2017. június 14., szerda

Thai jellegű cukkinis tészta (vegetáriánus)







Annyi az elkészítési ideje ennek a fűszeres szezámmagos tésztának,
amennyi idő alatt a víz felforr és megfő a tészta.
Ugyanis minden más ez idő alatt elkészül.





- Tehát a 4 liter vizet 1,5 ek sóval feltettem forrni.
- Megtisztítottam a fokhagymát, felszeleteltem.
- Megmostam a cukkinit, felszeleteltem: előbb hosszában négyfelé vágtam, 
majd 3-4 mm szeletekre.
- Nagy serpenyőbe kókuszvajat dobtam, majd rá a fokhagymát és a cukkinit.
Nagy lángon 1 perc alatt odasütöttem (roppanós maradt), majd átszedtem egy tálba.
- A maradék vajra kanalaztam a mézet, rálocsoltam a szójaszószt, 
majd hozzáadtam a szezámkrémet.
- A tésztát a lobogó vízbe dobtam és 7 perc alatt megfőztem
(ekkor még kissé kemény, de így lesz pont jó :) kóstoljuk meg).
- Közben szedtem snidlinget,
illetve ekkor tudjuk a szezámmagot is megpirítani (száraz serpenyőben),
de ez nekem most készen volt.
Kész a tészta!
A tésztát közvetlenül a szószos serpenyőbe szedtem, ráraktam a cukkinit,
megszórtam a pirított szezámmaggal és az apróra vágott snidlingből is került rá
(a többi tálalás után a tányérra).







Thai jellegű cukkinis tészta

Hozzávalók


1 cs teljes kiőrlésű durumtészta (Linguine-dmbio)


1 db közepes méretű zsenge cukkini (vagy 2 kisebb)
2-3 ek kókuszvaj
2 dundi gerezd fokhagyma
2 ek méz
2 ek szezámkrém (dmbio)
1/2 cs szójaszósz (dmbio)
1/2 cs szezámmag
1/2 cs snidling (v. újhagyma)
tálaláshoz 
chilipehely





Jó étvágyat 😊







Virágzik a snidling a kertben 💮











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése