veszélyes.

  Hogyan készítsük a hamulúgot?

Aki otthon fával tüzel, vagy tüzel fával, keletkezik hamu, hát erről a hamuról van szó,
de tiszta fahamuról, tehát nincs benne más, nem égettünk mást, csak fát.
Ebből a hamuból végy 1 kg-ot és szitáld át.
Önts le 4 liter lobogó forró vízzel és hagyd állni legalább 24 órát, utána szűrd le.
Felcímkézett flakonokban tudod tárolni.
1-2 dl-nyivel kitudod mosni a ruhákat.
(Tekintettel, hogy erős zsíroldó, így az autószerelők ruhájának jót tesz, akkor többet is lehet bele tenni, 
de gyapjú és selyem mosásával nem próbálkoznék.)
Többen többféleképpen használjuk, onnan, hogy leforráztuk.
-          A Barátnőm, akitől először kaptam fahamut, ő leforrázza,  szűrve/forrón önti a gépbe, rögtön ! 
és mos vele, fehéreket.
-          Én leforráztam, és nem szűrtem le, egy fedeles vödörben tartom, ebből veszek 1 dl,
ha ezzel akarok mosni, vagy áztatni. Így tovább ázik, erősebb a lúg.
-          Van aki többszörösen átszűri.
 Mint minden esetben a személyes tapasztalat elengedhetetlen, ami jó nekem, 
nem biztos hogy másnak is megfelelő. 

Viszont az is tapasztalat, hogy a visszamaradt, ázott hamu, nagyon finom minőségű anyag, 
kiváló súrolószer, főleg a konyhában látjuk hasznát.
Nagyon szépen megtisztítja a porcelán, üveg, ezüst, réz tárgyakat.
A vízfoltos, felázott fából készült bútort ápolhatjuk vele, utána egy kevés olajjal, vagy viasszal átkenve.
A hamusarat a fából készült tárgyak (kertibútor, kerítés, stb.) ápolásában is felhasználják. Fertőtleníti, ápolja, védelmezi és a fekete lerakódást, esetleges penészt is eltünteti.
A gyümölcsfáink, díszfáink törzsét is bekenhetjük fahamuval, illetve ezzel az ázott hamuval, hatásos pajzstetvek, levéltetvek túlzott elszaporodása ellen (bár én ezt már nem alkalmazom).
A hamulúgot tovább lehet feldolgozni, készülhet belőle mosógél és szappan, még mindkettővel saját tapasztalatot gyűjtök.


Mosószappan (mennyiség).
A mosószappan ha vesszük, kis helyen elfér, egyszerű a csomagolása.
Ha magunk készítjük ez még egyszerűbb.
A készítése során az említetteken kívül minimálisan terheljük a környezetet és kevesebb is elég!!!
Tehát kevesebbet használunk belőle.
100 gr szappan szerény számításaim szerint 30-40 mosásra elegendő,
ha kiegészítjük „adalékkal” akkor fokozzuk a hatását, tehát még az is lehet, többre.
Amiért a mosószappanok közül is, a saját mosószappanunk  vagy barátunk által készített mosószappan
a legjobb: az aki ma mosószappant készít otthon, feltételezem, hogy vágyakozással telve készíti,
lelkesen, alkotás vágytól vezérelve,  jobbító szándékkal, sőt még az is lehet szeretettel. 
Hozzátud még tenni valamit, amit a futószalag nem: érzelmet.


...az eddig készített mosószappanjaim egy-két darabja...


Szelíd szerek


Szódabikarbóna
Nagyon sok mindenre jó, a mosástól kezdve, a takarításon át a hajmosásig.
Kiváló zsíroldó, szagtalanító. Teljesen lebomlik, nem károsítja a környezetet.
A neten nagyon sok cikk szól róla, mellette.
Étkezési, hajmosási, szépítkezési célra válasszuk a gyógyszertárit, egyéb célra vegyszerboltból vehetjük. 
Mosásnál  zsíroldás céljából vethetjük be. 
Tehetünk a mosógélbe is, én újabban nem szoktam mosáshoz használni, nem mert nem jó, hanem van más.


Citromsav
A citromból állítják elő.
Vízlágyító, vízkőoldó, de használhatjuk a szépítkezéshez is (pl. a fürdőgolyók készítéséhez). 
Mindenre jó, amire az ecet, csak sokkal finomabb az illata, illetve csak a kifinomult orrok érzik. Kíméletesebb, kényesebb dolgokhoz is tudjuk használni.
Mosásnál, öblítőszerként használhatjuk.
2-3 ek citromsavat feloldunk vízben és ebből öntünk az öblítőtartályba. 
A mennyiséget a víz keménységének függvényében adagoljuk.


Ecet
Természetes, vagy mesterséges erjesztéssel előállított, vagy a borkészítés során keletkező melléktermék.
Mindenki ismeri, nagyon sokoldalúan felhasználható, ugyanakkor nagyon sokan nem szeretik,
erős szaga miatt. Vízlágyítóként, vízkőoldóként, "fertőtlenítőként" vesszük hasznát,
a mosás és takarítás során.
Mosásnál a 20 %-os töménységűt használom, amit hígítok (lásd később).
Időnként, 1 liter 20 %-os ecettel 90 fokon átmosom a mosógépet, ennek gyakorisága a
víz keménységétől függ, nálunk ritkábban, mert központi víztisztítónk van.

Mosószóda
A természetben is előforduló anyag, más néven sziksónak is nevezik. 
Teljesen lebomló, vízlágyító, zsíroldó.
Mosásnál a mosógélhez adagolok a készítéskor (lásd később).


Natrium perkarbonát (hidrogén peroxid)
Foltoldó, fehérítő. Áztatáshoz használhatjuk ( 1ek. hideg vízben több órán át),
de tehetjük a mosógépbe is ha enyhén foltos a ruha vagy a szürkülést szeretnénk
 biztosan kivédeni (2 ek. inkább 65 fok). 
Fehér és színes ruháknál is alkalmazható, az áztatás során aktív oxigén szabadul fel,
amely elbánik a legmakacsabb foltokkal is (csak idő kérdése).
A tapasztalatom, hogy magasabb hőmérsékleten fejti ki jobban a hatását. 
Az áztatást viszont minden esetben hideg vízben végzem és igyekszem megspórolni :)


Epeszappan
Foltoldó, amikor már semmi más nem segít és nagyon vágyunk a Nagymama régi csipketerítőjének folttalanítására. Marhaepéből készül, természetes, teljesen lebomló.
Csak is végszükség esetén használom, mert egyszer régen vettem és nem akar fogyni,
de ha egyszer megteszi hogy elfogy, nem tervezek újabbat vásárolni.
(Ez a példány Almawin, de kapható drogériákban is, megnéztem.)


Mosódió
Egy Indiában, Nepálban élő fa termése, amely saponint tartalmaz.
Természetbarát, könnyen lebomlik, bármi mosható vele, nem károsít töményen sem.
Utána sem kell öblítő, mert a ruha pihe-puha lesz a ruha.
(Az illat miatt viszont szeretünk valamivel illatosítani.)
Nem allergizál, érzékeny bőrűek is moshatnak vele, sőt a bőrre is kifejthet "gyógyító" hatást.
Gyakorlatilag bármit takaríthatunk vele, az ablaktisztítástól a felmosásig alkalmazhatjuk.

A mosódió volt az első lépés a természetbarát mosásom útján. Éveken át mostam vele és
alkalmaztam a takarítás során (sőt akkor még a növényvédelemben is bevetettem). 
Nem tökéletes, de kár lenne teljesen kiiktatni a háztartásból.
Egy kicsiny vászonzacskóba 3-4 félbe tört bogyót teszünk és egyszerűen
 a mosandó ruhák közé tesszük a gépbe.
Lehet készíteni belőle folyadékot is, én is kipróbáltam de mivel élő anyag így könnyen romlik,
egyszerre így keveset lehet készíteni, amiért elég macerásnak ítéltem.
(10- 15 db mosódiót, félliter vízben kiforralni.)
Perkarbonáttal vagy citromsavval, szódabikarbónával (sőt ez időben vetettem be a sütőport is) 
együtt alkalmazva a ruha nem szürkül be.
Ma is van itthon, nem vetettem el a használatát, sőt a következőkben, Biofeleség (Lukrécia kencéi)
 ötlete alapján, a szappan készítés során is felfogom használni.


Vadgesztenye
Az ismert vadgesztenyefa termése, szintén saponint tartalmaz, ugyanúgy használható, mint a mosódió. 
Előnye, hogy nem utazik, itt van, bárhol gyűjthetünk, de nem bármikor, 
ez egyben a hátránya is, hogy szezonális.
Igaz, amikor van akkor feltölthetjük a készleteket, de az idén erről én lemaradtam.
Közben gyűjtöttem, a tapasztalataimról itt írtam:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2013/10/vadgesztenye-mosogepben.html


Hamulúg
Lásd fentebb.


Mosószappan
Boltban vett mosószappannal nincs tapasztalatom.
Amióta szappant készítek, az első perctől foglalkoztat a mosáshoz legmegfelelőbb szappan kísérletezése.
Készítettem a legkülönfélébb összetételű olajokkal.
Készítettem csak disznózsírból, készítettem használt libazsírból, készítettem olyan napraforgó
olajból amiben előtte sütöttem és megtisztítottam* (ha brokkolit sütünk benne, akkor eszünkbe se jusson szappan készítésre felhasználni, én sem tettem, de eltudtam képzelni az illatát).
Készítettem tiszta napraforgóolajból és szójaolajból. 

Végül egy akciónak köszönhetően eljutottam ahhoz az olajhoz, amiből a szappan, amit készítettem,  számomra elnyerte a kedvenc mosószappan megnevezést.






*Olaj tisztítására a Geoproduct, Derolin nevű termékét használom.

Folytatás következik (szappan és mosógél készítés)........





18 megjegyzés:

  1. jaj, mindig a legizgibb résznél van vége:))))
    már nagyon várom A SZAPPANT:)))))))))

    VálaszTörlés
  2. szia, a bórax-ot mire használod? Vettem de még nem vetettem be. :) Másik kérdésem, hogy az eco-balls-ról hallottál-e már? Most jutott el hozzám és kacérkodom a kipróbálásával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bórax folttisztításra jó, fehérítő, de tényleg fehérít is, tehát csak fehér ruhákhoz ajánlott, de csak 40 fokon vagy az áztatáshoz. Az utóbbi esetben lehet hozzátenni 1 ek citromsavat vagy citromlét, fokozza a hatását. Illetve a fürdőszobában is bevethető, mint fehérítő, súrolószer, és kiváló a takarítás során: felmosás, lemosás. (Keveset használom már, mert a tapasztalatszerzés után, nagyon leegyszerűsítettem mindent :)
      Az ecoballs-ról hallottam, de személyes tapasztalatom nincs, de itt egy link Neked, őt biztos ismered, megbízható forrás :)
      http://szepsegtar.blogspot.hu/2010/07/uj-termeszetes-mososzer-ecoballs.html

      Törlés
  3. ja igen, harmadik kérdés, van-e lehetőség vásárolni tőled mosószappant? :) Ha igen, mi ennek a módja.

    VálaszTörlés
  4. Olvastam az első részt is, csak idő kell nekem:-)
    Örülök, hogy írsz ezekről a dolgokról! A mosószappan készítés engem is érdekel, szívesen lecserélném a mindenféle üzleti mosóporokat. Láttam a piacon falusi nénikéket árulni mosószappant, de eddig csak elmentem mellette.
    A szódabikarbónás hajmosásról épp az este olvastam Lukrécia oldalán. Dotyi mossa kétnaponta a haját, annyira zsírosodik, gondoltam kipróbálom ezt az almaecettel. Mi a véleményed?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen az idő, "csodalény", mindenki vágyakozik rá :)
      Hajni segítek készíteni mosószappant, ha van NaOH, akkor lépésről-lépésre szívesen és ha akarod küldök Neked kipróbálni (Zolinak úgyis akarok babérost küldeni). Tetszeni fog Neked. Na mit szólsz?
      Dotyi, nyugodtam próbálja ki (meg Te is) én már gyűjtöm a tapasztalatot (csak közben nekem a saját hajmosószappant is tesztelnem kellene...)
      Úgy csinálom, hogy egy bögrében feloldom a szódabikarbónát(1 ek 3 dl víz) és bedörzsölöm vele, majd még egyszer. Leöblítem, majd egy bögrényi almaecetes (3 dl víz 1 tk illóolajos almaecet) vízzel is. Ha akarja még egyszer vízzel leöblítheti, de akkor az almaecetest előtte hagyja rajta 5 percig. Az almaecetbe tettem 100 %-os tisztaságú illóolajat (1 dl 5 csepp).
      Tehet a hajára pakolást is :) egyik nap írok egy-kettőt. Ölellek Titeket :)

      Törlés
    2. Köszi szépen! :-)
      Nincs NaOH, honnan lehet beszerezni? Na mindenképp beszélnünk kell:-)

      Törlés
    3. ...már nagyon várom :)
      Hajni, sajna azt nem tudom, hogy nálatok hol lehet kapni NaOH-t, de a vegyszerboltban javaslom hogy próbálkozz.
      (Én tuti megkérdezném a Nénikéket a piacon, hol veszik :) Neked úgyis elmondják :)

      Törlés
  5. A hajmosás eme módja nagyon érdekel. Ezt én is köszönöm, hogy leírtad!:))
    Annyit kérdeznék, hogy 100 %-os illóolajat gyógynövény boltokban lehet kapni?? Nagyon klassz dolgokat írtál, ebből egypárat megfogadom és használni fogom. Már egy idő óta használom a citromsav és a szódaport, sőt a sütőport is. Allergiás asztmás vagyok, és régóta nem használok vegyszereket, kivéve a mosogatófolyadékot és a mosószert, és a Domestost, de már azt is helyettesítem pl. wc tisztításnál szódaport és ecetet használok. Jól bevált. Bár az ecetszag nagyon irritál -fullaszt - de még mindig jobb mint bármelyik "tüdőmegölő"
    vegyszer. A Coca Cola is jó vízkőoldó.
    Köszönöm a jó és egészséges tanácsokat, nem semmi amilyen munkába fogtál. Ez nem kevés időt vesz igénybe.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tücsi drága, én köszönöm, hogy jössz :)
      Igen a 100 %-os illóolajat gyógynövény boltban, gyógyszertárban (van amikor adnak kimérve is, az olcsóbb) de egyes élelmiszer boltokban is lehet kapni (Aromax, Naturland, Helen), rá kell hogy írják a 100%-ot.
      Az asztma miatt se használj más illóolajnak nevezett dolgot.
      Az ecet helyett is megpróbálhatod a citromsavat és akkor az ecetet csak oda ahová nagyon erős kell. ( a Coca Cola, jó :)

      Törlés
  6. de jó, hogy erről is írtál, csak mostanában olvastam. én sem eszem állatot már 5. éve. így hordtam ki a lányomat, így szoptattam. persze az "okosak" mindenképp jobban akarták tudni, mi lenne jó...amikor abbahagytam a húsevést, elmúlt az allergiám, pedig 4-5 keresztes volt szinte mindenre. lefogytam 13 kg-t. és a lényeg, sokkal inkább önmagam vagyok, mert sose szerettem a húst. lányom szereti, neki adok természetesen.
    Ami a mosást illeti, az is nagyon érdekes. mi már jó ideje mosószódát használunk, de sajnos az is német. a dió nekem sose tetszett, mert biztos, hogy nem fair trade és sokat utazik. a szappan jó megoldás lehet, gélt már csináltam. majd ha lányom nagyobb lesz, megpróbálok én is szappant készíteni, egyelőre félek tőle, meg nem való most a hamulúg a lakásba. köszönöm ezt a bejegyzést is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen én is így, meg a "megakarták mondani mi jó nekem" is ismerős....
      Ez a mosógél nagyon jó, nem csak házi szappanból, van akik vitték a receptet és bolti (dm, muller) szappanból készítik, úgy is elégedettek.
      Igen igazad van, nem gyermek mellé való a lúg...
      Ölelés Neked, gyönyörűek vagytok!!!
      Á.

      Törlés
  7. Ágikám mi fával fűtünk télen. Hatalmas mennyiségű fahamu kerül a kukába, miután a kertbe és a komposztba is betettük a megfelelő mennyiséget. :( Ha jól értem, akkor fahamuból és viszonylag olcsó zsírokból mosószert készítetek. Ennek én is nekilátok a következő fűtési szezonban. Elolvastam a cikkeidet, de valahogy nem jött össze, hogy hogyan lesz a hamulúgból a mosószappan.... Az írásod szerinti NaOH helyett teszed a zsírba? Tudsz mennyiségeket mondani?

    Hálásan köszönöm előre is. Szívesen viszek Neked finom fahamut a télen, bármennyit, ha szeretnéd. Ez lenne a legkevesebb, amit a receptjeidért tehetünk érted....

    M. Nógrád Megyéből

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves M. :)
      Régen így csinálták a szappant, zsírokból és fahamuból.
      Sajnos nem volt pontos "receptje" a tapasztalat szerint működött, mint olyan sok minden más. Ismerek egy nénit, akivel 1 hete is beszéltünk a régi szappan készítésről. Azt mondta, hogy nem mértek ők semmit, ami volt "hulladék" zsiradék azt üstbe rakták, majd a hamulúgot hozzá. Mennyit? hát tették és amikor lekapta a pihét a lúdtollról akkor elég volt...hát valahogy így, de Nekik nagy volt a tapasztalatuk, ami nekünk már nincs meg, hisz kimaradt 1-2 generációban az ilyen szappanfőzés.
      Ma már a pontosan mérhető, számolható NaOH készítjük a szappant.
      A hamulúg önmagában alkalmas mosásra, a fent leírt módon készítek belőle oldatot és lehet vele mosni.

      Bármi kérdés maradt, írj és megbeszéljük.
      A felajánlást köszönöm :) szívesen látlak hamuval vagy anélkül :)

      Üdvözlettel,
      Ági

      Törlés
  8. Amióta én is jóval túl vagyok a felén értem a tapasztalat szerinti létezést és mondhatom, mély sóvárgással gondolok azokra az időkre. Még élt az édesanyám, amíg faggattam, hogy honnan tudta, hogy a kemence megfelelően fel van fűtve? Azt mondta, hogy megkocogtatta a belső, átmelegedett falat a piszkavassal és annak a hangjából és a szikrákból tudta, hogy már mehet bele a kenyér, a kacsa, a hurka, stb, stb. Anyósom öreg szlovák barátnője csak belekavart a kezével a kemence levegőjébe és ebből tudta. Az itteni szomszédasszonyom 32 db egyforma méretűre vágott akácrönk elégetése után tette be a kenyeret. A férje tudta, hogy mekkorára kell vágni azt az akácfát és külön tárolta a "kenyérnek való" rönköket. Akármelyiket is szeretném használni, nem úszhatom meg néhányszor az elégetett vagy éppen nyersre sült étel fájó tapasztalatát. Ha ott sertepertéltem volna édesanyám szoknyája körül, amikor fűtötte a kemencét, akkor tudnám. De nekem már óvodába kellett járnom, ahol megtanultunk színes papírszalagokat fűzni felcsíkozott másik színes papírba. :))

    Úgy gondolom, valahol mélyen azért bennünk él az ősök tudása, csak felszínre kell hozni. Ősszel az első hamu átszitálása után nekilátok és kisebb mennyiségekkel kísérletezve megszerzem a tapasztalatot. Semmi más dolgunk nincsen, mint megfigyelni azokat az apró jeleket, amiből tudni lehet, hogy már megfelelő lesz az a szappan. Ugyanúgy, ahogy a ghí-nél írtad. Akkor kész, ha már nem serceg. Ez az igazi élet, ahol érzem, hogy a helyemen vagyok.


    Szeretettel ölellek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves M.
      megható mondatok, köszönöm, hogy megosztottad.
      Igen, bennünk él a tudás, csak elő kell hozni és elő is tudjuk, ami tényleg fontos.
      Várom jelentkezésed, örömmel "segítek".
      Neked is nagy ölelés!

      Törlés