2017. december 13., szerda

Sült sütőtök, lencse, fűszeres szósszal, barnarizzsel (vegetáriánus tikka masala). Garam masala fűszerkeverék.




Indiai ízek ebédre :)
Akik szeretik az indiai ízeket, vagy szeretnék megízlelni a magyar konyhától
 merőben eltérő ízvilágot, szerezzenek be jellegzetes fűszereket.
Majd némi tanulás után, jöhet a "kísérletezés".
Évekkel ezelőtt én is ezt tettem, ma már egész jól megy :)




Tikka: joghurtos pác/szósz
Masala: indiai ízvilágot idéző fűszerek keveréke (pl. koriander, fahéj,
római kömény, szegfűszeg, bors, kardamom).
Ez a recept a csirke tikka masala alapján készült vegetáriánus változat.




Vegetáriánusként, könnyedén alakíthatunk át, bármilyen hagyományosan hússal készült ételt.
Hagyjuk el a húst, egyszerűen cseréljük fel zöldségekre, paneer sajtra, esetleg tofura.
A szósz készülhet tejszínnel, joghurttal, tejmentesen kókusztejjel.
Olaj, vaj, zsír helyett, használjunk ghít, azaz gheet, tisztított vajat, esetleg kókuszvajat.
Most a garam masalával, gyömbérrel, chilivel, fokhagymával fűszerezett szószt
kókusztejjel és görög típusú joghurttal krémesítettem.
A sült sütőtököt,
hegyi lencsével és barna rizzsel tálaltam.





Hozzávalók

1 nagyobb sütőtök
3 ek olívaolaj
garam masala fűszerkeverék
2 csésze hegyi lencse (dmbio)
2 csésze barnarizs (dmbio)


mártás

4-5 cm friss gyömbér
5-6 gerezd fokhagyma
1-2 db chili
2 ek tisztított vaj/ghí
2 ek paradicsomkrém
1-2 tk garam masala
1 kis darab fahéj
1 tk fűszerpaprika

bors
1 doboz kókusztej (aldi)
1 nagy doboz görög típusú joghurt





1) A sütőtököt meghámoztam és 1 x 1 cm-es kockákra vágtam.
Megszórtam bőségesen a garam masala fűszerkeverékkel és
kevés sóval,
locsoltam rá 3 ek olívaolajat.
Tepsire sütőpapírt terítettem, rá a fűszeres tökkockákat.
Előmelegített sütőben (180 fok) roppanósra sütöttem.





2) A rizst kétszeres mennyiségű vízzel főni tettem, a lencsét szintén, másik edényben.





3) Még a sütőtök sült, a rizs és lencse főtt, elkészítettem a mártást.
A megtisztított fokhagymát összepréseltem, a gyömbért finomra vágtam, a chilit szintén.
2 nagy evőkanál ghín az előbbieket megpirítottam, hozzáadtam a paradicsomkrémet,
2-3 percig pároltam, majd a fűszereket, további 3-4 percig kevergettem.
Hozzáadtam 1,5 dl vizet és további 10 percig főztem.
Végül belekevertem a doboz kókusztejet és fél doboz joghurtot.






Érdekességek
Vajon a csirke tikka masala igazi brit nemzeti étel, skót, vagy indiai?
 Ugyanis heves vita folyik a származása körül.
Az Egyesült Királyság legnépszerűbb ételei közé tartozik, ugyanakkor egy
Glaskowban dolgozó indiai szakács azt állítja, hogy Ő találta fel.
Az indiai alapokkal rendelkező fogás lehet mégis Punjabi (pandzsábi) eredetű?
Bővebben itt olvashatunk róla.
Nos vitatkozzanak, mi csak élvezzük az ízeket :)




Garam masala

A garam szó a test felmelegítésére utal, a masala pedig a fűszerkeverék.
A garam masalában található fűszerek megemelik a test hőmérsékletét,
az ayurvédikus gyógyászat szerint. (Forrás)

A garam masala, Indiában, Pakisztánban használt fűszerek keveréke.
Kőbe vésett összetétele nincs, régiónként és ízlés szerint változik,
ahány ház, annyi szokás, egyik sem eredetibb a másiknál.

Szintén eltérő a fűszerek előkészítése:
van ahol a fűszereket előbb megpörkölik, majd őrlik,
máshol a fűszereket megőrlik és csak a felhasználáskor pörkölik, sütik oda.
Néhány recept szerint a fűszereket szárazon őrlik, mások szerint ecettel,
vagy vízzel, kókusztejjel, más folyadékkal pasztává keverik.
Készítsük úgy, ahogy a szívünk, ízlésünk diktálja.




A garam masala fűszerkeveréket megvásárolhatjuk készen,
de magunk is összeállíthatjuk.

A készen vásároltba koriandert, római köményt, spanyol paprikát, szerecsendiót,
borsot, szegfűszeget, kardamomot, édesköményt sűrítettek.


Fekete kardamom, kevésbé ismert, mint a zöld.


Mint említettem, az összetétel igen változatos, a sajátunkat saját ízlésünkhöz igazítsuk.
A következő fűszerekből állítom össze.
(Ez 1 adag, ha rákapunk az indiai ízekre :) érdemes többet készíteni.)

Hozzávalók
3 tk koriander
2 tk római kömény
1 tk fahéj
1/2  tk szegfűszeg
2-3 db szerecsendióvirág
csipetnyi szerecsendió
2 db fekete kardamom
1 db babérlevél
1/2 tk fekete bors
3-4 db szegfűbors
1 db közepes erősségű chili

Tegyünk mindent mozsárba és őröljük finommá.
Amennyiben többet készítünk, tároljuk légmentesen záródó üvegben.






2 megjegyzés:

  1. ...és a mécsestartód is meseszép♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin <3
      Köszönöm szépen. Szeretek a piacon használt cikkek között keresgélni, onnan van, nem tudom mi lehetett az eredeti funkciója.
      Áldott, békés ünnepeket Nektek!
      Á.

      Törlés