Bazsalikomos sült paradicsomszósz és füstös krémes padlizsánkrém,
alig langyosra hűlt ropogós kenyérhéjjal...
Persze hogy ő sem kívánt órákat a konyhában tölteni,
főleg nem dagasztani, kenyeret babusgatni.
A legegyszerűbben akarta megoldani,
hogy ízletes ropogós kenyérrel kényeztesse a családját és magát.
A tálba lisztet szitált, elkeverte a sóval, közepébe mélyedést nyomott az öklével,
beleöntötte a vizet és belemorzsolt egy darabka élesztőt.
Fakanállal lágy masszát kevert, majd összeforgatta a liszttel.
Meglocsolta egy kanál olívaolajjal, szétkente a tészta felületén.
Lefedte a tálat és hagyta, hogy a természet tegye a dolgát: megkeljen a kenyér.
2 óra elteltével bekapcsolta a sütőt, 200 fokra állította.
A munkalapot bőségesen megszórta liszttel, ráöntötte a megkelt tésztát.
Óvatosan, ne törjön. Könnyed, határozott mozdulatokkal dolgozott.
Szilikon spatula segítségével, 6 darabba vágta a tésztát, majd kettéhajtotta,
tekert rajta párat, míg végül úgy nézett ki, mint valami gyökérke.
Sütőpapírral borított tepsire emelte.
A tepsit betolta a már felforrósodott sütőbe, beállította az órát.
Tudta, hogy 33 perc múlva kikapcsolhatja a sütőt. Mindig ennyi idő kell.
Közben tette ami még hátravan, majd megterítette az asztalt.
1 óra múlva érkeztek.
Pont kész lett.
Gyökérkenyérkék
Hozzávalók
600 g kenyérliszt*
3 tk (laposan) só
480 g víz
30 g friss élesztő
1 ek olívaolaj
+
liszt, szóráshoz
*Adalékmentes magán malomból származó liszt.
- Egy az egyben finomliszttel,
vagy 40 % teljes kiőrlésű és 60 % finomra őrölt búzaliszttel illetve tönkölyliszttel,
vagy 30 % teljes kiőrlésű rozsliszttel és 70 % finomliszttel felcserélhető.
A szárazanyag-folyadék arányon így nem kell változtatni.
- A tészta dúsítható magokkal (napraforgómag, szezámmag, lenmag, tökmag, mák (nem darált).
Lehet beletenni chia magot:
ekkor egy evőkanál chia magot előbb el kell keverni három evőkanál vízzel.
- A kenyérmassza előző este is összeállítható, majd reggel lehet formázni és sütni.
Az eredmény mindig kicsit más, de mindig finom!
Jégtömb :)
Rebekánk szinte kizárólagosan ezen él. De jó lenne, ha közelben lennél, és sütnéd, sütnéd...Így megveszem reggelente.
VálaszTörlésKipróbálom, azt hiszem .
Köszönet, tudod:)
VRJúlia <3
TörlésJó lenne ha egymás közelében élnénk!
Próbáld ki,
és tudom.
Hálával köszönöm.
Á.
Juj, èn a közelben vagyok��
TörlésDélutáni programom kenyér sütés lesz :)
Juj, én a közelben vagyok 😉
TörlésDèlutáni programom kenyér sütés lesz :) Most aranygaluska kèszül.
Judit <3
TörlésTündér vagy!
Sajnos a menyem és a Kicsilány gluténérzékeny,így nem ehetik.Gyanús,hogy én is az vagyok,most kezdem a diétát.Pedig olyan jól néz ki!!!!
VálaszTörlésMamka <3
TörlésSajnálom.
Bízom benne, hogy legalább Te nem.
Ölelés Neked!
Á.
Ki kellett dobnom a maradék kenyeremet, mert a hőségtől penészes lett, és ezzel a lendülettel tegnap este bekevertem a a recepted szerint a tésztát és ma megsütöttem, most raktam fel én is, csodás finom lett, csakúgy faltam még melegen vajjal, paradicsommal.
VálaszTörlésAnikó <3
TörlésLáttam a képeket róla, valóban csodás lett!
Egészségedre drága Anikó!