mindegyik részét felhasználják a főzéshez.
Májusban a friss hajtásokat pácolják, majd salátákhoz adva vagy a meze (előétel)
részeként szolgálják fel.
A szőlőleveleket rizzsel, hússal vagy hallal töltik, gazdagon fűszerezve.
A borról nem kell beszélnünk, az ital mellett, bőségesen használják főzéshez is.
A legérdekesebb számomra a szőlővessző felhasználása:
februárban, márciusban a szőlőmetszés szezonjában a lemetszett vesszőt
összegyűjtik, majd az év folyamán hússütésnél használják fel.
Nem, nem égetik el :)
hanem a sütőedény aljára helyezik, erre teszik a húst, így az nem ér bele a lébe,
és körbe ropogós kéreg sül rá.
Most pedig következzen a dolmades receptje.
Csakis olyan szőlőlevelet gyűjtsünk be, amit nem permeteztek,
vagy legalábbis nem vegyszerrel permeteztek.
A legjobb, ha ezt a szőlővirágzás ideje körül (május vége, június)
tesszük, ekkor még zsengék a levelek.
Persze egész évben készíthetünk dolmadest, a leveleket sós vízben lehet "befőzni"
vagy le lehet fagyasztani, illetve lehet fermentálni (most a kedvencem).
Egyforma nagyságú leveleket ajánlott szedni, de én ezt nem tartom be,
cseppet sem zavar minket ha nem egyformák a töltelékek.
Hagyományos görög töltött szőlőlevél
Hozzávalók
50-60 db
szőlőlevél
1/2 ek só
1 dl bor
1 nagy fej vöröshagyma v. 2 db közepes
olívaolaj
2 csésze kerek szemű rizs
1 csésze hosszú szemű rizs
1 csokor friss kapor
1 cs friss petreszelyem
1/4 csokor friss menta
3 szál újhagyma (zölddel együtt)
4-5 gerezd fokhagyma
1 db citrom reszelt héja (kezeletlen v. bio)
só
frissen őrölt bors
1/2 csésze olívaolaj
1/4 csésze friss citromlé
Előkészítés
1) A leveleket leszedem, leöblítem, majd forrásban lévő sós, boros vízbe dobom
és addig főzőm míg megváltozik a színük és elveszítik merevségüket.
Ekkor kiszedem és azonnal jéghideg vízben lehűtöm,
majd egyenként szűrőbe szedem és hagyom lecsepegni.
2) Elkészítem a tölteléket.
A hagymát apró kockára vágom, és -nem spórolva az olívaolajjal- megpirítom,
majd a kétféle rizzsel megfőzöm, közben sózom.
(A rizst előírás szerinti víz mennyiséggel főzzük, ha másképpen nem írják,
akkor általában 2x annyi vizet vesz fel, mint a rizs súlya.)
Legalább langyosra hűtöm, ha kihűl az sem baj.
A fűszernövényeket apróra vágom, majd a rizshez keverem, kóstolom,
ha kell sózom és bőségesen tekerek rá borsot.
(Másképpen: lehetséges, hogy a töltelék készítésekor a rizst nem teljesen főzzük meg,
csak félig (7-8 perc).
Ebben az esetben a 2. (amikor már betöltöttük, feltekertük) főzési ideje változik,
hosszabb lesz (+25-30 perc), hisz a rizsnek meg kell főni.
Nos, én teljesen előfőzöm, ahogy írtam, így tanultam anno Krétán, így csinálom.)
3) Töltés
A szőlőleveleket fonákkal felfelé magam elé fektetem,
majd 1-1 ek tölteléket teszek rá és feltekerem.
Szélesebbik végén kezdem, egyet ráhajtok, behajtom a két oldalát és feltekerem.
Lásd képek.
4) Párolás
Egy nagy serpenyő vagy lábas aljára szőlőleveleket terítek,
beleöntöm az olajat.
A töltelékeket szorosan egymás mellé
-a "varrott" oldalával lefele- belerakosgatom.
1 sor, 2 sor, míg el nem fogy.
Egy nagy lapos tányérral lefedem, rá a töltelékekre,
azaz leszorítom a tányérral a töltelékeket.
Ráöntöm a citromlevet és annyi vizet, hogy éppen ellepje.
Felforralom, majd alacsonyra veszem a hőt és 20 percig hagyom,
hogy a hő az egészet átjárja, magával víve az aromákat.
Így hagyom kihűlni, majd zárható dobozban a hűtőben várja meg,
míg jóízűen elfogyasztjuk.
A nem vegánoknak fokhagymás vagy sima görög típusú joghurttal kínálom.
A képeken látható padlizsánsaláta és krumplisaláta szintén görög ihletésű,
receptek külön posztban lesznek.
A dolmades a Fiam közreműködésével készült.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiTVVALqwdYsk0is1uZU28BI0QhYEQZeWcBbJFJycNfyZZxz2nHP9jydzIxcGnnKOuzqe9sxzrPm_WRbqodr-SYYEgwgqPFpwhZYupBEkAu6aeIEnz2fWVfzDMcA24fHyYQymQif66s6O50/s400/DSCF0076.JPG) |
Most tettem még a töltelékbe pirított napraforgómagot, de ez kihagyható. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVMExramGM2QFhukFVjncDRnWLjFYNiKy44-H4fQn8dqGJXv1Z2WrF0FGfxsWK2j_OplReDlUzgS-9cNv-mMLCCQhp_5R1C95lX6_U7GW6HCGmJA55jEMnumOgk0fnAdQwybOKQaaxKqJM/s400/DSCF0077.JPG) |
Még ófokhagyma, de az idei is megfelelő. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCQSDBnZoakvYGm8ppo2rAjheDbaEblHaLXWZC4N0tYub_sUG1CB7sTl9KkWSpyu7tCiilrQXHco_pfjXHDzsDiHIG_EmCZ7o6-OxKzdVKMdhUFZmTKKDhqBUZfn_E2gDHp6ZqPP0B0_0o/s640/DSCF0074.JPG) |
Zsenge újhagyma. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvbADSkn56eTY32aMVwcUlqlveqdj-xxf_cXMbF9TsrCSPrIPQ4ppYPgmMjGsxLc_zrb8qCtu915LvFMrnHf_4zTwCnoj9LfQWX8rNEed1A0R6B_Aoxal2gQcx1KOK1T88Lo3Z7V0Rmf03/s400/DSCF0136.JPG) |
Hagymaágyás már a chilipalánták társaságában. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgs9FDOJtsuSRPkrSTjaWkpTT6htm5ZEXoV9q4eZW6ftzsNe0zAtddQbhnnmNe2mf9gubd1HGkk17wheRWaNurhIlgZOsMAgkkYHARqQU2ll3CbY_nVSybAaZbudk49ZDl1b42ArWD81lzg/s400/DSCF0139.JPG) |
Kapor a paradicsomágyásban |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJEu4SJ4eSmY1U5phS8Wq-ZsA4OtBSmVoeVVLBS2tCHmUyocbZD2pKeWKY6JushxYCJAkbJgSzljsI7EgTM1tUGXrSMY-9a2sil-q58hjLlkG-k1vNRbsV9wJLtXPk89dMV0AATfHJ6aCd/s400/DSCF0144.JPG) |
Szőlő, szőlő, szőlő... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiHPP3-dJJfnZ2VJ46w2AZJNY9m5IPJ188DngFEb48gZqRFw1gcw0Mrriqnt8jTwCX4fttLrgcggo1K2FGt-6uhLM9YQ9F2CNM6ZodvRHprXmKw7j_g846YfTDL6_dC_tFoUSeyjetYws08/s640/DSCF0149.JPG) |
Menta és kapor, a háttérben levendula és zsálya virágzik. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgTbUyt6zFzK19mngVBX-2PtyieClxUzpZuOmj9IlfEbFlU3o8Anb7C-6InJF-kXaAVJ8VhfSuZOVQI0etccS4urAojiLyAtN_8L_ABtaaZSfwyr-mYJdepfYHaEje5bG2NtJkwiQmKzacl/s640/DSCF0151.JPG) |
Zsálya, kapor, menta, pipacs, hagyma, levendula, cickafark, sarkantyúka, büdöske, oregánó, pillangóvirág, estike... |