Érzékszervekhez kapcsolódó pillanatképek. Vegetáriánus ételeinkről, kertünkről, minden másról. Egyszerűen, természetesen.
2012. augusztus 31., péntek
2012. augusztus 30., csütörtök
Szappan szappan szappan....
Háromféle:)...
...ha a vágy egyszer testet ölt és jó, akkor újabb és újabb vágy követi, majd tett:
többé szappankészítésben nincs megállás:)
Sorozatban gyártom a szappanokat, ez bizony varázslat a javából.
Csak az a 4 hét amíg ki lehet próbálni, hát az ne lenne olyan hosszú...
de sebaj nézegetni lehet közben is.
Csak az a 4 hét amíg ki lehet próbálni, hát az ne lenne olyan hosszú...
de sebaj nézegetni lehet közben is.
Nézegetem, rakosgatom, ki-be hordozom a kosárkámban, megfogdosom
(utána alapos kézmosás), megszagolgatom:)
(utána alapos kézmosás), megszagolgatom:)
Az első sós-levendulásnál már bőven letelt a 4 hét, kipróbálásra került, sőt azóta csakis azzal mosakszik mindenki, sőt én a hajam is vele mosom.
Nagyon érdekes volt, mert a negyedik héten az utolsó napokban változott legtöbbet:
megérett.
megérett.
Az illata jelentősen csökkent, igazából nem is levendula illata van,
hanem olyan tiszta illata, de tetszik, igaz nem levendula illatú, de jó:)
hanem olyan tiszta illata, de tetszik, igaz nem levendula illatú, de jó:)
Legközelebb a levendulásba, bizony sokkal több illóolajat kell tennem,
ha azt akarom, hogy érződjön.
ha azt akarom, hogy érződjön.
Nagyon jól habzik és a bőr utána olyan mintha a testápoló olajat is megkapta volna:
selymes, puha, bársonyos.
selymes, puha, bársonyos.
Hát ezeken a tapasztalatokon igencsak felbuzdultunk és
rögtön újabb háromfélét készítettünk a Fiammal.
rögtön újabb háromfélét készítettünk a Fiammal.
Egyet Ő talált ki, egyet én:) és készítettünk mósószappant.
Jó, hogy így is tudom hasznosítani a "maradék zsíradékot",
ráadásul ha minden rendben megy, akkor most már a mosódió és
más természetbarát szereim mellé jól betudom építeni.
(Amikor a mosódióhoz hozzájutottam a Mozsár utcában 9 éve(?), felnyílt a szemem,
azóta nem használok "szokásos" mosószereket, öblítőt stb.)

Nem volt már bennem félelem a lúg használatával kapcsolatban,
természetesen a biztonsági előírásokat betartottuk :)
Mindegyiket hidegeljárással készítettük.
természetesen a biztonsági előírásokat betartottuk :)
Mindegyiket hidegeljárással készítettük.
Mosószappan
1) Készült egy "sima" mosószappan: régebben használt libazsírból készítettük és ezen kívül csak napraforgóolajat, NaOH, tisztított vizet, tengerisót és lisztet adtam hozzá.
Egyet már le is reszeltem, de a próba mosáshoz megvárom a 4 hét leteltét, már csak pár nap.
(Utószó 2014. 11.27.
Bár ez a szappan elfogyott, de többet nem készítettem használt zsírból/olajból és nem is tervezem.
Friss zsírból is kipróbáltam, nagyon jó minőségű szappanok lettek,
de ugye vegetáriánus vagyok, így ebből sem készül több. :)
Mosószappan rendszeresen készül de növényi olajokat/zsírokat használok fel hozzá.)

*
Kamillás szappan
2) Ezt a szappan én állítottam össze, összetevői:
elszappanosított olívaolaj, kókuszvaj, kukoricaolaj.
Tengerisó, kókuszliszt, kamillatea, tisztított víz, kamillavirág, kamilla illóolaj
*
Csokis-mézes szappan
3) A Fiam ötlete :)
Összetevői: elszappanosított olívaolaj, kókuszvaj, szőlőmagolaj.
Tengerisó, kukoricakeményítő, kakaópor, tisztított víz, méz,
100 %-os tisztaságú narancs illóolaj.
Barátaim :) szappanozásra fel :)
2012. augusztus 28., kedd
Csokoládés pöfeteg
Gabriella konyhájából, pont úgy ahogy írta:)
""Csupa csokoládé, kívül enyhén ropogós, belül omlós, és nagyon-nagyon finom!!"" Egyetértek, bár én nem vagyok tömény csokoládé kedvelő, nem is magamnak készítettem:)
A Fiam ma gólyatáborba indult, többek között ezt adtam a kezébe, hogy szájában érezze az otthon ízét:)
Csokoládés pöfeteg
Hozzávalók
2 db tojás
100 gr házi vaníliáscukor
100 gr vaj
200 gr 60 %-os étcsokoládé
2 ek tej
1/2 cs foszfátmentes sütőpor (Alnatura/DM)
250 gr finomliszt
+
porcukor
Gabriella receptjétől egy dologban tértem el, megfeleztem a cukrot. Nekünk még így is édes volt, de aki szokott olvasni az tudja, hogy általában mindig felére redukálom a cukor mennyiséget.
Nekünk így kellemes.
A tojásokat habosra kevertem a cukorral.
A vajat felolvasztottam és beleraktam az összetördelt csokoládét. Hagytam, hogy megolvadjon és elkevertem a vajban. Éppen langyosan a tojáshoz adtam. Szintén belekevertem a tejet és a liszttel elkevert sütőport.
Folpack fóliába csomagoltam és a hűtőbe tettem 6 óra hosszáig.
A sütőt bekapcsoltam 175 fokra.
Két tepsit készítettem sütőpapírt borítottam rájuk.
Egy tányérba porcukrot szitáltam.
A tésztából kb. 3 cm átmérőjű gombócokat formáztam és a porcukorban megforgattam.
még nyersen |
Tepsire ültettem őket egymástól távol, hisz sülés közben megnőnek.
Én is 10-12 percig sütöttem.
Gabriella köszönöm receptet.
2012. augusztus 27., hétfő
Chili/csili a kertünkben. Paprika, mint gyógyító növény.
Folyamatos a "betakarítás" a kertből, sok mindent üvegbe zártam, legutóbb paradicsomlét,
lecsót, töltött paprikát, őszibarack dzsemet.
Aszaltam paradicsomot, szilvát, még régebben meggyet.
Naponta gyűjtök be fűszernövényeket, őket lecsipegetem és tálcán szárítom.
Többféle erős paprikát nevelek: cseresznyét, macskap....-t,
a frissen fogyasztásra valókból most kétfélét és 11 féle chilit:)
a frissen fogyasztásra valókból most kétfélét és 11 féle chilit:)
Nagyon szeretem/szeretjük az erőset, a chilit, ami elérhető volt számomra abból van a kertemben.
Fajtájuk/számuk évről-évre növekszik.
Folyamatosan szüretelem őket, meg is hálálják, azonnal gőzerőre kapcsolnak és ontják új virágaikat.
Amit nem fogyasztunk el frissen, azt megszárítom és pehelyt készítek majd belőle.
Sajnos a chilik többségét még 100 %-os pontossággal nem tudtuk beazonosítani.
Egy biztos, a világ legerősebbike (még) nincs közte.
( Ez utóbbiról (2011. év bajnoka:) érdekes információkat olvashatunk Cs. S. tollából. )
( Ez utóbbiról (2011. év bajnoka:) érdekes információkat olvashatunk Cs. S. tollából. )
Bevallom, én nem is vágyom rá, engem tökéletesen leizzasztanak a magyar paprikák
és tökéletesen elkényeztetnek az általam termelt, a család minden tagjának élvezhető,
még "elviselhető" kategóriába tartozó chilik.
Ezek azon kívül, hogy finoman csípősek, illatosak és zamatosak:)
A paprikafajták csípősségét az amerikai kémikusról elnevezett Scoville skálán mérik,
erről bővebben a Wikipedián olvashatunk és a Scoville táblázat is megtalálható.
Érdekességképpen a mi cseresznyepaprikánk a skála alján helyezkedik el
és az a bizonyos "világ legerősebbike" 800x erősebb.
Tudjuk, hogy az erős ízt a Kapszaicin okozza, amely a bőr hőérzékelő idegvégződéseit ingerli.
A kapszaicin fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik
és szerencsére ma már ez nem kérdés.
A világ számos egyetemén foglalkoznak vele, többek között a magyar egyetemeken is.
Örüljünk magyar orvosainknak.
A paprikával kapcsolatban a régiek közül talán két orvos nevét mindenképpen illik megemlíteni,
Hőgyes Endre nevét, aki izolálta a kapszaicint a XIX. században.
A másik nagy magyar orvos akinek sokat köszönhet a világ:
Szent-Györgyi Albert, aki felfedezte a C-vitamint a paprikában 1932-ben.
E tettét Nobel díjjal jutalmazták:)
A kapszaicinnel, mint hatóanyag leggyakrabban fájdalomcsillapító kenőcsök,
tapaszok kapcsán találkozhatunk, illetve kapható orrspray amely hatékony fejfájás,
migrénes fájdalmak csillapítására.
Paprika (Capsicum)
A paprika őshazája Mexikó. Állítólag, már 7000 ezer éve ismert(!) volt.
A legrégebbi azonosított leletek Ecuadorban kerültek elő, 6100 évesek:
chili magokat találtak őrlőköveken.
(A világ legnagyobb erőspaprika termesztő országa ma már India.)
A benne található csípős ízért felelős kapszaicint az emlősök nem igazán bírják, ezért nem
is fogyasztják, bezzeg a madaraknak nem árt, ürülékükkel pedig az újra vetést is megoldják.
A paprika gyógyító tulajdonságait már az indiánok ismerték, mindig is használták
fájdalomcsillapító, keringés élénkítő hatása miatt.
Az említett C-vitaminon kívül számos vitamin (A, B1, B2), ásványi só található benne, magas
az antioxidáns tartalma. Jó hír, hogy C-vitamin tartalma a savanyítás során is megmarad:)
Anyagcsereserkentő, zsírégető tulajdonsága miatt a fogyókúrák kedvelt alapanyaga.
A masszázsolajokat is gazdagítja, amit a "népszerű" narancsbőr ellen vetnek be.
A kapszaicint a szív és érrendszeri betegségeket megelőzendően, preventíven is ajánlják.
Megfigyelték és a népi gyógyászatban fel is használják, hogy erős paprika fogyasztása izzadást,
test hőmérséklet csökkenést idéz elő.
Fokozza a nyál és gyomornedvek elválasztását, serkenti az emésztést.
Élesíti a látást, antiszeptikus.
Rák megelőző hatását (gátolja a sejtburjánzást), magyar orvosok kutatásai is alátámasztják.
Gasztronómiai vonatkozása: a világ közel fele országában a konyha elengedhetetlen fűszere.
Magyarországon a fűszerpaprika a legtöbbet használt fűszer.
A saját kertemben termettek:

2012. augusztus 26., vasárnap
Stracciatella joghurthab
Joghurthab csokoládéforgáccsal és vaníliamagokkal.
Tálalásnál aki kért: hársvirágmézzel.
Tálalásnál aki kért: hársvirágmézzel.
Ezt a finomságot "K"-nak és "A"-nak ajánlom :)))
Bár Ti kedveseim nem pont így készítve ettétek, de az alap ugyanaz,
a tálalás pedig fantázia kérdése: akkor áfonyaöntettel, most pedig csokoládéforgáccsal :)
a tálalás pedig fantázia kérdése: akkor áfonyaöntettel, most pedig csokoládéforgáccsal :)
Péntek reggel telefonáltak, egy óra múlva jönnének...
- Lehet?
- Hát persze :) várunk :)
Hú, egy óra múlva? Kint már akkor 35 fok volt, (bent 24), ó mi legyen az ebéd,
ami mindenkinek, gyereknek, felnőttnek, idősnek megfelel, gyorsan elő tudom készíteni
abból ami van itthon, hisz ha megérkeznek Velük szeretnék lenni.
ami mindenkinek, gyereknek, felnőttnek, idősnek megfelel, gyorsan elő tudom készíteni
abból ami van itthon, hisz ha megérkeznek Velük szeretnék lenni.
Még desszert is kellene... sütni nem szeretnék -bár még egy muffin beleférne az időbe-
nem akarom a sütőt bekapcsolni, és lehet,
hidegebbre, könnyebbre vágynak majd a hőségben.
nem akarom a sütőt bekapcsolni, és lehet,
hidegebbre, könnyebbre vágynak majd a hőségben.
Végül Bolognai spagetti lett (volt még tárkonyos zöldbab leves, aki kért)
és joghurthab áfonyaöntettel.
és joghurthab áfonyaöntettel.
Megígértem, hogy ennek a pár perc alatt elkészíthető finomságnak
a "receptjét" felteszem ide.
a "receptjét" felteszem ide.
Stracciatella joghurthab
Hozzávalók
11 adag!
500 ml habtejszín
900 g görög joghurt
1/2 rúd vaníliarúd magjai
2 ek porcukor
100 g 80%-os étcsokoládé
-------------
hársvirágméz
A nagyon hideg tejszínt felvertem habnak, hozzáadtam a vaníliamagokat és a porcukrot,
majd alacsony fokozatra vettem a habverőt és belekevertem a joghurtot.
majd alacsony fokozatra vettem a habverőt és belekevertem a joghurtot.
A csokoládéból a zöldségtisztítóval forgácsot gyártottam és a habhoz forgattam kétharmad részét.
A maradékot a poharakba rétegeztem a habbal :)
Megjegyzés
- A tejszínt, joghurtot és a csokoládét is közvetlenül felhasználás előtt vegyük elő a hűtőből,
hogy teljesen hideg legyen.
hogy teljesen hideg legyen.
- Csokoládé helyett bármit tehetünk: friss gyümölcsöt vagy aszalt gyümölcsöt,
müzlit vagy kekszet, lekvárt vagy dzsemet, vagy gyümölcsöntetet.
müzlit vagy kekszet, lekvárt vagy dzsemet, vagy gyümölcsöntetet.
Kedves "A" és "K" az áfonyöntetet amit kóstoltatok a következőképpen készítettem:
Áfonyaöntet
Áfonyaöntet
kb. 300 g áfonyát lábosba tettem, villával itt-ott megnyomkodtam
- nem kell teljesen pépesre, csak legyen egy kevés leve -
hozzáadtam 1 ek nádcukrot és hagytam, hogy egyet rottyanjon.
Forrón üvegbe töltöttem, lezártam a csavaros tetővel, majd amikor kihűlt a hűtőbe tettem.

Felbontás nélkül így is eláll több hétig,
ha viszont valaki felbontja, akkor esélye sincs a túlélésre az öntetnek :)
hisz nagyon finom.
ha viszont valaki felbontja, akkor esélye sincs a túlélésre az öntetnek :)
hisz nagyon finom.
2012. augusztus 24., péntek
Rozmaringos gyümölcsös kenyérlepény (Focaccia)
Uzsonnára vártam vendéget, ezt készítettem.
Sós is, édes-savanykás is.
Illatos az őszibaracktól és a rozmaringtól.
A tészta pedig: omlós-roppanós az olívaolajtól a "kéreg", belül pedig selymesen puha.
Rozmaringos gyümölcsös kenyérlepény
Hozzávalók
előtésztához:
200 g finomliszt
1 cs szárított élesztő (Alnatura/DM)
300 g kézmeleg víz
1 ek méz
tészta:
az előtészta
+
200 g rétesliszt
155 g kenyérliszt (nagymama)
2 tk tengerisó
50 g e.sz. olívaolaj
3 ek friss rozmaringlevél
---------------------
+
2 db őszibarack
9 db mirabella szilva
1 mk nagyszemű Himalájasó
+
extra szűz olívaolaj
Az előtésztához az élesztőt krémesre kevertem a vízzel, majd a mézzel és a liszttel.
Letakartam egy folpack fóliával és 1 órát így hagytam, hogy felhabosodjon (24 fok).
Letakartam egy folpack fóliával és 1 órát így hagytam, hogy felhabosodjon (24 fok).
A rozmaring leveleket lecsipkedtem.
Hozzáadtam a kétféle lisztet, a sót és az olívaolajat és a rozmaringleveleket.
Géppel összekevertem (3 perc) majd 10 percen át kézzel dagasztottam.
Letakartam egy vászonnal és 5 percig pihentettem. Újra dagasztottam 3 percig.
Géppel összekevertem (3 perc) majd 10 percen át kézzel dagasztottam.
Letakartam egy vászonnal és 5 percig pihentettem. Újra dagasztottam 3 percig.
Cipót formáltam belőle, beletettem egy tálba, lezártam a folpack fóliával és 2 órát kelesztettem.
Fentebb írtam, hogy 24 fok van a konyhában, ha ettől melegebb van,
akkor lehet kevesebb idő is elég, hogy duplájára emelkedjen.
Fentebb írtam, hogy 24 fok van a konyhában, ha ettől melegebb van,
akkor lehet kevesebb idő is elég, hogy duplájára emelkedjen.
A barackot megtisztítottam és feldaraboltam. A sütőt 200 fokra kapcsoltam.
Kettő pitetálat készítettem, 1-1 ek olívaolajjal kikentem.
A tésztát enyhén lisztezett munkalapra borítottam, ketté vettem egyenként a kezemmel kerek lappá nyújtottam és kibéleltem a tálakat, úgy hogy pereme is legyen.
A tésztát enyhén lisztezett munkalapra borítottam, ketté vettem egyenként a kezemmel kerek lappá nyújtottam és kibéleltem a tálakat, úgy hogy pereme is legyen.
Tetejére raktam a gyümölcsöt és kevés rozmaringlevelet.
(Az a tapasztalatom, hogy sokkal intenzívebb íze van a rozmaringnak ha a tésztába gyúrom,
a tetején igaz csodálatos illata van amikor sül és ugye ropogósra sül, ami nagyon finom,
de a tésztában így nem érződik karakteres íze.)

Megszórtam a nagyszemű sóval és meglocsoltam olívaolajjal.
16 perc alatt sültek meg.
2012. augusztus 23., csütörtök
Kéksajttal töltött (kék)szilva vadmézzel
Itt a sósság a SAD-ra (Süss, Alkoss, Díszíts).
Sós is, édes is, gyümölcsös is.
A tetejükre egy kakukkfűvirágot tettem:)
Kéksajttal töltött szilva "vadmézzel"
A vadmézet "B"-től ajándékba kaptam, régóta tartogatom, hisz "R"méhész barátom is rendszeresen ellát finomabbnál-finomabb mézekkel, így erre csak most került sor:) Mindkettőtöknek köszönöm:)
Hozzávalók
2 marék szilva
1 doboz kéksajt (Castello gold*)
sűrű méz
A kéksajtot 2 órával előbb kikészítettem.
A szilvákat felvágtam és a magjukat kiszedtem, talpukat egy cseppet levágtam, hogy ne dőljenek fel.
A kéksajt megpuhult, egy villával krémesre kevertem.
A szilvákat megtöltöttem nyomózsák segítségével és tányérra ültettem őket. Mindegyikre kávéskanálnyi mézet csorgattam és kakukkfűvirággal díszítettem.
(*)
Ez a sajt szobahőmérsékleten teljesen megpuhult, így nem volt szükség arra, hogy tejszínnel fellazítsam. Persze ha másféle sajtot szeretünk, akkor lehetséges, hogy 1-2 evőkanál tejszínnel krémesre kell keverni:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)