Follow by Email

2013. február 28., csütörtök

Gyors Croissant reggelire



Megsütöttem másodszor. Mégpedig, ahogy ígértem. 
Este elkészítettem és reggel 6-kor sütőbe toltam. 


 


Megér egy külön bejegyzést :) nem mintha ez a technika nem lenne ismert.




Az első esetben amikor elkészítettem (mint a képek különbségén is látható) a belseje foszlós, puha, szétválasztható rétegekből állt, most 12 óra hidegtartás után, a belsejét már nem lehetett szétválasztani, 
az egész ritka, rugalmas tésztává állt össze (bocsánat, nem vagyok szakíró). 
Az első esetben, talán kicsit "szaftosabb", a 12 óra pihenés elteltével, talán kicsit "szárazabb". 
Mindkét esetben a külseje ropogós. Mindkét módszerrel nagyon finom. 
Aki szereti a croissant-t, készítse el, egyszerű, nem sok munka.

Aki elkészíti, de nem ízlik, vagy nehézsége adódik vele és van kedve meglátogatni....
 meghívom egy tízóraira, vagy egy délutáni találkozóra.




A receptet és elkészítés menetét, pontosan követtem az előbbi bejegyzés szerint.
Ahol eltértem:
- Néhány darabba fehér kókuszos csokoládé darabot rejtettem.
- Amikor tepsire került, nem kentem le a tojással, hanem egy-egy nagy fóliával takartam le, majd még egy vászonnal is leterítettem, könnyedén, nem nehezedtek rá.
A hideg kamrában töltötték az éjszakát (akinek nincs, annak a hűtőt ajánlom).
Reggel a meleg konyhába hoztam, bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, 
a süteményeket pedig lekentem a kissé felvert tojással.
A forró sütőben 12 perc alatt sültek meg. 
( A sütési adatok az én sütőmre vonatkoznak, lehetnek eltérések.)





Megjegyzés

A recept összesen 125 g vajat tartalmaz (és 90 g olajat), általában a hasonló tészták, 
ennek dupláját vagy tripláját.

A recept itt található:




A képen a Hóvirág dekoráció, nem ehető!!





2013. február 27., szerda

Mascarponés zellerpüré. Zeller, mint gyógyító növény.



A zeller csodálatos "sokattudó"  növényünk, mégis háttérbe szorul a konyhai felhasználása.
 A leveseken és egy-két salátán kívül alig kap szerepet, pedig, szinte egész évben elérhető.
Aromás, édeskés, fanyar ízű. 
Felhasználható levele, szára, gumója, magja (fűszerként és gyógyászati célokra).
A konyhai felhasználása sokrétű (lehetne): fogyasztható nyersen (ez lenne a legelőnyösebb, így érvényesülnének leginkább gyógyhatásai), párolva, sütve, főzve. 
Fűszerezhetünk zöldjével salátákat, húsokat, de italainkat is, pl. paradicsom ital/koktél.
Ihatjuk kipréselt levét, illetve leveléből, magjából tea is készíthető.
Személy szerint a zellernek nem tudok ellenállni :) nyersen szeretem rágcsálni,
ha kezembe kerül, szinte biztos, hogy a gyomromba is.
Legeslegjobban, a kertemben termett hatalmas szárát szeretem, csak úgy, mint a nyúl :)




Zeller (Apium graveolens)

  Gyógy-,  és fűszernövény.
Eredetileg Ázsiában és Európában volt honos, ma már világszerte termesztik.
 Három változata ismert, a nálunk leginkább elterjedt gumós, ezen kívül a halványított és metélő zeller.
Roppant kicsi a kalória tartalma (100 gr zeller 18 kal. tartalmaz). 
Nagyon magas a gyógyító illóolaj tartalma (főleg a levelében és magjában).
Jelentős a mész, foszfor tartalma, a vas, kalcium, magnézium, cink. 
Kiemelkedő a szerves Nátrium tartalma!
Levelében magas a C-vitamin, illetve a B1-, B2-, B6-, A-, E-, K- vitamin. 

 Erősíti az immunrendszert, fokozza a szervezet ellenálló képességét, általános erősítő.
 Szerepe lehet a vérszegénység csökkentésében és a daganatos betegségek kezelésében. 
Idegerősítő, serkenti az idegrendszer működését, nemi hormonképző hatása ismert. 
(Az ókori Görögországban, már afrodiziákumként tartották számon.)
Csökkenti a vércukorszintet.
 Kiemelkedő szerepe lehet a fogyókúrában, diétás étkezésben.
Lúgosító, csökkenti a savtúltengést, az elsavasodott szervezet reménysugara. Megtisztítja a májat, a nyirokrendszert. Javítja az emésztést, jó szolgálatot tesz emésztési zavarok, étvágytalanság esetén.
Tisztító hatású, segíti/serkenti a vese munkáját, vesetisztító, vízhajtó, vizelethajtó.
Javítja a vérkeringést, vérnyomást szabályozó szerepe ismert. 
(Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász, a vérnyomás csökkentésére ajánlotta.)
Gyulladást csökkentő, bevetik az ízületi gyulladás, húgyhólyag gyulladás, bőrgyulladás, bélgyulladás kiegészítő kezeléseként. Javallott még köszvénynél, reumánál.
Leírják még köptető tulajdonságát. Rekedt, fájó toroknál, légcsőhurutnál, a levét kortyolgatva a tünetek enyhülése következhet be.
Segíti a sebek, fekélyek gyógyulását.

Áldott állapotban ajánlott óvatosan fogyasztani.

(Többek között, a  "Reformkonyha" c. könyvből,
Javasasszony/Temesvári Gabriella könyveiből okosodtam) 


--------------------------------


Mascarponés zellerpüré

Hozzávalók

500 g zellergumó
fűszerek: tengerisó, frissen őrölt bors, 
esetleg szerecsendió, citromlé

A megtisztított zellergumót daraboltam és megpároltam.
A mascarponéval összeturmixoltam, fűszereztem.
Amennyiben túl sűrű lenne, a pároló vízzel a kívánt lágyságra állíthatjuk be.

Mindenhez finom, amihez pl. krumplipürét kínálnánk....



2013. február 26., kedd

Gyors croissant



Ezt a receptet nekem találták ki,
meg annak akinek a kerti munkával szintén megszaporodtak a teendői,
de attól a többi sem csökkent és a Család is enni kér, meg iskolába is kell vinni valamit. 
Ezen kívül azoknak, akiket eddig megrémített,
hogy egy jó croissant élvezetéért fél napot pepecseljenek. 
Mikor belefutottam a receptbe (nem kerestem, csak találtam :) rögtön tudtam, hogy jó lehet.
Ezentúl gyakrabban lepem meg a családom e finomsággal,
hisz a sarkalatos pont, az elkészítési idő, jelentősen lecsökkent. 

Nem csalódtam és remélem az sem fog, aki felbátorodik és elkészíti.




Ma is remek tavaszi idő volt, úgyhogy terveim  szerint folytattam a metszést, 
miután minden más délelőtti munkálataim elvégeztem.
Édespapának volt leves, a Férjem távol ebédelt, a Fiam pedig fél négykor érkezett. 
Fél kettő volt, amikor letettem a metszőollót és a konyhába penderültem,
hogy kész legyek mindennel. 
Kenyeret dagasztottam és sütöttem, egy könnyű sonkás-tojásos tésztát készítettem
és ezt a croissant-t.
Mire a kenyér megsült, kész voltam mindennel.
 Van már a blogon croissant, az is nagyon finom, de bizony sok-sok idő az elkészítése. 
Ez a gyors változat semmivel sem kevésbé jó, de töredék idő alatt elkészül.
S még egy jó hír: elkészíthető előre, pl. este és reggel csak sütni kell, vagy akár le is fagyasztható. 
Na, én ez utóbbi kettőt még nem próbáltam, de hétvégén megteszem.

Gyors croissant


 


Hozzávalók
1 csésze langyos tej (200 g) 
2 tk cukor
1 tk tengerisó
20 g friss élesztő
500 g finomliszt
0,1 l (90 g) olaj (nem extra szűz olívaolajat tettem)
2 db tojás
-------------
125 g hideg vaj
----------------
1 db tojás a kenéshez




A lisztet tálba mértem, a kezemmel belekevertem a cukrot és sót.
A közepébe mélyedést nyomtam és belemorzsoltam az élesztőt. 
Ráöntöttem a langyos tejet, a lendülettől össze is keveredett némi liszttel. 
Hagytam hogy az élesztő felfusson. 
Hozzáadtam az olajat és a 2 db tojást.
Összeállítottam a tésztát (keverőgéppel). 
Lisztezett munkalapra borítottam és kedvesen, szeretettel áthajtogattam, 
majd cipót formáltam belőle és letakartam. 
Hagytam pihenni 20 percet. 
Ekkor 8 részre osztottam, mindegyiket gömbölyítettem, kis cipócskákká.
Újra letakartam és újra pihentettem 20 percet.
Közben 7 vékony lappá osztottam a vajat.
Az első cipót szétnyomtam a tenyerembe, pont tenyérnyi nagyságúvá
és a közepére fektettem a vajszeletet.
Letettem a munkalapra és következett egy újabb kilapított kis cipó,
majd vajszelet, lapított cipó,  
vajszelet, és így tovább, egymás tetejére, végül az utolsó ellapított cipó.




Két kezemmel, simogatva lenyomtam az egész halmot.
 Nem nyomtam szét, csak annyira hogy összetapadjon.
Letakartam és 10 perc pihenő következett.
Előkészítettem két tepsit, sütőpapírt borítottam rájuk.
A tésztát 55 cm átmérőjű körré nyújtottam (csak enyhén kell lisztezni az alját) és 
16 egyenlő cikkelyre szabtam.
A felébe sajtot tettem, a másik felének gondolatnyi cukrot hintettem  a tetejére.
Feltekertem őket és lekentem a kissé felvert tojással.




20 percet pihentettem így, majd 180 fokon (légkeverés) 15 perc alatt mosolygósra, 
kívül ropogósra sütöttem. 




Belül foszlós, a rétegei egyenként szétválaszthatók. Nagyon jó :)




Itt az ideje, hogy hétvégi reggelen elvarázsoljuk a szeretteinket
 egy frissen sült croissant-tal.

:)






2013. február 25., hétfő

Elkezdődött...




Csütörtökön melegítően sütött a Nap, enyhe szellő lengedezett.
Tudom, hogy korán kell elkezdenem metszeni, mert gyorsan eljön a pillanat, 
amikor mindkettőnknek fáj, s nem megy tovább...
A ház előtt a délnyugati oldalon szoktam kezdeni, mert itt a legvédettebb, legmelegebb.
Hát elkezdtem, egész délután metszettem, az örökzöldek igazításának kivételével meg is lettem.
 Az arcom kipirosodott az izgalomtól, a tavaszi napsütéstől, az izmaim belesajdultak.
Pár óra múlva, éjjel havazni kezdett, tartott egész péntek estig. 15 cm hó hullott, szinte megbabonázva néztem az ágyásra. Többször takarítottam el a havat, hogy eltudjak menni a Fiamért az állomásra.
Este a havazást felváltotta az eső :)
A hó szombatra elolvadt.
Ma igaz borult, de kellemesen langyos volt a hőmérséklet. 
Fotóztam párat az új Látogatóimnak és egyet 
Mindenkinek :)

Az első Krókuszok :)




Reménykedem, hogy holnap folytathatom a metszést, következik a déli ágyás....



Üdvözlet "Zsuzso Konyhája"-nak



 Érezd jól Magad!
Köszönöm. 





Üdvözlet "Nóra Kladekné Megyesi"-nek



Köszönöm hogy erre jársz :)



Üdvözlet "Lívia"-nak



Köszönöm :)




2013. február 24., vasárnap

Grissini (kenyérrúd)




Barátnőm kérésére készítettem, hogy az általa készített csodálatos pástétomai kísérőjeként tálalja. 
Nem először arattak együtt sikert. Az Ő pástétomai és az én kenyérrudaim.  
Ő és én, mi is jó páros vagyunk.
Natúran, minden ízesítés nélkül készítettem, hogy tényleg a kísérő szerepét teljesítse
és ne váljon főszereplővé.




Grissini 

Hozzávalók
(Ennek dupláját készítettem.)


500 g finomliszt
1-2 tk tengerisó
1 mk cukor (vagy méz, nádcukor)
20 g friss élesztő
300 ml víz
50 g olívaolaj


 


A lisztet kimértem, elkevertem a sóval.
Mélyedést igazítottam a közepébe a kezemmel, beleöntöttem a langyos vizet,
beleszórtam a cukrot és belemorzsoltam az  élesztőt.
Megkevertem és meghintettem egy kanálnyi liszttel (a kimért lisztből).
Hagytam, hogy az élesztő felhabosodjon.
Hozzáöntöttem az olajat és összeállítottam a tésztát (keverőgéppel).
Hagytam 15 percet pihenni, ekkor enyhén lisztezett munkalapra borítottam és kedvesen áthajtogattam a tésztát, cipót formáltam belőle és letakartam a keverőtállal, hogy alatta duplájára keljen.
(Kb. 1 óra, a levegő hőmérsékletétől, páratartalomtól függ.)




A sütőt előmelegítettem 200 fokra, a tepsikre pedig sütőpapír fektettem.
A tésztát szétlapítottam és vékony (kb 1 cm x 1 cm), hosszú (kb. 30 cm),
 nem szabályos rudakat formáltam belőle.
Van ahol kicsit vékonyabb, van ahol kicsit vastagabb, mint 1 cm x 1 cm.
Így amikor fogyasztjuk, folyamatos a meglepetés,
kívül roppanós, belül puha a falat és rögtön utána teljesen ropogós.

A tepsikre rendeztem, kb. 10 perc alatt készre sültek.
Ha világosra hagyjuk, akkor a belseje puha, ha barnábbra sütjük, akkor az egész ropogós.
 Ki így szereti, ki úgy.

Fogyaszthatjuk pástétomokkal, vagy mártogathatunk vele sós krémeket,
 tekerhetünk rá egy szelet sajtot, van aki sonkát,
esetleg egy finom leves mellé is kínálhatjuk.
Önálló rágcsaként is megállja a helyét, ebben az esetben fűszerezhetjük a tésztát.
Keverhetünk a nyers tésztába friss, apróra vágott fűszereket vagy szárítottat,
nagyon apróra vágott olajbogyót vagy aszalt paradicsomot.
A rudakat magokba hempergethetjük sütés előtt, a kedvencem a szezámmagos és mákos :)







Tengelic mentés



 Ebédhez közeledett az idő, készen voltam mindennel. 
Szólítottam a Fiúkat, s gondoltam, kihasználom a pár percet, amíg leérkeznek. 
Az eső ömlött. Szürkeség borult a tájra, a házban elég sötét volt. 
Fotózni szerettem volna, egy Jácintot, hogy a képpel üdvözöljem új látogatóm.
Kiléptem a teraszajtón. Kezemben a virág és a fényképezőgép. 
Természetesen odanéztem.
 Mindig odanézek, szeretem látni a sok-sok madarat, amint dúskálnak a jóban. 
A madáretető közelében "pont" egy "repülő" macskát láttam, amint éppen elkap egy kicsi madarat. 
Szóltam neki, magamhoz hívtam. S bármilyen furcsa, de madárral a szájában, hozzám jött. 
Nem először fordult elő, a jól ismert forgatókönyv szerint történt minden. 
Láttam, hogy él a madár, egy Tengelic.
 Pont olyan gyengéden, de határozottan tudja megfogni, mint a gyermekeit, annak idején. 
Megsimogattam és kértem, hogy adja ide. 
Ide adta. A szemében az a fajta kifejezés: hát persze, hisz neked hoztam.
A kezemben tartottam. Ájult, kicsiny, de meleg test, belesimult a bal tenyerembe.




A jobbal a cicát simogattam. Csodálatos teremtés. Örömet "akar" adni nekem.
A szívem megtelt szeretettel, ekkor még vággyal telt szeretettel: 
életben kell maradnod, gondoltam magamban :)
Bejöttünk a házba.
A Cica leült és tisztítgatta, szárítgatta csuromvizes bundáját. 
A Kutyi, rögtön kiszimatolta az idegen illatot. Megmutattam neki a mozdulatlan Madárkát. 
Imádkoztam. Előbb arra vágyva, hogy életben maradjon, később, bár hittel telve
 hogy így lesz, de már elfogadva, bármi lesz. 
Nem tudtam miért kellett így történni, és azt sem, mi lehet a célja.
Nem tudtam, miért kell megtapasztalnom.
A Fiúk már megérkeztek ebédhez. Egyáltalán nem csodálkoztak a "látványon",
 mindenkinek természetes volt, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt.
A segítségükkel tálaltam az ebédet, szépen sorjában.
A Madárka mindvégig a bal tenyerembe simult, de egyre melegebb lett, egyre élettel teltebbé vált.
Az ebéd végére, megmozdította icike-picike fejét. 




Akkor már tudtam, hogy sikerül életben maradnia.
Így is történt. Kb. fél óra telt el. Mocorgásba fogott, egyre élénkebb, érdeklődőbb lett. 
Egyszer csak éreztem:  kész a repülésre.




Felmentem a Fiúkhoz, hogy együtt éljük át a szabadon engedés élményét...
...mert az leírhatatlan élmény, amikor egy madár felrepül a kezeink közül :)
Kinyitották az ablakot, kitártam a kezem.
Ült még picit.




Majd, felrepült.
.
.
.
.
Erőteljesen suhant a levegőben. A 20 m-re lévő barackfán landolt.




Lementem, felöltöztem, kimentem megnézni.
Ott ült, nézelődött. 
Várt a pillanatra, hogy csatlakozzon a többiekhez. 




1 perc múlva, magabiztosan elrepült a sűrűn álló fák irányába. 




A eső még mindig zuhogott.
Szívem csordulásig telt hálával, örömmel.
Bejöttem és ölembe vettem "A" macskát. 
Megköszöntem az Égieknek, hogy részévé válhattam az eseményeknek.



Üdvözlet "Éva"-nak




Éva, örömteli perceket nálam :)
Köszönöm.



Üdvözlet "Pipi"-nek



Kedves Pipi :) ölellek.




2013. február 23., szombat

Karobos kelt fonat. Karob hatóanyagairól.



Vendéget vártunk, a Fiam Barátja érkezett. 
Vöröslencse levest terveztem és csokoládés kalácsot.
Még időben eszembe jutott, hogy ez a drága Fiú, nem ehet csokoládét, ezért karobbal váltottam ki.
A karob, a szentjánoskenyér fa termése (lásd lent).




Karobos kelt fonat

Hozzávalók
Tészta
500 g finomliszt
330 g langyos tej
30 g friss élesztő
3 ek cukor
pici só
1 db tojás

Töltelék
5 ek karobpor
100 g cukor
100 g teavaj
1 tk fahéj


 


A lisztet átszitáltam, hozzáadtam a sót, a kezemmel megkevertem, majd a közepébe mélyedést nyomtam.
A mélyedésbe öntöttem a cukrot, a langyos tejet és belemorzsoltam az élesztőt.
Behintettem, egy evőkanálnyi liszttel és hagytam, hogy felfusson, habosodjon az élesztő.
Hozzáadtam az 1 db tojást és összeállítottam a tésztát (géppel, de kézzel is lehet).
Elég lágy tészta, nem kell megijedni.
Hagytam pihenni a tésztát 10 percig, majd lisztezett felületen, enyhén meglisztezve a tésztát is, 
áthajtogattam, kedves szeretetteljes mozdulatokkal. 
Ez azt jelenti, hogy nem kell gyömöszölni/gyúrni a tésztát, 
hangolódjunk rá, adja magát mit akar, hisz a tészta egy "élőlény" 
(ha elsőre ezt még nem is érzékeljük, fogjuk, csak idő kell, és megnyilatkozik :). 
Ezt 15 perc pihentetés után megismételtem, majd cipót formáltam belőle, és letakartam egy nagyobb tállal (én a dagasztótálat szoktam ráborítani). Hagytam, hogy duplájára keljen, ez 1/2-1 óra között lehet, szobahőmérsékleten (nálam 19-20 fok).
Elkészítettem a tölteléket:
a vajat megolvasztottam, belekevertem a cukrot, fahéjat és karobot. 
Nem csak belekevertem, hanem krémesre kevertem.
A megkelt tésztát 3 felé elosztottam.
 Egyenként kis cipót formáltam, letakartam és újabb 5 percet pihentettem.
Három cipócskát kinyújtottam egyenként (25 cm x 12,5 cm-es téglalappá). 
A karobos édes vajat, képzeletben 3 részre osztottam és mindegyik téglalapra szétkentem egy részt, úgy, hogy a tészta széle körben 1 cm szélesen szabadon maradt. Feltekertem őket, mint a bejglit.
  Egy zsilettel (amit csipesszel fogtam, de éles késsel is megfelel) hosszában kettémetszettem a tekercset, úgy hogy a végén 3 cm nem vágtam át.
Gyors, határozott mozdulatokkal összefontam a két tészta csíkot.


 


A másik kettővel is így tettem, tehát három külön fonatom lett.
A sütőpapíros tepsire keresztben pont elfértek.
Pihentettem őket 15 percet, majd a hideg (nem előfűtött) sütőbe toltam.* 
A sütőt (most) bekapcsoltam 180 fokra (légkeverés) és 21 perc alatt 
(ekkorra érte el a sütő a 180 fokot) készre sütöttem. 
A sütőt kikapcsoltam, az ajtót résnyire nyitottam és a kalácsokat a sütőben hagytam kihűlni.
A sütés félénél letakartam őket, hogy ne piruljanak túl.

* Nagyon jó tapasztalataim vannak a hideg sütőben történő sütéssel, 
vagyis amikor a sütőt nem melegítem előre.
Beteszem a tésztát (kelt tésztáknál lehetséges ezzel kísérletezni, de nem mindegyikkel), 
a nem előmelegített sütőbe. 
Amíg a sütő felmelegszik a tészta is kel, illetve meg is sül. Időt és energiát takarítok meg. 
Eddig még egyetlen esetben sem   -amikor e mellett döntöttem-  nem láttam kárát ennek a módszernek.
Ha valaki bizonytalan akkor ne válassza ezt, hagyja, hogy megkeljen a kívánalmai szerint, 
majd az előmelegített sütőben süsse gyakorlat szerint.
 Érdemes saját tapasztalatokat szerezni.



 
Karob (Ceratonia siliqua)

Mediterrán növény, amely legalább 4000 éve jelen van :)
A Földközi-tenger vonalában őshonos, virágzó örökzöld cserje vagy fa. 
A kétlaki fa 15 m, magasra is megnőhet. Fagytoleráns. 
Vadon és termesztve egyaránt előfordul.
Lehullott hüvelyes termése, az állatok kedvenc tápláléka, emberi fogyasztásra is alkalmas.


...kép forrása...


Néhány jellemzője:
Barna színű, jellegzetes illatú, édes.
Magas vitamin (A-, B1-, B2-, B3-, D vitamin), 
ásványi anyag (magnézium, vas, foszfor, kálium, mangán, kalcium, bárium, réz, nikkel), 
rostokban gazdag.
szénhidrát tartalma magas, édes
energiatartalma és zsírtartalma alacsony
gluténmentes
alacsony a fehérjetartalma
oxálsavmentes
nem tartalmaz koffeint

A bio táplálkozás által vált újra ismerté, a kakaó kiváltására. 
(Mifelénk..., mert hazájában sohasem feledték, csodálatos tulajdonságait.)
 Bár szerintem a jó kakaóval sincs semmi baj, de van amikor nem kakaót akarunk, hanem karobot. 
Mindent a maga helyén. Vannak persze esetek, amikor a kakaó helyettesítésére valóban kiváló, pl. kisgyermeknél, allergia esetén, akkor, ha valaki nem ehet kakaót.
Szárítva, pörkölve enyhén édes.
Por vagy szirup formájában a leggyakoribb. 
Az édesiparon kívül (csokoládé, kakaó pótlására, sűrítőanyag), 
az állatok takarmányozásában is fontos szerepe van.
Használja a kozmetikaipar és gyógyszeripar (mit nem).
Faipar, rendkívül keresett kemény fája.
Különféle használati tárgyakat is készítenek belőle és ékszert, rózsafüzért.
Bizonyos tanulmányok szerint a szentjánoskenyér megoldás lehet a csecsemők hasmenésének kezelésében,
és köhögések esetén is érdemes kipróbálni.

Érdekesség
A teljesen azonos méretű/súlyú magokat, régen mérőeszközként használták.
 Egyezményes megállapodás szerint 1 mag, 1 karáttal egyezett meg, azaz 0,2 gr.


Más érdekességeket is találunk itt, http://en.wikipedia.org/wiki/Ceratonia_siliqua.





Üdvözlet "Gasztro Mano"-nak



Köszönöm, hogy erre jársz :)




Üdvözlet "Kata Rigo"-nak




Kedves Kata, örülök Neked :)
Köszönöm.



2013. február 21., csütörtök

Hugh-féle sós zabpehely keksz....



... farkaselet konyhájából

Mikor megláttam Margarettánál, azonnal tudtam, hogy elfogom készíteni. 
Egyrészt, mert szeretjük a zabpelyhes finomságokat, másrészt már régóta terveztem valami hasonlót készíteni, csak mindig elcsábultunk az aszalt gyümölcsös "édes" variációk felé.
Másnap megsütöttem és következő nap el is fogyott. Így hát újra megsütöttem :) 
Tudtam, ha Margarettának ízlik nekem is fog, de a várakozást is felülmúlta.
Sok maggal készítettem és teljesen kiszárítottam, miután kissé megpirítottam.
Gyorsan el lehet rágcsálni, magában, saláta tetején, vagy egy szelet sajttal, vagy egy szelet zöldséggel, 
vagy mint Margaretta is ajánlotta valamilyen krémmel.
 Az első adag nálunk párolt zöldségek tetejére tördelve fogyott el.
Margaretta receptjétől minimálisan tértem el.
Nem volt itthon nagy szemű zabpehely, de volt 5 magpehely, így azzal váltottam fel. 
Kókuszolaj helyett, olívaolajat tettem.
Illetve, grammban mértem az olajat, vizet és a magokat.


 


Sós zabpehely keksz

Hozzávalók
200 g apró szemű zabpehely
100 g 5 magpehely (ez lehet a nagy szemű zabpehely, ahogy Boginál :)
10 g finomliszt
10-10 g fekete és fehér szezámmag, lenmag, mák, vadköles őrlemény
 (összesen 50 g de nincs jelentősége, lehet több vagy kevesebb)
50 g apróbb szemű tökmag
tengerisó
frissen őrölt bors
75 g extra szűz olívaolaj
200 g forró víz

A szárazanyagokat kimértem egy tálba, a közepébe öntöttem az olívaolajat és annyi forró vizet, 
hogy összeálljon a keverék. (Közben kevertem egy fakanállal.)
A sütőt bekapcsoltam 180 fokra állítottam (légkeverés).
10-15 percig pihentettem, majd egy sütőpapírral borított tepsire halmoztam, a fakanállal nagyjából eligazítottam. Ráterítettem egy folpach fóliát és 3-5 mm vastagságúra nyújtottam.
A fólián keresztül egy műanyag spatulával (vonalzó is jó ötlet) feldaraboltam, úgy, hogy nem vágtam szét csak mélyen bejelöltem. (Szaggatni is lehet, nekem ez volt az egyszerűbb.)




A forró sütőben 13-15 percet sütöttem, majd elzártam a sütőt, az ajtót résnyire támasztottam, 
és hagytam, hogy a kekszek teljesen kiszáradjanak.
Amikor kihűlt, légmentesen lezárható üvegbe pakoltam és tárolom.






2013. február 19., kedd

Mascaponés mézessüti golyók



A maradék, "elegáns" felhasználása.




Említettem már, hogy Édesanyám nem csak a családot látta el finomságokkal, hanem a Barátokat is, sőt megrendelésre is sütött, készített süteményeket, tésztákat. Többek között nagyon szerették a különféle zserbóit. A zserbót mikor felszeleteltük, igen sok széle maradt, ami normál esetben elfogy egy családban, de olyan mennyiségben nem, illetve el voltunk telve, ezért megmaradt.

Édesanya, összegyűjtötte egy vajlingba (a napi mennyiséget), meglocsolta rummal, ráborított egy üveg lekvárt, hozzáadott egy adag vajat, kakaóport, vaníliát, vagy citrom héját, fahéjat, mikor-mit. 
Összegyúrta, kis gombócokat formált belőle, a közepébe egy meggyet, mazsolát, mogyorót rejtett, majd megforgatta morzsában, kakaóporban, kókuszban, mogyoróban, 
ami éppen passzolt hozzá, vagy kéznél volt.

Imádták, akik kóstolták. 
Ezek voltak a legnépszerűbbek a gyermekek körében egy összejövetelen, vagy lagziban.

Ha marad valamiből maradék én is "hasznosítom".
Most, a mézeskalácsokkal tettem ezt.




Mézeskalács golyók

Hozzávalók
250 g mézeskalács (felváltható bármilyen keksszel, babapikótával, süteményszéllel)
200 g házi mascarpone (tejszínkrém)
3-4 ek erős, testes espresso kávé 
kakaópor és karobpor

A mézeskalácsokat morzsává őröltem.
Hozzáadtam a tejszínkrémet és annyi kávét, hogy közepes állagú, nem kemény és nem lágy tésztát kapjak. Ez nekem 3 evőkanál kávé volt.
Összegyúrtam és 25 gombócot formáztam belőle.
A felét kakaóporban, a másik felét  karobporban forgattam meg.

 A mézeskalács illatos, fűszeres, benne van minden, ami "jó", így nem kívánt semmimás hozzávalót.




Nekünk a karobos ízlett jobban, bár a kakaó keserűsége illet a mézes édességéhez, 
de a karob aromája harmonikusabban illeszkedett az összízhez, nem tolakodott,
 inkább alátámasztotta azt.  






Üdvözlet "oximoron"-nak



Kellemes időtöltést nálam :)
Köszönöm.


Ametiszt

Üdvözlet "Beáta Mirkó"-nak



Örömmel köszöntelek :)
Köszönöm.



Aszalt gyümölcsös sült cékla



Aszalt szilva, mazsola, méz, vaníliás/fahéjas balzsamecet, mindez a céklát fűszerezi.
Némi krumplit adtam hozzá és összesütöttem/pároltam.
Mennyei köret, bár mi főételnek ettük.





Céklát még lehet kapni, ehetjük sülve-főve és készíthetünk belőle italt, már aki szereti.
Egy-két ötlet:




Aszalt gyümölcsös sült cékla

Hozzávalók
1 kg cékla
1/2 kg krumpli
100 g aszalt szilva (házi, ami ugye szárazabb, de jó a nem házi is)
50 g mazsola
3 ek vagy ízlés szerint balzsamecet* vagy almaecet
1 ek méz**
tengerisó
frissen őrölt bors
egy csipet chilipehely 
2 ek vaj
3-4 ek olívaolaj

A zöldségeket megtisztítottam és felszeleteltem: a krumplit kockára, a céklát hasábokra.
A vajat és olajat összemelegítettem, majd ráborítottam a zöldségeket. Kevergetve pirítottam, majd hozzáadtam az aszalt gyümölcsöket és fűszereztem. Tovább pirítottam, majd 3,5 dl vizet adtam hozzá és készre, de roppanósra pároltam (a végére a víz is elpárolog).


Mind az öt alapízt megtaláltuk benne :)

 *A balzsamecetet, magam fűszereztem bő egy éve, elképesztő ízkavalkáddá érett.
Újra jön az ecet készítés ideje, írok majd róla, de addig is, EZT javaslom elkészíteni, hisz a balzsamecetet, úgysem mi készítjük, fűszerezni kell(lehet) csak.
Így: 3 dl balzsamecetbe tettem 2 rúd fahéjat és 2 rúd vaníliát
(az a vaníliarúd is megfelelő, aminek magjait már felhasználtuk másba). Ennyi.
(Ahogy fogy, újra feltölthetjük ecettel, később kiegészíthetjük újra  fűszerekkel.)

** (amit elsősorban most nem a gyógyhatásai miatt teszünk a sülő zöldségekre,
hisz ilyen magas hőfokon az aminosavak és vitaminok egy része károsodik :)