Follow by Email

2014. március 27., csütörtök

"Finomkenyér"




A "Hot-dog" kiflik bejegyzés után régi ismerős keresett meg, mondván 
"betelt a pohár, elegük van a bolti kenyérből, meg akar tanulni kenyeret sütni". 
Megbeszéltük, hogy segítek Nekik elindulni.



 



Tegnap kora reggelre hoztuk össze az első találkozót. 
Bekevertük az élesztőt és közben beszélgettünk a kenyérsütésről: 
emlékekről a gyermekkorunkból, meg a vágyaikról, milyen kenyereket szeretnének sütni,
az alapanyagokról és a kenyérsütéssel kapcsolatos szertartásokról.
Bár a cél, a részben teljes kiőrlésű lisztből készült sokmagos kenyér, 
most a legegyszerűbb bárhol kapható finomlisztből, élesztővel készült alapkenyérrel kezdtünk.
A képeken 2 adagból készült látható: a formakenyér az egyik adagból,
 a másikból lett a cipócska, a két zsemle és a kifli.





Az egyiket végig kézzel készítettük (kevertük, dagasztottuk), 
a másiknál az összekeveréshez használtunk egy teljesen egyszerű  "kever-dagaszt" gépet 
(olyan jó, ami a legtöbb háztartásban fellelhető, aminek az egyik tartozéka a habverő, a másik a spirál).
Az egyik tésztájához hozzáadtuk az olajat, 
a másikhoz nem adtuk hozzá, hanem a dagasztás során dolgoztuk bele.
Az egyiket szilikonfomában sütöttük, a többit sütőpapírral borított tepsin.
Hideg sütőben   -nem előmelegített-  kezdtük/indítottuk a sütést, az összeset egyszerre.


"Finomkenyér"
Az alapanyagok szobahőmérsékletűek (20 fok).

Hozzávalók
1)
200 g finomliszt
1 mk cukor
20 g friss élesztő
300 g víz
2)
300 g finomliszt
2 tk só
2 ek olaj

- Az élesztőt összekevertük a 200 g liszttel, a pici cukorral és a vízzel.
 Lefedtük és hagytuk, hogy elinduljon a folyamat (20-30 perc).
- Mikor kétszeresére dagadt, hozzáadtuk a maradék lisztet és a sót. Összekevertük.
- Hagytuk pihenni 10 percet.
- A munkafelületre borítottuk és alaposan átdagasztottuk. Letakartuk és hagytuk pihenni 15 percet.
- Újra átdolgoztuk a tésztát, cipóvá igazítottuk, letakartuk és hagytuk, hogy duplájára keljen.
- A megkelt tésztát(kat) kedvesen átdolgoztuk és megformáztuk, majd a szilikonformába, 
illetve a tepsire sorakoztattam. Kevés liszttel meghintettem őket.
- Betettem a hideg/nem előmelegített sütőbe  -a sütőbe 1 dl-nyi vizet tettem-  és megvártam 
még közel duplájára kelnek.
- Ekkor zsilettel tetejüket bemetszettem.
- A sütőt 200 fokra kapcsoltam  -minden maradt bent-  és 25 illetve 40 perc alatt megsütöttem.
(25 perc elteltével a apróságokat kivettem.) 
- A forró kenyereket (zsemléket, kiflit is) hideg vízzel, közelről lepermeteztem,
 majd rácson hagytam kihűlni.




A hideg sütőben kezdődő sütés indításról sokszor írtam, legutóbb itt:
 








8 megjegyzés:

  1. Ugyan hosszú évek óta magam sütöm minden napi kenyerünket, ezt az írást most mégis picit irigykedve olvastam. Milyen jó is lehet valakivel "együtt" kenyeret sütni, közben beszélgetni, mesélni... <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csipkerózsa <3
      Nagyon szeretek együtt sütni kenyeret, gyakorta van ilyen mulatság nálunk :) nagyon jó érzés megosztani azt amink van :) a kenyeret is, meg a tudás morzsákat is :)

      Törlés
  2. a teljes idő tartalom akkor úgy alakult, ha jól számoltam... 2 óra + sütés (40 perc)..... egészen barátságos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Beastie <3
      Köszönöm szépen :)

      Törlés
  3. Bizony :) csodás volt Ágival az együtt "lét". Köszönöm a szeretetteljes törődés, tanítást. Jó kis utazás volt, végén a fenséges, ízletes eredménnyel <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most még irigyebb vagyok. :-) És irigységből két szép nagy kenyeret is sütöttem ma: egy fehéret magunknak, egy hajdinalisztes-tökmaglisztes-zabpelyheset anyukámnak, hogy neki ne kelljen a hétvégén még sütnie is...;-)

      Törlés
    2. Kedves J. és M. <3
      Nekem is öröm volt Veletek!

      Törlés
    3. Kedves Csipkerózsa <3
      ha-ha :) nem vagy Te irigy, csak telve a szíved szeretettel :)

      Törlés