Follow by Email

2011. december 30., péntek

Sajtos rúd






A baráti körünkben ( már azok között akik megkóstolták ) legenda kering róla.
Természetesen a recept Édesanyámtól származik, csupán egy pirinyót változtattam rajta.
Az eredeti még zsírral, majd margarinnal készült, de én ezt lecseréltem vajra.
Én zsírt nem fogyasztok, a margarint pedig nem tartom ember számára fogyaszthatónak.
Tehát a mi háztartásunkba tudatosan nem kerül, de ha valaki olyan dologgal kínál amiben az van,
hát 1x - 1x nem halunk meg tőle.

Hozzávalók
300 g liszt ( univerzális vagy finomliszt )
200 g vaj
190 g tejföl
2 mokkáskanál tengerisó

Tetejére
100 g reszelt sajt
 1 tojás


A lisztet egy tálba szitálom, beleteszem a sót és a szoba hőmérsékletű vajat,
a két kezem között összemorzsolom őket. Végül hozzáadom a tejfölt és összeállítom a tésztát.
Figyelem: a tészta ragacsos, de nem maradt ki a tésztából semmi,
nem kell több lisztet hozzáadni, így jó ahogy van!

Egy folpack fóliát kiterítek a pultra és egy spatula segítségével rárakom a tésztát.
Hűtőbe teszem minimum 12 órára! Ez idő alatt a tészta összeérik.
Én általában délután vagy este készítem össze és másnap sütöm, de a hűtőben több időt is kibír,
sőt le lehet fagyasztani is a nyers tésztát, de én nem szoktam.
Szóval, sütés előtt előkészítem az 1 tojást, kissé felverem, megreszelem a sajtot
 ( de még jobban szeretem közvetlenül a kinyújtott tészta tetejére reszelni),
bekapcsolom a sütőt 180 fokra és előkészítek két tepsit, sütőpapírral kibélelve.
Csak ezután veszem ki a tésztát a hűtőből.
A becsomagolt tésztát csak lazán átnyomkodom, csak picit.
A nyújtó deszkát alaposan meglisztezem ( ez fontos, hogy ne ragadjon le ) rárakom a kicsomagolt tésztát, tetejét is meglisztezem és kb. fél cm vastagságú, téglalap alakúra nyújtom.
Megkenem a tojással és rászórom a reszelt sajtot.
Egy derelyevágó segítségével felszeletelem max. 1 cm széles, tetszés szerinti hosszúságú rudakká.






Tepsire rakosgatom egy lapáttal. Rögtön beteszem a forró sütőbe, kb. 9 - 10 perc alatt megsütöm.
Ha világosabbra hagyom, akkor a belseje picit " lágyabb, krémesebb " 
ha ilyen színe lesz mint a képen, akkor teljesen ropogós.




Én mindig dupla adagot készítek, sejtik miért.................




2011. december 29., csütörtök

Zsömle






Sülnek, sülnek...



Az ugyanúgy készült, mint itt írtam.
Hozzávalók
1.
25 dkg univerzális liszt
2 dl hideg víz
1 teáskanál méz
1 dkg élesztő
 2.
majd 12 óra múlva még
30 dkg teljeskiőrlésű hatmagos liszt
3 ek búzacsíra
0,5 dkg élesztő
1 dl víz
2 mk. tengerisó.

Most 9 hengert formáztam belőle, aminek tetejét pengével bevágtam és vízzel megspricceltem.






Stollen



Az "elfelejtett" sütemény, persze nem a világ felejtette el, hanem mi, a család, leginkább én.




Szerencsére akkor feledkeztem meg róla, amikor készen, becsomagolva, a kamra polcán,
biztos helyen várta az ünnepet.
Történt, hogy a férjem kérte: készítsek valami finom dolgot/dolgokat, amivel megajándékozhatja a barátját. Tekintettel, hogy sejtettük az Úr szeretni fogja a gyümölcsös - magos csemegét és máskülönben mi is szeretjük, hát egyszerűen kettőt sütöttem, megfeleztem a tésztát.
Az idén a választás a Stollenre esett.
Az ajándékozott megkapta, a süti párja pedig az említett helyre került.
A Karácsony forgatagában ugye volt bőven mit csipegetni, hát teljesen elfeledkeztem róla,
most pedig megtaláltam.
Így számunkra is ajándékként szolgált.




Íme a recept.

Hozzávalók
300 g univerzális liszt
200 g rétesliszt
100 g Vaníliáscukor ( házi )
1 csipet só
1 dl hideg tej
10 ek. tejföl
3 ek méz
20 g friss élesztő
130 g puha vaj
1 Vanília rúd magjai
1 narancs reszelt héja
250 g aszalt gyümölcs ( áfonya, datolya, sárgabarack, mazsola, kandírozott narancshéj )
100 g negyedelt dió, egész mogyoró és pisztácia


Elsőként az aszalt gyümölcsöket meglocsoltam 5 ek. Rumtopf rumjával.
A liszteket tálba szitáltam, hozzáadtam a cukrot, sót és elkevertem.
A hideg tejet, tejfölt, mézet és élesztőt szintén összekevertem, majd ráöntöttem a szárazanyagokra 
és elkezdtem dagasztatni a géppel. Közben belereszeltem a narancs héját és a Vanília magokat is hozzáadtam. Végül következett konyha hőmérsékletű vaj és megvártam 
még szép fényes felületű tésztává állt össze.
A lisztezett nyújtótáblára tettem, hagytam negyed órát pihenni, majd kilapogattam a kezemmel
 téglalap alakúra és ráterítettem az összekevert magokat, aszalt gyümölcsöt. Feltekertem a tésztát, újra hagytam pihenni negyed órát, majd kettévágtam a hengert. 
Egyenként kilapogattam, egyenként megformáztam és az előre elkészített ( 8 x 18 cm ) 
papír sütőformába tettem. Beborítottam folpackkal és a hűvös kamrában ( kb. 10 fok ) 
kelt 36 órát, tehát másfél napot.
Sütés előtt 1 órával bevittem a meleg konyhába. A sütőt előmelegítettem 175 fokra ( légkeverés ) 
majd 35 perc alatt megsütöttem őket.
Még forrón lekentem vajjal és vastagon porcukorral szórtam meg.





2011. december 27., kedd

Termések

Miután elkészültek a téli díszek, rendbe tettem a " termések " dobozt.
 Az elmúlt évek alatt úton - útfélén vagy  kirándulásaink alkalmával vagy innen - onnan összegyűlt szebbnél - szebb terméseket rendezgettem. Gyönyörködtem a sokszínűségükben, gondoltam megosztom.










2011. december 26., hétfő

Konfitált, aszalt szilvával töltött pulykamell




Egy hirtelen gondolattól vezérelve döntöttem úgy,
hogy a család egyik kedvencét ezzel a módszerrel fogom elkészíteni.
Előző években, miután megtöltöttem a pulykamellet,
kívülről vékony szalonna (bacon) csíkokkal borítottam be.
Tepsibe fektettem alufólia tető alá, vagy jénai tálba amire fedő is került, vagy sütőzacskóba.
Amíg sült, végig izgultam és reménykedtem, hogy ne száradjon ki.
A zsírban abált (sült) hús sikereimen felbuzdulva, vállaltam a kockázatot
(még sem lesz jó, szétesik vagy kioldódnak az ízek, stb.), hogy tegyek egy kísérletet
és kipróbáljam hogyan viselkedik a köztudottan száraz hús.
Zseniális ötletnek bizonyult!



Így csináltam: vettem egy 1 kg-os pulykamellfilét.
" Protekciós" darab volt, pont olyan amilyet képzeltem.
Felszúrtam az egyik végéről és egy fakanál segítségével,
 amennyire lehetett kibővítettem az üreget.
Az előre elkészített 20 dkg aszalt szilvát beletömködtem.
(Tetszés szerint lehet a szilvát előtte fűszerezni pl. Szegfűszeg, Fahéj, Vanília, Bors stb.)
 A hús nyílását a Fiam bevarrta, én pedig szorosan, mint egy kötözött sonkát, körbe kötöztem. Bemasszíroztam sóval és éjszakára a kamrába került.
Reggel a fazék aljára rácsot tettem, ráfektettem a sótól letörölgetett töltött hús darabot
és annyi kacsa zsírt mertem rá, hogy ellepte.
Indukcióslapra helyeztem az edényt, majd 600 watton, fél óra múlva  400 watton,
2 óra alatt készült el. A zsírban hagytam kihűlni.
Szeletelés előtt a zsírból kivettem, a fölösleges zsiradékot eltávolítottam
 a kötözőzsinórral együtt.
Másnap, hidegen kb. fél centi vastag szeletekre vágtam és hidegen is tálaltam. 
Hú.... a hús vaj puha, omlós, szaftos lett, az aszalt szilva benne illatos, ízletes krémes.
Egyáltalán nem száraz, szerintem semmilyen más eddig próbált technikával
 nem értem még el ilyen eredményt.
 Csak így, ezután.


Töltött káposzta hús nélkül






20 éve nem eszem húst, a töltött káposztáról viszont nem akartam lemondani.
Muszáj volt kitalálni, hogyan készítsem el hús (és szója) nélkül.
A füstölt sajttal és a fűszerekkel remek lett.




Töltött káposzta hús nélkül

Hozzávalók
2 kg ( házi ) savanyított káposzta
1 haraszt ( kb. 20 levél )
50 dkg reszelt sajt vegyesen
(10 dkg parmezán sajt, 20 dkg ementáli, 20 dkg füstölt)
50 dkg töltelékbe való rizs előfőzve
fél fej füstölt fokhagyma
őrölt pirospaprika
chili
frissen őrölt bors
vega v. házi fűszerkeverék
2 egész tojás
3 babérlevél
3 evőkanál paradicsomsűrítmény
5 citrom kocka a Marokkói citromból
1 nagy v. 2 kisebb hagyma



Elkészítem a tölteléket: a rizst előfőzöm sóval és 1 - 2 babérlevéllel
(nem muszáj teljesen puhára), vagy leforrázom vízzel ( 3 dl majd még 3 dl ).
Utóbbi esetben hagyom egy negyed órát, hogy kicsit magába szívja a vizet és hűljön.
Hozzáadom a fűszereket
( ízlés szerint: só, bors, paprika, chili, házi ételízesítő, reszelt fokhagyma, most füstölt ),
a két egész tojást,
elkeverem és óvatosan beleforgatom a reszelt sajt keveréket, csak lazán!
Megtöltöm az indázott káposzta leveleket.
A kukta aljára 4 -5 ek. olajat öntök és egy sor káposztát rakok,
erre rakosgatom a töltelékeket, majd beborítom a  káposztával.
A rétegek közé elhelyezem a négybe vágott hagymát, a citrom kockákat, babérlevelet.
Egy lábosban elkeverek 5 ek. olajat, 2 ek. fűszerpaprikát, ízlés szerint borsot, chilit,
fűszerkeveréket, a paradicsomkrémet és vizet, majd a káposztára öntöm.
A víz annyi legyen, hogy a töltelékeket ellepje, kb. 6 dl.
Lefedem és 20 perc alatt készen is van.
(A kuktában 20 perc, fazékban attól függ a főzési idő,
mennyire szeretjük puhára főve a káposztát kb. 40 perc.)



Megjegyzés
- A káposzta savanyúságától függ, hogy leöblítem-e, felhasználás előtt.
- Ha nincs savanyított káposztafejem, akkor egy nyers káposztafejet leveleire szedek
és leforrázom sós vízzel, ezt töltöm meg.
- Úgy is szoktam készíteni, hogy nem a káposztalevélbe töltöm a tölteléket,
hanem a szálas káposztából fogok egy adagot,
 belesimítom a bal tenyerembe ebbe helyezem a tölteléket,
majd rásimogatom a káposztát,
magyarul a szálas káposztába csomagolom be a tölteléket.







2011. december 25., vasárnap

24.-e után

Ebben az évben már a Fiam is igen aktívan vett részt az előkészületekben. Igaz máskor is segített, de most volt amit teljesen a saját elképzelése alapján oldott meg. Pl. csokik, mézeskalács, mézeskalács házikó, asztal dekorálás, fenyő díszítése...
Néhány képpel megörökítettem.




Az asztaldísz részlete


Készül az asztal dekorációja...



Esti fények






Táblás csokik





A sikerre való tekintettel egy-két csoki ötlet.



A férfiak szerették a borsos - rózsaborsos - mogyorós variációt



Aszalt piros áfonya - mandula



Mézes puszedli - mogyoró - mézes fűszerek



Fehér csoki  - mézes puszedli - kandírozott narancshéj



Fehér csoki  - liofilizált málna - pisztácia



A csoki táblák alapját ( sötét 75 - 82 % os ), ( fehér vanília magos ) svájci csoki képezte,
amit gőz fölött felmelegítettünk, majd a melegről leemelve a konyhapultra téve,
újabb csoki darabok beledobálásával visszahűtöttünk ( temperáltuk ).
A pultra kifeszítettünk egy folpack darabot, erre kanalaztunk csoki masszát,
elsimítottuk és megszórtuk tetszőlegesen az előre elkészített magokkal,
gyümölcsdarabokkal, fűszerekkel.
 Ez után, már csak meg kellett várni még megszilárdul.
Daraboltuk és celofán zacskókba csomagoltuk.



2011. december 23., péntek

Karácsonyi tea




Az Ünnep közeledtével elkezdem a tea hozzávalóit gyűjtögetni (pl. Csipkebogyó),
szárítgatni (almakockák), beszerezni a fűszereket.
Mikorra elérkezik az utolsó hét, minden együtt van, hogy összeállítsam
a Karácsonyi teakeveréket.
Barátaimnak csomagolok belőle, hogy ki - ki az otthonában,
 a családja körében de mégis " Együtt " teázzunk.
Alapjaiban mindig ugyanaz, de egy kicsit mindig más az összetétele.




Csipkebogyó, almakocka, narancshéj, mazsola, Borókabogyó ( most ), Fahéj, 
Vanília, Csillagánizs, Szegfűszeg, Kardamommag


Teázzanak Velünk!


Az idei évben, én is kaptam Házi teát. Köszönöm V.



A Családi BEJGLI



Karácsonykor és húsvétkor mindig volt és van az " asztalunkon " bejgli, mert szeretjük.
Igaz jól esne év közben is,  hisz,  bár mikor képesek lennénk bejglit sütni, úgy értem technikailag
elkészíteni, megenni is képesek lennénk      DE NEM    a bejgli az ünnepi,  A BEJGLI, több mint sütemény......... A BEJGLIT ki kell várni, ha bármikor bekebelezhetnénk, akkor elveszítené a varázsát.
Az év többi napján vágyakozni, felidézni az illatát, az ízeket, elképzelni milyen lesz  majd, amikor megszületik.
BEJGLIT készíteni különleges érzés, idő kell hozzá, hogy az ember lánya megérjen a sütésre.
 Bizonyára ezért süti, a legidősebb, akarom mondani a legtapasztaltabb Hölgy a családban.
 Nekem mindig  Drága Anyám készítette az egész család számára,
sokszor 20 és még annál is több rúd sorakozott a kamrában.
Amikor beteg lett, megkaptam a staféta botot: igaz még négy karácsonyt együtt töltöttünk,
de már nem tudott segíteni, az emlékeimből táplálkoztam.
A recept adott volt, láttam is hogyan készítette régen, de még nem volt hozzá múltam,
tapasztalatom, még nem volt A BEJGLI. Ez az idő volt a köztes állapot.
Nyolc év telt el Nélküle...

Tegnap elkészült az idei bejgli és igen, igen jelentem megtörtént a csoda,
a csoda amitől több lett mint sütemény. A BEJGLI lett. A gyermekem szemében láttam.....
Ő neki A BEJGLI lett és nekem ettől lett BEJGLI.  Alig vártuk, hogy megkóstoljuk....
és igen éreztem az ízén, hogy ebben van valami a varázslatból.

Íme a  recept, ami régi, amihez már én is tudtam hozzátenni valamit.
Mindig este készítem elő, dagasztom, töltöm és másnap ( legalább 12 óra múlva ) sütöm.
Mindig ( most már ) hidegen készítem, tehát nem futtatom meg az élesztőt, csak elkeverem a hideg
tejfölben, nem tartom melegen a hozzávalókat, hanem minden hideg! 

A töltelékekkel kezdem.

Mákos
200 g darált mák
200 g cukor ( Édesapám édesen szereti )
1 citrom reszelt héja
100 g mazsola ( amit előtte meglocsolok 2-3 ek rummal )
A mazsolát az idén felcseréltem Rumtopf-al, hisz annyira finom ez a vegyes Bacardis gyümölcs,
 hogy ezután így lesz, mazsola lecserélve.
1 dl  hideg víz
Az egészet összekeverjük ( most a Fiam ) és kb. háromnegyed órát pihen.

Diós
200 g darált dió ( felét finomra, felét nagyobb darabosra daráltam )
200 g cukor
1 narancs reszelt héja
100 g kandírozott narancs, ami picire aprított
Ebbe is került 3 ek.- 3 ek. a Rumtopf vegyes gyümölcsből és a Bacardis likőrből.
0,5 dl hideg víz
Összekeverjük és pihenhet, amíg elkészül a tészta.

Tészta
500 g liszt
250 g vaj
50 g porcukor
csipet só
1 tojás
1,5 dl tejföl ( lehet egy kanállal kevesebb vagy több, ezt úgy is látni mennyit vesz fel a tészta )
25 g friss élesztő

A hozzávalókból megdagasztjuk a tésztát és hagyjuk, hogy negyed órát pihenjen,
majd négy cipót formázunk belőle és szintén egy negyed órát pihen.
Ez után egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, rákenjük a tölteléket ( fele-fele ) és feltekerjük
( én úgy szoktam, hogy a tőlem távolabb eső három oldalát 1 cm szélesen visszahajtom a töltelékre,
majd lazán feltekerem ) Az előre elkészített tepsire rakom és jöhet a következő.
Egy fa pálcikával megszurkálom középen, hosszában. ( állítólag nem reped szét,
de nekem mindig szétreped, kicsit....Édesanyám mindig azt mondta: " mert gazdag,  jó a töltelék"
Folpack-kal légmentesen betakarom és hidegre teszem, én a kamrába szoktam de jó a hűtő is.
Reggel szobahőmérsékletre teszem, megkenem a tojás sárgájával és hagyom fél órát akklimatizálódni.
Majd lekenem a tojás fehérjével ( ekkora már az előző réteg, a sárgája rászáradt )
 ettől márványos lesz és fényes.
Közben előmelegítem a sütőt 170 fokra ( légkeverés ), majd kb. 25 - 30 perc alatt megsül és
közben betölti a házat a hamisítatlan bejgli illat ( ez jó, igazán jó! )

Az íze: finom, nagyon finom.
Ahogy karamellizálódott a dió, a narancshéj és a cukor, hát, hát mesés.






és ahogy a mák édes íze szétomlik a szánkban, hm...




A teljes íráshoz tartozik, hogy én ezt most alig tudtam megírni, közel három óra telt el amióta leültem ide
és történik: visszamentem a múltba. Csak a receptet akartam feljegyezni és közben ahogy írtam egy változáson mentem át. Képtelen lennék szavakba önteni, hogy mi történt, illetve képes lennék,
de fölösleges, egyszerűen megtörtént bennem a Nagyszerű, maga a Csoda.
A Karácsony,
a Fény megszületése.............
Áldott, Szeretetteljes ünneplést Mindenkinek!!!



Hú, köszönöm Égiek és köszönöm, hogy megoszthattam, hogy elolvasta, aki elolvasta.
( Tudós barátaim Édesanyám betegsége, a Fiam születése óta 12 év telt el/Jupiter visszatérés,
illetve néztem tranzitot, a Radix IC-n áll a Tranzit Hold )





2011. december 22., csütörtök

Vanília




Vanília / planifolia/fragrans




A közkedvelt fűszerünk az orchidea félék családjába tartozó, a talajban gyökerező,
léggyökerekkel a fára kapaszkodó kb. 10 m hosszú kúszónövény.
Varázslatos virágjai csak egy napig nyílnak, amelyet a Kolibrik és a Melipona méhek poroznak be,
illetve mesterségesen kézzel végzik.
( Amikor a spanyolok 1510-ben magukkal hozták Mexicóból a növényt, nem értették:
ha egyszer virágzik, miért nem hoz termést? Csak a 19. században jöttek rá a rejtélyre,
hogy csak az ott honos méhecske és madárka képes erre, azt meg ugye nem hozták magukkal. )




A kép forrása


A sárgásan, még a teljes beérés előtt leszüretelt toktermésnek nincs illata,
ez is a 10 - 12 napot igénybevevő fermentálás során alakul ki.
( Fermentálás: 1 napig, a napon fonnyasztják vagy blansírozzák, leforrázzák, majd gyapjúba, gyékénybe csavarva izzasztják. Hevítés, izzasztás bő egy héten keresztül.
Így nyeri el jellegzetes illatát és fényes barna színét.)
 A Vanília kivonata egyszerű és összetett cukrokból, illóolajokból,
vitaminok és ásványi anyagokból áll.
Kis mennyiségben tartalmaz Niacint, Pantoténsavat, Tiamint, Riboflavint, B-6 vitamint.
A B - komplex vitamin csoport segíti az enzim szintézist, szabályozza az anyagcserét és az idegrendszer működésében van jelentős szerepe. Tartalmaz kalcium, magnézium, kálium,
mangán, vas, és cink ásványi anyagokat. Pl. A Kálium fontos eleme a test-, és sejtnedveknek,
a szívritmus és vérnyomás alakulásában van többek között szerepe.
A Vas a vörösvértestek termelődésében nélkülönözhetetlen.
( Ha kémiai összetevőkre kíváncsi valaki szívesen leírom )                               
A Vanília kivonatával gyógyítanak légúti betegségeket, gyomor betegségeket, de a rák gyógyításában is alkalmazzák. Számos emésztési probléma esetén jótevőnk, erjedésgátló.                  
A stressz enyhítésére, gyógyítására is bevetik, oldja a feszültséget, a szorongást, segíti a harag elengedését, segíti a megbocsájtást. Javítja kedélyünket - egyszerűen vidámak leszünk tőle.
A szépség szakértők állítják, hogy a természetes Vanília kivonat táplálja, hidratálja,
 ragyogóvá teszi az arcbőrt. ( Ma kipróbálom... )
A Vanília illóolajat az aromaterápiában alkalmazzák,
antioxidáns, antidepresszáns tulajdonságai miatt.
Úgy működik mint a természetes nyugtatók, elősegíti a relaxációt, anélkül,
hogy mellékhatása lenne.
Enyhíti a menstruációs ciklus okozta tüneteket.
Este lefekvés előtt, egy Vaníliás tea ( pl. Rooibos vagy a saját bevált kedvenc
teánkba tehetünk egy kis darabot ) segíti a pihentető alvást.






Ennyi csodálatos egészség támogató hatás után nézzük,
hogyan használjuk fel a hétköznapokban ezt a nem hétköznapi gyógynövényt.
Igaz, a világ 3. legdrágább fűszere ( 1. Sáfrány, 2. Kardamom ), de okosan alkalmazva,
 mégis a mindennapjaink " megszépítő " fűszerévé válhat.
Valóban nagyon drága ha bemegyünk az első hyper, szuper mit tudom én hová és leemelünk
egy fiolát a polcról, majd ahogy van beletesszük egy adag madártejbe.
Viszont ha összefogunk a barátnőinkkel és együtt rendelünk a világpiacról ( pl. e-bay ),
akkor postaköltséggel együtt 200 ft / szál körül megvagyunk. Még akkor is jobban jövünk ki,
ha megnézzük a hazai csomagküldőket, ki kínál Vanília kivonatot.
Összefogtunk, rendeltünk, már itt illatozik a konyhánkban,
akkor kérem ne legyünk restek varázsolni.

Alkoholos kivonat

1 dl alkohol és 3 -4 szál vaníliarúd apró darabokra vágva.
( A legjobb lenne gyógyszertári 96 % - os vagy a 70 % - os, de jelentem,
ezt nekünk újabban már 1 dl- t sem adnak, tehát marad a pl. rum, vodka. )
Ezt követően már csak várnunk kell,
hogy az alkoholba kioldódjanak a finom anyagok kb. 2 -3 hét alatt.





Vaníliáscukor

( porcukor, nádcukor, szőlőcukor, nyírfacukor, Xilit stb. )
Egy üveget feltöltünk a cukrok egyikével és beledugdosunk 2 -3 esetleg több vaníliarudat.
Szintén hagyjunk időt neki, hogy " édességünk " magába szívja az aromákat.
Készíthetünk úgy is vaníliáscukrot, hogy egyszerűen 1 rudat összedarálunk a cukorral.
Érdemes a vanília készítményeinket sötét, hűvös helyen tartani.
Élvezhetjük jótékony hatásait az sós és édes ételeink, süteményeink készítése által,
felhasználásának csak a fantáziánk szabhat határt.





Mindezek után a boltban kapható vaníliáscukrot felejtsük el örökre, hisz már úgy is tudjuk, 
hogy az mesterséges,  kristályvanillint tartalmaz. 
Itt utánanézhetünk mi is ez, de ideírom a hatásait: lenyelve ártalmas, a porát nem a szabad belélegezni, kerüljük a bőrrel való érintkezést kerüljük, hogy a szemünkbe jusson. Brrr.