2013. november 16., szombat

Házi joghurt a palackban...




 A házi joghurt készítés, remek dolog. 
Igen sok bejegyzésben esett már szó róla (itt a blogon).




Készítek natúr joghurtot, ivójoghurtot, majd ízesítem a joghurtokat gyümölccsel, lekvárokkal, 
müzlivel, gabonapelyhekkel, stb.
A legtöbb esetben a jól bevált termoszos technikával készültek, pár héttel ezelőttig.
Kevés eszköz felhasználásával (ugye csak a termosz kellett, meg a kabátja
már 6-7 óra alatt az asztalra kerülhetett. 
Idővel viszont felmerült egy "gond".  
Mégpedig, hogy át kellett önteni a termoszból, amivel össze is törtem a joghurtot 
(ha egyébként is összerázzuk, akkor ez nem olyan érdekes) és napok múlva már nem volt "friss".... 
(ahol nagy a család ez sem gond, de  mi csak 3-an,
 és persze van olyan, hogy nem is kívánjuk).
Előfordult, hogy nem fogyott el 2-3 nap alatt. 
Nem jó az, ha folyamatosan tukmálja az ember a Családjára, egye meg ezt meg azt, mert van és 
ha nem, bizony elromlik. Így persze gyártottam a joghurtos kifliket meg kenyeret, de nem ezt akartam.
 A kérdés viszont foglalkoztatott....Hogyan tudom ezeket megoldani(?) 
Amennyiben a joghurtot egyadagos kiszerelésekben készíteném, aki felbontja meg is tudja enni. 
Nem csábítanék senkit túlfogyasztásra. 
Az 1-2 személyes adagokkal a minőség romlását is kiküszöbölhetném.
A felmerült ötletet, tett követte.
A végeredmény a várakozásomat is felülmúlta. 
A légmentes lezárásnak köszönhetően, a joghurt minősége sokkal jobb, és sokkal tovább eláll. 
Felbontás nélkül 1 hét múlva is tökéletes. 
Bár nyilván Égi vezérléssel sikerült ezt így megoldanom, többet kaptam, mint vártam. 
(A tartósítószer nélküli befőzést végig gondolva, a lényeg itt is a tiszta körülmények, a hőkezelés és a légmentes lezárás, ha ezek rendben vannak, akkor nem tud elromlani. Természetesen bizonyos időn belül.
Csak napokig kell hogy elálljon, de addig szeretném, hogy tökéletes minőségű legyen.)





 Most lehet hogy néhányan kinevetnek, de nekem (anyaként, feleségként, Apám gyermekeként) 
a legfontosabb dolgom a családom ellátása (nem a világ megváltása). 
 Hogy miért preferálom az otthon készülő joghurtot, nos arról meg már írtam.


 


 "Tartósított" joghurt


Tehát a lényeg.
- ~40 fokos tejbe belekeverem a joghurtot (500 ml 2-3 ek).
- Tiszta, jól záródó üvegbe vagy palackba teszem.
- Száraz dunsztba rakom és ott hagyom kihűlni (16-20 óra)
- Fogyasztásig bontatlanul a hűtőben tárolom.


  

 Részletesen:

Készítek olyan üvegeket, amelyeknek jól záródó tetejük van (mintha befőznék). 
Én két régi 1/2 literes joghurtos üveget neveztem ki erre, meg 2-2,5 dl-es befőttes üvegeket. 
Természetesen ragyogóan tiszták.
Egy kosárba előkészítek száraz dunszthoz (alul-fölül-körbe vastag réteg).
A tejet felforralom, vagy csak felmelegítem. 
(Attól függően, hogy házi friss tej vagy bolti tej, dönthetünk róla. Kinek mi tetszik jobban. 
Van aki el sem tudja képzelni, hogy nyers tejet igyon forralás nélkül, meg lehet, nem is bírná a "gyomra". 
Az nyugodtan forralja fel.) Vissza hűtöm 40 fok körülire.
A másik megoldás, hogy nem forralom a tejet, eleve csak 40 fok körülire melegítem.
(Lehet ezt érezni, de ha nem, akkor nyugodtan nyomjuk bele az ujjunkat, ha jó meleg akkor rendben).
Ekkor belekeverem a joghurtot, ami bolti vagy már az előző háziból félretett, 
(2-3 púpos evőkanálnyi mehet bele).
Rácsavarom a tetőt, összerázom, ha nem szivárog, akkor rendben.
Beteszem a száraz dunsztba.
Kész.
Már csak türelem kell, hogy a "baktériumok" véghez vigyék a feladatot. 
Pár óra (16-20 órát szoktam így hagyni) múlva kész a joghurt. (Ivójoghurtnak előbb is jó.)
Akkor kiszedem a "dunsztból" és sértetlenül berakom a hűtőbe.

Van még egy dolog amit ezzel a kivitelezéssel kaptam/nyertem: időt! 
Így ugyanis egy héten elég egyszer, a joghurt készítéssel foglalkoznom.
A légmentes lezárásnak köszönhetően a "palackozott" joghurtom 1 hét múlva is tökéletes, 
sőt annyira sűrű, hogy alig akar kijönni az üvegből.





Amit a házi joghurtokról írtam, itt találhatók:







20 megjegyzés:

  1. Ma reggelre készült el az első adag saját készítésű kecskejoghurtom. Ugyanezzel a technikával, ugyanezen elv alapján. És csodálatosan finom.:-)
    Szép hétvégét nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csipkerózsa :) jaj de örülök :) köszönöm, a megerősítést!
      gyönyörű napot!

      Törlés
  2. Szia! Én is így készítem, 2-3 dl-es kiürült lekvárosüvegekben, nálam is hasonló volt a felfedezés öröme :)még tovább könnyítettem a dolgomat azzal, hogy nem ágyazok meg neki dunsztban, hanem egy cipzáras hűtőtáskába teszem (az a thermotáska ami kívül vászon, belül pedig műanyagféle) és így rá a radiátorra, vagy nyáron a napos ablakpárkányra (vagy ennek híján közéjük egy forró vízzel teli üveg is tökéletesen megteszi, mert a táska benn tartja a hőt). Így reggel csak leemelem és kipakolom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kriszti!
      Köszönöm szépen :) Igen nekem is van ilyen hűtőtáskám, valóban dunsztolásra is szoktam használni :) A forró vízzel teli palack a közepébe is remek ötlet! Meg az egész ahogy leírtad :)
      Köszönöm a kiegészítést, reméljük egyre többen megörvendeztetik magukat a saját készítésű joghurttal !
      Örömteli napot!
      Mági

      Törlés
    2. Köszönöm a jó ötletet a táskára vonatkozóan, most jutott hozzám 😄

      Törlés
  3. Hát ez tökéletes! - ez volt az első gondolatom. Kiegészítette Kriszti a dunszt egyszerűsítésével, úgyhogy én is így csinálom ezután. Eddig is így készítettem, de a mennyiség nálunk is problémás volt. Keresek elő kis üvegeket, és indulhat a "joghurtüzem". Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Compot!
      Nagyon jó, remélem teljesen elégedett leszel!
      Szívből örülök, szép napot!
      Mági

      Törlés
  4. Komolyan? Ennyi az egész? Biztosan? Húúú - ez szuper - viszem is gyorsan, nehogy más elkapkodja előlem az ötletet :) Fantasztikus vagy! köszönöm

    VálaszTörlés
  5. mindent leírtak előttem már... úgyhogy csak köszönöm én is! nagyszerű vagy, kifogyhatatlan!

    lillácska

    VálaszTörlés
  6. Te egy kész csoda vagy!!!!!Ennyi mindenhez érteni!!!
    Csodás a bejegyzésed és hétfőtől újra veszek házi tejet és készítek joghurtot!!!!Köszönöm!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Örömmel Írom!! egyből sikerült,termoszos változat de nekünk van egy nagyszájú termosz 1 literes, pont méretes , a 40 fokot sima hőmérővel ,csak beledugtam próbaként pont 41 fokos volt, utána feltöltés összerázás , reggelre csodák csodája elkészült ,Pont ahogy szeretem, A DANON GÖRÖG csak kisinas mellette, Tuppeváre edényben tartottam , Szólómagőrleménnyel és mazsolával kevertem,vagy a Kolláth reggelivel ettem meg , ma hozzák a friss ZEBU zrt friss tejet , este újratöltés majd ha kifogy megint ugyanez ,Ja és 160Ft -os a tej,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. János <3 nagyon örülök :) Veletek :)
      Minta Papa vagy!

      Törlés
  8. szerinted működne laktózmentes tejjel és joghurttal is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lizi drága, nem próbáltam, de megéri a próbát. Logikusan gondolkodva szerintem nincs akadálya.
      Most bogarat tettél a fülembe :)

      Törlés
  9. Nagyon jol hangzik, teszek is egy probat a kozeljovoben.Vajon mukodne ez hazikeszitesu mandula-, zab- vagy kokusztejjel is??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edit <3
      Nagyon sokan készítjük így, sok a visszajelzés (van aki 2 hónapig felé se nézett a hűtőben, majd amikor kibontotta ámult csak el, mert nem volt semmi baja, csak savanykásabb volt :).
      Írtam a blogon kókusztejről és zabtejről, készítésükről (manduláról nem, de a napokban fogok dióról :) de palackozni nem palackoztam, mert nem tartottam fontosnak, ha akarod kipróbálom, vagy ha Te megcsinálod, kérlek mond el a véleményed.
      Csináljam?
      Szép napot!
      Mági

      Törlés