Attól, hogy piacon vásárolok és szezonális alapanyagokból főzök,
még időnként becsúszhat olyan zöldség,
ami nem is szezonális és nem is a piacon vettem.
Senki sem ellensége magának, vannak kihagyhatatlan ajánlatok.
A minap a l..l-ben keresgéltem a zöldséges standon.
A karfiolok egymás mellett sorakoztak, a lila, narancssárga, zöld az egyik ládában,
a fehér a másik ládában.
Mindegyik ára ugyanannyi volt, hatszáz valamennyi.
A meglepetés akkor ért amikor az egységre esett a pillantásom,
ugyanis mindegyik darabra volt, a 40 dkg körüli színes és a nagyobbacska fehérek is.
Így vásároltam közel 2,5 kilós karfiolt, hatszáz néhány forintért.
Fűszeres sült karfiol
Hozzávalók
karfiol
olivaolaj
Fűszerkeverék
- szárított, őrölt fokhagyma
- chilipehely
- frissen őrölt bors
- füstölt fűszerpaprika
- só
- A karfiolt a leveleitől megtisztítottam, megmostam,
majd a kukta párolókosarába tettem*, egészben.
Vizet öntöttem alá, lezártam a tetőt és felforraltam.
A tüzet elzártam és így hagytam, amíg a fedőt már le tudtam venni.
(Ennyi bőven elég a karfiolnak, így marad roppanós.)
- A fűszereket összekevertem.
- A sütőt bekapcsoltam 170 fokra, légkeverésre.
- A karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobb darabokat ketté vágtam.
A vágott felét belemártottam egy tányérba öntött olivaolajba, majd a tepsire tettem.
A maradék olajat a tetejükre csorgattam, kb. teáskanálnyit mindegyikre.
Megszórtam a fűszerrel.
- Betoltam a sütőbe és 20 percet sütöttem.
Nekem semmi más nem kellett hozzá.
Ugyanakkor kínálhatunk hozzá
öntetet, salátát, illetve kínálhatjuk rizzsel, kölessel, hajdinával,
amivel csak tetszik.
* Amennyiben nincs kuktánk, előpárolás nélkül is elkészíthetjük,
ebben az esetben hosszabb lesz a sütési idő.
Természetesen fazékban is előfőzhetjük, ekkor viszont legyünk résen,
nehogy túlfőzzük.
🍋
Beérett a citrom.
A bent telelő citromfánk 1 db 235 g-os gyümölcsöt termett.
Most is virágzik, zöld citromok is vannak rajta.