Tengelic mentés

 Ebédhez közeledett az idő, készen voltam mindennel. 

Szólítottam a Fiúkat, s gondoltam, kihasználom a pár percet, amíg leérkeznek. 

Az eső ömlött. Szürkeség borult a tájra, a házban elég sötét volt. 

Fotózni szerettem volna, egy Jácintot, hogy a képpel üdvözöljem új látogatóm.

Kiléptem a teraszajtón. Kezemben a virág és a fényképezőgép. 

Természetesen odanéztem.

 Mindig odanézek, szeretem látni a sok-sok madarat, amint dúskálnak a jóban. 

A madáretető közelében "pont" egy "repülő" macskát láttam, amint éppen elkap egy kicsi madarat. 

Szóltam neki, magamhoz hívtam. S bármilyen furcsa, de madárral a szájában, hozzám jött. 

Nem először fordult elő, a jól ismert forgatókönyv szerint történt minden. 

Láttam, hogy él a madár, egy Tengelic.

 Pont olyan gyengéden, de határozottan tudja megfogni, mint a gyermekeit, annak idején. 

Megsimogattam és kértem, hogy adja ide. 

Ide adta. A szemében az a fajta kifejezés: hát persze, hisz neked hoztam.

A kezemben tartottam. Ájult, kicsiny, de meleg test, belesimult a bal tenyerembe.

A jobbal a cicát simogattam. Csodálatos teremtés. Örömet "akar" adni nekem.

A szívem megtelt szeretettel, ekkor még vággyal telt szeretettel: 

életben kell maradnod, gondoltam magamban :)

Bejöttünk a házba.

A Cica leült és tisztítgatta, szárítgatta csuromvizes bundáját. 

A Kutyi, rögtön kiszimatolta az idegen illatot. Megmutattam neki a mozdulatlan Madárkát. 

Imádkoztam. Előbb arra vágyva, hogy életben maradjon, később, bár hittel telve

 hogy így lesz, de már elfogadva, bármi lesz. 

Nem tudtam miért kellett így történni, és azt sem, mi lehet a célja.

Nem tudtam, miért kell megtapasztalnom.

A Fiúk már megérkeztek ebédhez. Egyáltalán nem csodálkoztak a "látványon",
 mindenkinek természetes volt, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt.

A segítségükkel tálaltam az ebédet, szépen sorjában.
A Madárka mindvégig a bal tenyerembe simult, de egyre melegebb lett, egyre élettel teltebbé vált.
Az ebéd végére, megmozdította icike-picike fejét. 

Akkor már tudtam, hogy sikerül életben maradnia.

Így is történt. Kb. fél óra telt el. Mocorgásba fogott, egyre élénkebb, érdeklődőbb lett. 

Egyszer csak éreztem:  kész a repülésre.

Felmentem a Fiúkhoz, hogy együtt éljük át a szabadon engedés élményét...

...mert az leírhatatlan élmény, amikor egy madár felrepül a kezeink közül :)

Kinyitották az ablakot, kitártam a kezem.

Ült még picit.

Majd, felrepült.

.

.

.

.

Erőteljesen suhant a levegőben. A 20 m-re lévő barackfán landolt.

Lementem, felöltöztem, kimentem megnézni.
Ott ült, nézelődött. 

Várt a pillanatra, hogy csatlakozzon a többiekhez. 

1 perc múlva, magabiztosan elrepült a sűrűn álló fák irányába. 

A eső még mindig zuhogott.

Szívem csordulásig telt hálával, örömmel.
Bejöttem és ölembe vettem "A" macskát. 

Megköszöntem az Égieknek, hogy részévé válhattam az eseményeknek.